The Maze Runner: Angel in the Maze

Ötvenhatodik fejezet

Lucy egészen a Siratók első vonaláig sétált, ahol megállt és az előtte lévő szörnyekre bámult. Kezében ott szorongatta a fémrudat, miközben minden idegszála megfeszült, ahogy várta a megfelelő pillanatot. Hallotta, hogy Newt kétségbeesetten kiabál utána, de sikeresen kizárta a fiú hangját. Jelen pillanatban nem rá kellett koncentrálnia.

Úgy kezdett el beszélni, mintha egyenesen az Alkotókkal állt volna szemben; hangosan és tisztán, hogy a késlegyeken keresztül biztosan hallják.

- Nem tudom, mi a célotok - kezdte. Az előtte lévő Sirató fészkelődni kezdett, mintha bármelyik pillanatban rá akarná vetni magát és csak a parancsra várna. - Nem tudom, mire jó ez nektek. De azt tudom, hogy ezután bármit mondotok, a legkevésbé sem fog érdekelni. Akik képesek gyerekeket ölni hidegvérrel, ráadásul úgy, hogy előtte ki is készítik őket mentálisan, azoknak a mondandójára én nem vagyok kíváncsi. Amint kijutottam innen, meg foglak ölni titeket. Mindenkit. Egyesével. És majd meglátjátok, milyen az, ha valaki igazán kegyetlen.

A Sirató ráüvöltött, de még mindig nem támadott. Csak lengette a skorpiófarkát, miközben a karmokat ki-be nyitogatta. Lucy látta, hogy három másik is életre kel, hogy körbezárják őt, elvágva a többiektől. A többi szörny is egyre közelebb jött, mintegy bízva abban, hogy az ingyen lakomából nekik is jut majd egy darab hús.

A lány pontosan ebben reménykedett. Talán mégiscsak van valami ebben az egy-ember elméletben.

- Kihasználtatok engem - folytatta Lucy, továbbra is az előtte lévő Siratónak magyarázva. A gépágyú tervrajz eközben ott lebegett a szeme előtt, hogy a lehető leggyorsabb idő alatt létre tudja majd hozni. - Manipuláltatok, irányítottatok, zsaroltatok, miközben nem voltam más, csak egy gyerek. Ugyanezt tettétek mindnyájunkkal, mintha mi nem lennénk mások, mint kísérleti patkányok. Hát majd jót fogtok nézni, mikor ezek a kísérleti patkányok kivájják a szemeteket és megetetik a szörnyekkel, amiket teremtettetek.

Felragyogott a kék fény, mire a Siratók mind visítozni kezdtek és másodpercek választották el őket a támadástól. Ám így is hallani lehetett Lucy kemény, erőteljes és zengő hangját.

- Lássátok, milyen az, ha a fegyveretek ellenetek fordul!

Felrobbant a világ. A lövéstől keletkezett lökéshullám hátrataszította a Siratókat, míg Lucyt a levegőbe emelte, ahogy annyiszor korábban. A lány ezután rendes golyókkal kezdett tüzelni, amikkel telibe találta az összes Siratót, amelyik körülvette őt. Eközben a lendület csak közelebb és közelebb lökte a Sziklához, egyenesen a szörnyhorda túlsó végéhez. Mivel túl magasan repült, egy Sirató sem érte el, így biztonságban eljutott a másik oldalra.

Amint földet ért, átváltoztatta a képfegyvert kaszává, majd teljes erejéből felordított.

- MOST!

Azzal elkezdte kaszabolni az előtte lévő szörnyeket, hogy valahol középen majd találkozzon a többiekkel. A Siratók lassan kapcsoltak, így Lucy már kettőnek a fejébe bele is tudta szűrni a kaszája hegyét, ezzel hatástalanítva a vevőegységet és megölve a szörnyet. Ám mikor megemésztették, mi történik, már nehezebb dolga volt. A farkak szúrásait szélsebesen forgó kaszája segítségével hárította, ahogy a lábak támadását is. Volt, hogy átcsúszott egy lény alatt, közben felvágta a hasát, ezzel akkora kárt okozva a fémszálakban, hogy a Sirató holtan csuklott össze.

Lassan az egész folyosó vérben ázott. A falakról a rémület hangjai visszhangzottak: emberi ordítások, fém és fém összecsapása, zúgó motorok, a Siratok kísérteties sikolyai, berregő fűrészek, csattogó lábak és segítségért könyörgő fiúk. Lucy egyikőjüknek sem tudott segíteni, bármennyire akart, hiszen ő egyedül harcolt és az életéért küzdött.