A maffia angyala 2. évad // Angyal a sötétségben // Befejezett //

11 / Az elfertõzött seb

-Ne legyél sokáig bent! - szólt Adrián, amikor rátettem Noel ajtajának a kilincsére a kezem.

Inkább aggódást sugallt a hangja, nem úgy mondta ki a szavakat, mintha figyelmeztetett volna. De az okát nem tudtam. Miért félt a legjobb barátjától?
Benyitottam és ugyanaz a látvány fogadott, mint az elõzõ nap. Noelbõl még mindig több infúzió jött ki, habár már a lélegeztetõ nem volt rajta.

-Szia Lili! - köszönt, miközben felkelt.
-Szia! Hogy vagy? - kérdeztem.
-Jól vagyok köszönöm - válaszolta.
-Képzeld találkoztam valakivel!
-Kivel?

Visszamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam azt és behúztam a szobába Adriánt.

-Lili, mondtam, hogy kint szeretnék várni - fordult felém rögtön.
-Én meg azt szeretném, ha ti beszélnétek! - közöltem.
-Miért nem akarsz itt lenni, huh? - tudakolta Noel.
-Oh! Még te kérdezed! - háborodott fel Adrián.
-Csak szeretném tudni, miért nem akarsz látni és beszélni velem. Olyan nagy baj, hogy szeretnélek látni, baszd meg? Amikor rád írtam, te csak annyit tudtál visszaírni, hogy hozzám nem jössz be és, hagyjalak. De elmondanád, mi a bajod?

Én csak néztem. Azt viszont leszūrtem, hogy Adrián valami miatt haragszik Noelre.
Talán...

-Nem emlékszel, mit mondtál? - kezdett el már-már kiabálni Adrián - Nem emlékszel, mit mondtál anyámról és rólam?? Komolyan?! Persze, hogy is emlékeznél ilyenekre, mert te nem ismered fel, mikor bántasz másokat a szavaiddal - majd még hozzátette kicsit nyugodtabb hangnemben - Legalább a tesómat nem keverted bele.
-Most te arra célzol, amit a parti elõtti nap mondtam? - kérdezte Noel.
-Szerinted mégis melyikre?

Ekkor Noel felnevetett. Röhögött, pedig Adrián a sírás határán volt.

-Örülök, hogy neked ez örömöt okoz - mondta folytott hangon Adrián - Csak remélem, hogy majd te is át fogod élni ezt a helyzetet. Milyen az, amikor az, akit szeretsz a halál közelében áll - aztán rámnézett és csak utána folytatta - Vagy, amikor meg tudod, hogy a halál közelében volt. Milyen az az érzés, amikor úgy érzed, hogy már holnap lehet, nem fogod látni, vagy, ha nem menekült meg akkor nem láthattad volna másnap.

Miután elmondta ezt, kiviharzott a terembõl sírva. Én megpróbáltam utolérni, de nem sikerült.
Ezért inkább visszamentem Noelhez, aki még mindig mosolygott.
Nem nagyon értettem, hogy mi történt köztük. Habár egy-két dolgot felfogtam.
Elõször is, Adrián anyukája a halál közelében van. A másik pedig, hogy valamilyen megjegyzésével az anyjával és vele kapcsolatban Noel megbántotta Adriánt.
Odamentem Noelhez, belemarkoltam a hajába a bal kezemmel, hogy magam felé fordítsam, azután a jobb kezemmel lekevertem neki egy pofont.

-Áú! - ordított egy nagyot - Ezt most miért?
-Megérdemelted - válaszoltam.
-Az õ pártját fogod?
-Meg kéne tanulnod együttérezni és nem meg bántani az embereket a szavaiddal.

Megfordultam, kifújtam a levegõt majd elindultam az ajtó felé. Amikor lenyomtam a kilincset, Noel akkor szólalt meg.

-Azt hogyan kell? ... Mert már elfelejtettem.
-Gondolkozz rajta! - közöltem - Ha megtudtad, hogy kell, akkor írjál rá Adriánra. Szia!

Azzal a mondattal el is hagytam a szobát, majd pillanatokkal késõbb a kórházat is.
A kórház melletti utcában sétáltam, amikor szembejött velem Peti.

-Márcsak õ kellett - suttogtam az orrom alatt.

Szerencsémre nem szólt hozzám, sõt úgy elment mellettem, mintha nem is ismernénk egymást.
De, ahogy elhaladt mellettem megláttam, hogy az arca verekedésrõl árulkodott.
Tovább mentem, viszont pár lépéssel késõbb megfagyott bennem a vér. A sarkon Patrik fordult ki imbolyogva. Szóval ivott.
Nem fordultam meg. Egyenesen haladtam Patrik felé.
Amikor a közelébe értem próbáltam nem ránézni. De így is megfogta a kezem és húzott visszafele.
Õ is össze volt verve. Talán Peti és õ verekedtek?