A maffia angyala 2. évad // Angyal a sötétségben // Befejezett //

24 / Érzelmek zavarában

Robin szeme tágra nyílt, majd a szemöldökét összehúzta, aztán kedvesen elmosolyodott.

-Nem nagyon értem, hogy jött ez ide - mondta még mindig kissé meglepetten - , de szívesen. Most, hogy ezt letudtad visszatérhetnénk Patrikhoz?
-Meddig maradsz itt? - bukott ki belőlem a kérdés.
-Gondolom akkor nem - mosolyodott el újból - Mint mondtam egyelőre itt maradok, de ha szere—
-Az mit jelent, hogy egyelőre? Pontosan meddig?
-Ööö... Körülbelül egy hét, de ha szeretnéd akkor hamarabb elmegyek.
-Nem, nem azért kérdeztem - mondtam.

Éreztem, hogy az arcomat végigjárja valami meleg, utána a testem. Úgyhogy gyorsan a tányéromat kezdtem el nézni. Még sosem éreztem ilyet. Mármint jó volt, de olyan furcsa és megmagyarázhatatlan volt az egész, hogy próbáltam elterelni a gondolataim arról, hogy egy hétig együtt leszek Robinnal.

-Szóval... öö... Ki rabolhatta el Patrikot? - megpróbálkoztam felölteni magamra egy gondolkozós arckifejezést.
-Cuki vagy - szólalt meg Robin mellettem.

Hogyan került ide? Az előbb még velem szemben ült az asztalnál, most meg...?!
Úgy megijedtem a hirtelen helyváltozásától, hogy majdnem leestem a székről.
Robin továbbhaladt a konyha felé.

-Szerintem az apja mehetett el érte. Mert másnak nincs nagyon joga elvinni Patrikot a kórházból, ha ápolásra van még szüksége - fejtette ki a véleményét, miközben betette a tányérját a mosogatógépbe.
-Egyetértek - bólogattam.

Eléggé feszélyezetten és kínosan éreztem magam abban a pillanatban, így inkább visszafordultam a tányéromon lévő megmaradt tésztához.

-Oh... Egyébként még ma jön néhány cucc nekünk apum jóvoltából - közölte Robin a nappali környékéről.

Nem tudom, miért, de miután én is betettem a tányérom a mosogatógépbe csatlakoztam Robinhoz a nappaliba TV-t nézni.
Este kilenc körül megis jött pár csomag: egy-egy doboz ruha Robinnak és nekem, egy kisebb csomag női dolgok és egy doboz Robinnak, amire ő csak annyit mondott, hogy ,,munkával kapcsolatos papírok és dolgok".
Kicsomagolás után megfürödtem és lefeküdtem. Robin is ugyanígy tett, csak ő abban a sötétkék színű szobában.

A hét hamar eltelt. Alig beszéltünk egymással Robinnal, maximum csak annyit, hogy: ,,Jó lesz ez vacsira?" ,,Rendeljek valamit és, ha igen, akkor mit szeretnél?" ,,Minden rendben?" Ezekre a kérdésekre adott válasz után nagyon nem mélyedtünk el a beszélgetésbe. Robin meg egyébként sem unatkozott. Dolgozott, sokszor volt megbeszélése vagy konferenciája.
Akkoriban nem éppen gondolkoztam el, hogy miért pont ő vesz részt ezeken a fontosnak tűnő dolgokon (azért tudom, mert néha hallgatóztam) és, miért nem az apja.
Bár néha nem bántam, hogy így vagyunk, mert legalább tudtam egyedül lenni és magamra szánni az időt. Meg persze feldolgozni mindazt, amin keresztül mentem.
Kezdtem magam épp jól érezni, amikor rádöbbentem, hogy mindjárt kezdődik a suli. Így felvetettem a kérdést az utolsó "együtt töltött" vacsoránknál.

-Mi lesz a sulival?
-Azta! - szólalt meg meglepődve - Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekel az iskola.
-Nem is, csak... Az utolsó év, meg hát a barátaim is ott vannak... - majd nagy nehezen kiböktem, ami igazán nyomasztott - Meg Máté azt mondta, hogy meghalok, mielőtt elkezdhetném a tizenkettediket.
-Szóval ez frusztrál téged. Szüleim elintézték, hogy online folytassuk a gimit és ide nem tud bejutni Máté... vagy bárki, aki megölhetne téged.
-Hova mész és mikor jössz vissza? - kérdeztem egy kis idő múltán szomorú hangnemben, mert valamilyen biztonságérzetet nyújtott, hogy ott van velem.