✨ II. Majdnem elveszve ✨

313 56 12
                                    

~ A bűvészet végső soron nem más, mint szórakoztatás céljából történő csalás. ~

Jean-Eugéne Robert-Houdin

Nem vagyok biztos benne, hogy a többi Lovas örül annak, hogy csapattag lettem. Persze meg tudom érteni őket. Henley távozása óta, csak hárman vannak, nem tudom még, hogy hogyan fogok tudni beilleszkedni közéjük, hiszen egy tök új személyiség vagyok a számukra. Pedig én bírom őket, remélem ők is kedvelni fognak engem.

- Kell egy kis idő, míg megszokják a többiek, hogy én is a csapat tagja vagyok. - mondtam Dylannek, aki az utat kémlelte, mivelhogy vezetett.

- Ugyan - legyintett egyett a bal kezével. - Atlas miatt ne aggódj, majd megbékél a helyzettel! Merritt és Jack nem kavar nagy port...

- Tudom, Daniel irányító mániás. Az elmúlt két napban volt szerencsém tapasztalni.- fejemet végig a kocsi ablakának döntöttem, mint régen gyerekkoromban.

- Csak azért ilyen veled mert... mert lány vagy-nézett rám egymásodperce- De amúgyis sokszor úgy érzem, hogy az íranyitás nem az én kezemben van, hanem az ővében.

- Várj. Mit értesz azon, hogy azért ilyen velem mert lány vagyok?- néztem rá kérdőn.

- Atlast elggé megviselte Henley távozása, azóta pedig megtetszett neki, hogy nincsen nő a Lovasok között.

- Oh, nos akkor most újra meg kell szoknia, hogy van egy női Lovas!- mosolyodtam el. Még magam is alig hiszem el, hogy valóra vált minden álmom, amit csak kívántam.

Pár nap és kezdődik a Show. Míg mi Lovasok nem tudjuk, hogy kit fogunk leleplezni. Dylan még nem árult el sok mindent a közelgő eseménnyel kapcsolatban. Annyit tudunk, hogy sok lesz ott az ismert ember, de ennél többen nem.

- Egyébként hova tartunk most Dylan?- néztem rá kíváncsian, de a fickó mélyen elmerengett a gondolataiba, mert meg sem hallotta a kérdésemet.

Tíz perc kocsikázás után megérkeztünk, egy olyan helyre ahol még sosem jártam ezelőtt.
Az utca csendes volt, nem járt erre senkisem, amit furcsáltam is, mert egy jó nagy épület állt velünk szemben.

- Hatalmas igaz?- Dylan tekintete felfelé nézett, pontosabban az objektum tetejére.

- Igen, de mi mit keresünk itt?- néztem rá értetlenül.

- Igazából még én sem tudom. Atlas küldött egy SMS-t, hogy jöjjek veled erre a címre-közben elő vette a telefonját, és megnézte a címet, hogy jó helyre jöttünk.

- Biztos Atlas küldte? Mert nem tudom, nekem ez a dolog sántít egy kicsit.

- Igazad lehet. Menjünk és keressük meg Dannyt meg a többieket!

Ezután mindketten bepattantunk a kocsiba és elhúztuk a csíkot. Értelmét nem láttam ennek az egész őrületnek. Hogy miért kellett ide jönnünk úgy, hogy egy lélek sem járt erre.
Dylant néztem, aki látszólag idegesnek tűnt. Ezerszer hívta Merrittet és Jacket, de egyikük sem vette fel a telefont. Atlast meg hiába hívtuk, ki sem csöngött. Most már kezdtem aggódni, igaz alig ismerem őket pár napja, de egy csapat vagyunk, és egységként kell működnünk.

Szemfényvesztők [𝗦𝗭𝗨̈𝗡𝗘𝗧𝗘𝗟]Where stories live. Discover now