Huszonharmadik

80 11 5
                                    

Külső szemlélő
A kis csapat, melynek tagjait Szláven, Tomika, Kristóf és Lali alkotta, a Tibitől ellopott autóba préselődött be, úgy repesztettek délnek.

A kormánynál a nagydarab szerb foglalt helyet, kezei biztosan tartották a kormánykereket az útnak megfelelően. Habár szemei arról árulkodtak, hogy megrendíthetetlen bátorsággal fókuszál céljára, legbelül mégiscsak a félelem győzedelmeskedett az érzelmek harcában. Szíve hol hevesebben dobogott, hol alig bírt valamicske skarlátvörös vért az erekbe pumpálni – aggódott. Veszettül aggódott Katjáért, elvégre az ő nevelt húga volt. Akármennyire is zavaros volt a viszonyuk az elmúlt időszakban, s talán volt abban a pillanatban is, Szása mégis végtelenül szerette a lányt. Régebben még az örökbefogadáson is gondolkozott, ezért is igyekezett minél közelebbi, minél meghittebb kapcsolatot kialakítani vele – ami sajnos teljesen máshogy jött le a lánynál. Most viszont, hogy beérett Katja feje lágya az apját illetően is, úgy érezte, kapott Istentől egy második esélyt. Nem hagyhatta, hogy ezt bárki elvegye tőle... harcolni fog a harcias lányért, aki húga helyett húga volt.

Mellette Tomi foglalt helyet. Jegeskék tekintete az út és kezében szorongatott telefonja közt cikázott el-vissza. Egyrészt abban reménykedett, hogy netán a barátnője valamilyen csoda folytán visszatér az éterbe. Másrészt pedig egy igencsak fontos hívást várt az apjától, akinek már nyolcmillió üzenetet küldött Messengeren, WhatsAppon, Viberen és SMS-ben. Keze izzadt a színtiszta félelemtől, ami egyre jobban úrrá lett az általában bohókás srácon. Viszont tudta, hogy ha átengedi magát a negatív gondolatoknak, onnan nehéz visszamászni. Muszáj volt reménykednie abban, hogy Nándi előbb-utóbb visszahívja.

– Semmi még, Tomi? – törte meg a csendet érdeklődve Kristóf. A 30-as éveit taposó férfin nem volt egy cseppnyi szabad hely, az idegtől úgy izzadt, hogy alig győzte magát törölgetni. Nagyon bízott Istenben, Nándiban és Szlávenben, hogy megtalálják azt a bugyuta lányt, akit szinte legjobb barátjának tekintett.

Lali ölében a laptop billentyűi folyamatosan kattogtak hosszú ujjai alatt. Próbálta bemérni Katja iPhone-ját, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el.

Tomi morogva fújta ki egyik hajtincsét arcából. – Szerinted ha lenne valami, nem közölném veletek?

Az idősebbik Szappanos védekezően tette fel maga elé kezeit. – Oké, bocs, hülye kérdés. Csak lassan gondolkozni sem tudok, annyira ideges vagyok.

– Ahogy mindenki, Kristóf – dörmögte a szerb a kormány mögül. Kék tekintete a visszapillantóban fürkészte az említett férfit. – A lényeg, hogy időben elérjünk Boszniába Alexej barlangjához.

– Honnan tudod annyira biztosan, hogy oda kell mennünk? – kérdezte Kristóf. – Elvégre az a pasas egy maffia vezér. Tuti, hogy nem osztogatja a lakcímét csak úgy mindenkinek.

Hosszabb idő után Lali is hozzászólt az eszmecseréhez. Laptopjából felnézve tekintett bele a visszapillantóba, mint a szemkontaktus fő fenntartó elemébe. – Ha neked is annyi hústorony meg csapba őrizné a fészked, mint amennyi Alexejnek, téged sem izgatna, hogy ki tudja a pozíciódat meg ki nem.

– Honnan jöttél rá ezekre a dolgokra? – érdeklődte kellő gyanakvással a szerb. – Elvégre egy oljafúrótornyon voltál egészen eddig lovászként. Dani tudomása szerint a számítógépek olyan messze álltak tőled, mint Makó Jeruzsálemtől.

– Ha annyi szabadidőd van a tenger kellős közepén, mint nekem, valamivel muszáj elütnöd az időt – felelte nemes egyszerűséggel Lali. Ujjai mindeközben le sem álltak: a laptop képernyőjén számos ablak és háttéralkalmazás ugrott be, mindegyik a Lali által beírandó kódokra várva. – Egy német ismerősöm tanított meg az alapokra. A többi az én háttérkutatásom eredménye.

Ilyen és efféle beszélgetések zajlottak még 40 perccel később is, mikor a Tomi kezében heverő telefon képernyője váratlanul felvillant. Egy bejövő hívást jelzett, kinek kezdeményezője a „Fater" jelzőt viselte.

Tomi elkeseredett szempárjában azon nyomban megcsillantak a remény szikrái. Rögvest rányomott a zöld ikonra, egyúttal kihangosítva az egész bagázsnak. – Megkaptad az üzeneteimet, Fater?

Nándi hangja gondterhelten szűrödött át a vonal másik feléről. – Igen, Tomi, már vagy 2 órája tudok a helyzetről.

– Akkor miért nem jeleztél már akkor?! – akadt ki a srác.

– Mert azonnal nekiálltam az ügynek, Fiam – válaszolta megnyugtatásul a férfi. A háttérből kérdésáradatok, fegyverzörgések és heves gépelések hangját lehetett hallani.

Tomi meglepetten hőkölt vissza. Azt tudta, hogy az apja sejtelmes ember, de azt nem sejtette, hogy ennyire. Plusz, hogy ennyire... odaadó. Elvégre Katja is egy volt a „kis barátnői" közül, akik elég randa múlttal rendelkeztek. – Már... neki is álltál az ügynek?

– Mostanra már haladtam is vele jócskán – felelte Nándi.

Fia sürgetően bámult a készülékre. – És? Találtatok valamit?

– Van egy pontos, bombabiztos lakcímünk és egy arra száguldó konvojunk, tele a legmodernebb fegyverekkel és a legjobb képességű embereinkkel – tájékoztatta Tomit a férfi két kérdés megválaszolása közepette. Tisztán ki lehetett hallani a loholásból, hogy maga a férfi is valamiben mesterkedik még. Tamás éles hallását leginkább az irodai zajok madárcsiripeléssé való átalakulása ütötte meg.

Csakhogy Lali beelőzte a kérdést, ami már a fiatalabb Szappanos nyelve hegyének legszélén strázsált. – Maga is benne van az akcióban? Vagy mi ez a madárcsicsergés?

Tomi magában hálálkodva gondolt Lalira abban a pillanatban. Legalább nem neki kellette megtennie a veszélyes kérdést, csupán a folytatást. – Igen, Fater, te is főhőst játszol ebben?

– Katja Kristic egy teljesen normális, fiatal lány. Ismertem az anyját egy bosnyák akcióból és többször összefutottam Katjával, csak ő nem emlékszik rá – magyarázta Nándi a csipet-csapatnak. – Plusz a fiam barátnője. Még szép, hogy önként segítek, ahogy anyád is.

Az idősebbik Kasztner utolsó mondatát ledöbbent, váratlan csend követte. Míg Lali egyébként sem szólt sokat, Szláven és Kristóf Tomival egyetemben teljesen megilletődött. Hiszen... nem Mónika akarta olyannyira elüldözni a lányt fia mellől? Mi ez a váratlan pálfordulás?

Szláven bírta leggyorsabban feldolgozni a történteket. – Mónika? Azt hittem, őt hidegen hagyja Katja sorsa.

– Az elején úgy volt. Viszont, miután tudtára adtam, hogy mit is jelent Tomi számára az a lány, mintha kicserélték volna – a vonal másik végén zavarodott sóhaj hangzott fel, Nándi az orrnyergét dörzsölgetve szállt be az Alexej-barlangba tartó kocsijába. – Mindig is furcsa egy anyád volt neked, Fiam. De a jó fajta fura csaj.

Kristóf helyeselve bólogatott, szemeit egyetértően megforgatva. – Az biztos. Mónin sosem lehetett kiigazodni... viszont mindenkinek jót akar, akit a szívébe fogad.

S ezzel tovaszáguldott a csipet-csapat a lopott kocsiban, mögötte nem sokkal lemaradva a Nándi-konvoj egy része.

Katja | Drága Örökösök ✅Where stories live. Discover now