Katja | Drága Örökösök ✅

Nyolcadik

Tomi amint beszabadult a zsúfolttá váló raktárhelyiségbe, s égkék szemei sikeresen megtalálták azt a rakás szerencsétlenségnek nevezhető énemet, azonnal hozzám iramodott.

Riadtan, egyben furcsán is csendesen stoppolt le közvetlenül előttem, szemei felemás tekintetemmel igyekeztek szenkontaktust teremteni. Egyik kezének hosszú ujjai finoman benyúltak az állam alá, hogy feljebb kényszerítse a fejemet. Beleborzongtam, ahogy jéghideg ujjhegyei hozzáértek a bőrömhöz. – Mit csinált veled Szvetlán, Kinga?

Üres tekintettel, nulla érzelemmel pillantottam bele mélyen az aggódó szempárba. – Semmit. Még semmit.

Egyetlen jó oldala annak, ha az ember egyébként is instabil érzelmi hátterét darabokra zúzzák, hogy jobban tud olyan dolgokra koncentrálni, mint például az én esetemben a pontos, precíz magyar beszéd. Abszurd, hogy ilyenkor még törni se töröm a nyelvet, ráadásul még az akcentusom is a háttérbe szorul.

– Hogy érted, hogy még semmit? – kérdezett vissza a srác türelmetlenül.

– Pontosan úgy, ahogy mondtam. Még semmit. Aztán ki tudja, mire folyamodott volna – hangom az agresszió hatására úgyszintén az ugrásra-ölök érzet fele fordult.

Legalább az erőm kezdett ismét felgyülemleni, ha már amúgy is eltűnt, mint a kámfor. Igaz, még teljesen nem sikerült összekaparnom magam, így elég instabilra sikeredett, ahogy ellöktem magam a faltól. Kissé támolyogva, de sikerült mindkét talpamon megállnom.

Tomit persze nem hatotta meg a kemény-imidzsem. Mint egy hűséges őr, úgy pattant oda mellém, kezével hurkot formált. Egyértelmű volt, hogy azt akarja, karoljak belé – s mivel nen volt kedvem a hígagyú turistakiscsajt játszani, hálásan el is fogadtam a segítséget.

Bármit, csak eltűnjön az a perverz állat a szemeim elől.

A 'B' terv az lett volna, hogy keresztül lövöm a fejét – miután persze kellőképpen összevakarom magam, de hála a kis felmentőseregnek, Szása megtarthatta a rohadt kis életét.

A srác nem szólt semmit, csupán lassan, minden apró lépésemet és mozdulatomat figyelve tett egy lépést előre. Vele együtt felvettem én is a csigalassú ütemet, ami szép, komótos sétává alakult át.

Hogy őszinte legyek, a háttérsztorimról mit sem sejtő, mégis csupaszív ökörapáti srác odaadásán még az én érzéketlen, katonának nevelt szívem is megtört, majd meg is olvadt egy kicsit.

Hogy miért is?

Gondolom leszűrtétek az eddigiekből, hogy az életem soha sem volt leányálom. Sosem kaptam meg a kellő szeretetet, ami normális, felnőtt nővé tudott volna nevelni. Sosem tudtam, mi az, ha valaki feltétel nélkül megbízik benned és... szeret.

Tomi reakciója pedig, ahogy azonnal, mint egy mesebeli hős lovag a segítségemre sietett és nem faggatott a történtekről mindennél többet jelentett nekem. Bízott bennen – amit a hidegvérű célommal talán ki sem érdemeltem.

Az elmélyült lelkifröccsömből csupán az elénk siető Kristóf és Anikó látványa törte meg. Fejemet kissé megrázva visszazökkentem a valóságba.

Kristóf zavarodottan, mit sem értve az egészből odalépett hozzám. Csokibarna szemei alaposan végigfürkészték minden egyes arcvonásomat, hátha megtalálják bennük a magyarázatot. – Jól vagy? Nem bántott az az állat?

Megköszörültem a torkom. – Nem. Épp időben jöttetek.

– Furcsa – csatlakozott be a kocsmárosnő is a diskurzusba csípőre tett kézzel. Arcán tisztára látszott, ahogy a fogaskerekek csikorogva keresik a szituációra az értelmes magyarázatot. – Szláven sosem szokott ilyesmire folyamodni, nem ilyen. Elvégre együtt van Diácskával és válófélben Olgával.

– Ne ítélj a külső alapján, szokták mondani – jegyeztem meg olyan hangosan, hogy azt a háttérben fülelő szerb is meghallja.

Talán oda is somfordált volna, hogy a maga szánalmas módján a bocsánatomért esedezzen. Sőt, szinte biztos vagyok benne. Csakhogy, szerencsére a falubeliekben volt annyi emberség, hogy sziklaszilárdan lefogják a rajtakapott postást – ha vagy hatan is tették azt, de megtették.

A hirtelen beállt csöndet Kristóf krákogása szakította félbe. Minden szem rá szegeződött. – Ha van kedved hozzá, gyere be hozzánk egyet. Vali a felülmúlhatatlan áfonyás pitéjét csinálja. Ha azt megkóstolod, tuti elfelejted ezt az egészet.

Tomi égkék szemei is felcsillantak a 'pite' szó hallatán. Izgatottan, mint egy kisfiú, úgy toppogatott. – Amiben egész áfonyadarabok vannak?

– Az az – erősítette meg előbbi állítását a férfi. Tekintete az unokaöccséről felém vándorolt, várakozóan fürkészve. – Kinga? Benne vagy?

A régi, rideg és katonás kém kapásból rávágta volna, hogy nem ér rá holmi pitét kóstolgatni – csakhogy szívtelen Katja valamiért máshogy gondolkodott abban a pillanatban. Nem jutott eszébe egyszerre az, hogy hátrahagyva mindent és mindenkit a háttérbe húzódjon.

Helyette hálásan és boldogan fogadta el az újdonsült jóakaróinak és barátainak ajánlatát. Arcomra széles mosoly kúszott fel, ahogy beleegyeztem a pitézésbe. – Persze. Szívesen elfogadok egy szelettel.

~•~

Alig 20 perccel később már a két Szappanos kíséretében csörtettem be a rozoga kerítéskapun, át a kavicsos udvaron és végezetül be a bejárati ajtón.

Odabent mennyei sült tészta és friss áfonya ellenállhatatlan kombója csapta meg az orromat, azonnal megkorogtatva a hasam. Csak akkor jöttem rá arra, hogy egész nap nem ettem szinte semmit – nem csoda, hogy a gyomrom majdnem kilyukadt az éhségtől. Valószínűleg emiatt is kerekedhetett felül olyan könnyen Szása rajtam.

Az meg már mellékes, hogy azt se tudtam, hova tettem a Kristóftól vásárolt pogácsáimat. Még szegény Vanesszának sem tudtam odaadni szuvenírként, pedig tuti örült volna neki.

Amint becsukódott mögöttünk a kissé instabil bejárati ajtó, a sütiillat forrása felől egy 50-as éveiben járó nő sietett elénk, kezében sütőkesztyű, mellkasára piros-fehér kockás köntös erősítve. Vörös haja laza kontyban volt összefogva, de ahogy fejét mozgatta, néhány tincs önállósította magát. Ahogy meglátta a beérkező triónkat, egyszerre lepődött meg és mosolyodott el kedvesen. – Tamás, Kristóf! Igazán szólhattatok volna, hogy hoztok magatokkal valakit. Már rég előpakoltam volna a tálakat és a villákat!

Wow. Vendégszeretet felsőfokon.

Mivel mindekét férfi elnémult, mintha becipzározták volna a szájukat, nekem kellett kimentenem őket a megdorgálástól. Kihúzva magam összekapartam maradék lélekjelenlétemet, úgy szólaltam fel hármunk nevében. – Jaj, miattam nem kellett volna előpakolni, Asszonyom... úgy sincs itt semmi keresnivalóm.

– Ne mondj ilyeneket... Kinga, igaz? – itt megerősítően bólogattam. – Na, Kinga. Vali nénédnél ez úgy megy, hogy ha valaki nem várt, de valamelyikünk számára kedves ismerős jön, akkor ő ugyanúgy kap a pitémből, mintha például a bélbödön Tomika lenne az.

Bélbödön. Tomi felháborodott képét látva muszáj volt elnevetnem magam. Megnyugtatva megpaskolgattam férfiasan gizda vállát, majd hálás mosollyal a vendégszerető asszony felé fordultam. – Ez esetben nagyon szívesen elfogadom a pitét, Vali néni. Köszönöm szépen.

– Igazán nincs mit, szívem – felelte vidáman. Odalépve mellém megragadta a karomat, úgy húzott maga után, befele, a konyha fele. A gardedámomat alkotó srácok pedig csak lestek rám, Kristóf legyintve nevetett, míg Tomi ledöbbenve bámult. – Na, gyere, Kinga, mielőtt kihűl az az áfonyás pite!