Kérlek Várj Rám

47

Louis szemszöge:

- Bővebben? - kérdezi azzal a gyermek  szorongató nézésével amivel annyi kárt tett bennem annó. De most... erős vagyok nem futamodok meg tőle... mit tud tenni? Az ég világon semmit...

- Neked csak egyetlen egy dolgod van... - mondom a lehető leglassabb tempóban, annak érdekében, hogy húzzam az agyát és elsodorjam az uralmát maga felett. - Egy olyan dolog amivel a világ legjobb nem csak nagyapja... de én azt mondom apukája is lehetsz. - figyelem a reakcióját. Az egyik szemöldökét idegesítően felhúzza közben a szeme nem is rebben. - Persze ha csak te is hasonló eredményt akarsz elérni. - teszem hozzá. Fújtat egyet tényleg úgy mintha nem is érdekelné ez az egész dolog. Miért jött? Megtudta, hogy gyerekem lesz és hirtelen idejön, hogy ő a jófej nagypapi? Esetleg számon kér azért, hogy gyerekem lesz a beleegyezése nélkül? Vagy mi a picsát keres itt? - Azt akarom, hogy eltakarodj az életünkből... - nézek mélyen és fájdalmasan a szemébe. Meglepettnek tűnik annak ellenére, hogy egy mindig határozott, makacs és önfejű emberről van szó. Percekig hezitál, hogy mit válaszoljon... vagy egyáltalán válaszoljon-e valamit. Aztán nagy nehezen kinyögi mondandóját.

- Frappáns... - vigyorog egyet majd sarkon fordulva elegánsan kisétál a szobából, kórházból és remélem végleg az életünkből is. Gondolkodni nincs időm hisz látom, hogy egy orvos rohan be a szobába ahol tartózkodunk.

- Mr. Styles? Mr. Tomlinson? -kérdezi lihegve ami őszintén megrémít.

- Igen? Valami baj van? - teszi fel a kérdést Harry.

- Kérem jöjjenek velem. - elindul ahonnan jött. A nyomába iramodunk de még vetek egy utolsó pillantást a kislányomra, hogy megbizonyosodjak épségben van majd követem az orvost. Egészen Hannah szobájáig ami tárva-nyitva üresen hagyva... Harryvel összenézünk és elmosolyodunk... tudjuk, hogy Hannah új életet kezd és ezt most így sikerült kimutatnia. Elhúzott egy szó nélkül... ez is egy megoldás nem, de?

Már itthon vagyunk egy órácskája. Vázolom a helyzetet: a tesóim csak látogatóba jöttek egy napra és már is mennek haza. Annenek megmondtuk, hogy köszönjük, de boldogulunk mi. És most itt vagyunk hárman... ebből én azt sem tudom, hogy, hogy és mit kell kezdeni egy babával és abban is biztos vagyok, hogy Johanna nem fogja tisztába rakni magát vagy tudom is én. Szóval Harry... az én egyetlen Hazzym... gyermekem másik apja, a szerelmem, a napom, a mindenem.

Eddig könnyű az apaság. Johanna eszik és alszik, nem is sír meg semmi. Gyanúsan könnyűnek tűnik ez az egész dolog eddig. Na mindegy is. Harry épp felém tart.

- Hogy érzed magad? - mosolygok rá és lehuppan mellém a kanapéra. Hatalmas vigyorral az arcán ajkaimra tapad amitől nem húzódok el csak engedem, tegye amit akar. Rég voltam ennyire kiegyensúlyozott és boldog mint most vagyok. És ahogy elnézem Harry is ugyan ilyen jelenleg. Nehezen de eltávolodnak ajkaink és csak őt látom. Ragyog egyszerűen virít róla, hogy sosem volt még noldogabb. Enyhén hajával játszik és figyel engem. Most olyan mint egy kíváncsi tinilány aki élete legszebb napjait éli.

- Boldog vagyok. - válaszol egy kicsit később mint terveztem ezzel kirángatva engem a csodálásából. Néha el sem tudom képzelni, hogyan lehet ő az enyém, ő egy csiszolatlan gyémánt, egy kincs.

- Gyönyörű vagy. - mélyedek el szemeiben. Azok a zöld íriszek magával húznak mindenhova, mintha varázserejük lenne. Mosolyogva közelebb húz magához és bár tudom ez romantikus, nekem máris dudorodik odalenn aminek kell. Langyos kezemet becsúsztatom pólója alá a forró testéhez, lassan és lágyan simogatni kezdem az oldalát. Húzom le a felsőjét amikor megállít. - Mi... mi a baj? Neked nem... vagy...? - dadogok mert olyan mintha rosszul csináltam volna valamit.

- Te nem hallod? - tápászkodik fel engem álló farokkal otthagyva. Elindul a babaszobába és már én is hallom. A halk sírást. Harry után megyek aki akkor veszi ki a halkan nyüszögő lányunkat.

- Édesem... mi történt? Éhes vagy? Pelus gondok? Valaki nem hagy aludni? - érdeklődik elnyújtva a szavakat Harry. Olyan mint egy vérbeli anya. Pontosan úgy törődik a kicsivel mint ahogy az én édesanyám törődött az ikrekkel. Csak onann van a tapasztalatom amúgy semmit sem tudok a babákról. A nagy bambulásom közepette Harry végez is és kijön magával húzva engem. Aha szóval ez a "fejezzük be amit elkezdtünk".

Sziasztok drágák!❤
Tudom rég voltam, de nem volt se energiám se időm és nem utolsó sorban ötletem az íráshoz. Tudjátok itt a felvételi és nagyon rágörcsölök.

Szeretném megköszönni a 100 vote-ot és a majdnem 2k megtekintést. Imádlak titeket.💟🖤🌸

Emellett szeretnék mindenkinek békés, szeretetben teljes ünnepeket kívánni. (Lou szülinapját ne felejtsük azért el)💟🥰