MMSTV

11.fejezet

Másnap reggel 6kor arra keltünk hogy zörögnek kint. Cole apukája. Most megy dolgozni, ami azt jelenti, hogy nekünk egy órán belül elkell tűnnünk. Elmentem mosdóba amíg Cole felöltözött és összeszedte a holmijait. Megmostam a fogam és megfésülködtem. Mire vissza értem már teljesen fel volt szerelkezve. Amikor beléptem a szobába pont észre vettem hogy elrajkja a töltőjét és a telóját.
-Figyi Cole - suttogtam hogy véletlenül se keltsek fel senkit. -Az a helyzet hogy tényleg nem szeretném hogy megtaláljanak.- próbáltam célozni a kezében lógó zsinorra és a mobiljára.
- Igen tudom.- értetlenkedett.
- Figyelj ha velem jössz nem fogja mindenki azt gondolni hogy együtt szöktünk el. De attól még valakinek lesznek ilyen gondolatai és az első aki megszeretné nézni hogy hogy hol vagy és meg is akar találni az-mutattam a kezében lévő mobilra- azon keresztül meg is fog. -hadováltam össze.
Cole előbb rámnézett aztán lebiggyesztett ajakkal a telójára. Kicsit értetlenkedett aztán végül visszatette.
-Őöö.. hát legyen. De ezt- emelt fel egy újabb fajta mp3 lejátszót- nem hagyom itthon. Nem bírom ki zene nélkül sokáig.
Bele is tömködte a táskájába azonnal mielőtt egyátalán válaszolhattam volna.
Nem tudtam nem nézni. Fáradt szemeivel összekócolt szőkés hajával irtó…dögös volt. De különösebb érzést nem váltott ki belőlem. Csak csodáltam őt a tompa agyammal. Vajon ilyenkor amikor ilyen kis cuki miért nem érzek semmi bizsergést? Cuki mintha az öcsém lenne? Mint a bugyuta haverom aki elaludta a haját? . Hát igen ezért vagyok itt. Pontosan azonban még most sem tudtam mit várok el magamtól és hogy egyátalán mit akarok kezdeni Cole-lal. Úgy terveztem hogy ha egy pár napig melletem lesz akkor csak kiválik hogy mi is ez köztünk. Az én részemről. Azt nem tudtam ő hogy s mint van ezzel de az volt a tippem hogy leginkább sehogy és csak azért jön velem hogy tudja hogyne csináljak őrültséget. Azért jön hogy vigyázon rám, mint egy … testvér.
Tudom hogy van most valakije, vagy legalábbis valakinek udvarol és most elvileg komolyan is gondolja, ami elég meglepő az ő részéről. Az előző egy éves kapcsolata után mindig csak kavart a lányokkal és egyszer még azt mondta, hogy nem akar kapcsolatot legalább az egyetemig.
Ez viszont megdőlni látszott és tudom, hogy a telefonját is ezért szeretné elhozni. De nem kockáztathatok. Viszont van egy olyan érzésem hogy majd megprobál majd valahogy akkor is kapcsolatba lépni azzal a lánnyal. Szóval óvatosnak kell majd lennem, nehogy lebukjak.
Mikor minden megvolt ránéztem és megöleltem.
-Köszönöm . -suttogtam a mellkasanak.
- Igazán nincs mit Alley… és még amugy is, induljunk el aztán ráersz köszöngetni. A többiek mindjárt kelnek.
- Ohh okés-húzodtam el. Nem tudtam mire vélni az unott hangleejtését de betudtam a fáradtságnak. Nem akartam arra gondolni hogy kényszerítem őt erre. Azonban mégse került el az érzés.
Kiosontunk a házból a hátsó bejáraton, majd végig az utcán a rakpartmellett. A reggeli hideg kicsípte az arcomat és az erős széltől az újjaim is fáztak. Cole csöndben ballagot melletem. A séta alatt nem beszélgettünk. Nem kérdezte meg hova megyünk és hogy miért. Nem kérdezett semmit. Ez is egy olyan jellemzője volt amit nem értettem. Magamtól én pedig nem fogom elmondani neki a reggeli uticélokat, ahhoz vagyok elég makacs. Ezért csak jött utánam ha valamerre le fordultam vagy felszálltam egy városi buszra. Az első állomásom az volt hogy vigyek virágot a papám sírjára. A temetőhöz érve a kapu előtti virág boltba vettem 2 szál rózsát. A sírok között sétálva elgondolkoztam azon hogy annak a célja hogy elhoztam magammal egy olyasvalakit akit én akarok megismerni többet fog rólam megtudni mint én róla. Főleg hogyha ilyen csönben telik az egész útunk. Muszály nekem beszélnem mert van egy olyan sejtésem hogy nem érti mért őt hívtam . Vagy annyira könnyelműnek tart hogy azt hiszi szerelmes vagyok belé. Pedig számtalanszor megemlítettem neki hogy nem az esetem. A szőke haj  kék szemmel nem pont az ideálom ha lehet ilyet mondani. Vajon azért van ilyen csönben mert meggondolta magát és haza akar menni csak nem mer szólni? Vagy azt tervezi hogyan koppintson le  végre. Annyira szerettem volna tudni hogy mire gondol. Égetett a vágy hogy bele lássak a fejébe. Ha pesszimistán akarok gondolkozni akkor biztos azt mondanám hogy arról agyal hogy mit fog írni vagy mondani, annak a bizonyos lánynak, akivel beszél ,mikor visszatér. Ez a tény érthetetlen okok miatt zavart. Nem voltam féltékeny az teljesen más. Azonban még is rosszul esett, hogy én soha nem lehetek neki ennyire fontos. Legalább is ez rítt le róla. Utáltam ezt a tényt. Az őrületbe kergetett. Mi az oka annak, hogy másokat olyan könnyen megszeretett, de engem mindig olyan hamar elfelejtett. Pedig nekem köszönhette az első csókját.  Ami lehet annyira a fiúknál nem nagy szó de tudom hogy azért ők is megjegyzik. Nekem nem vele volt az első. Viszont akkor, a szemében felgyúló szikrák és a testéből áradó hő és vágy miatt ez az aprócska csók is felejthetetlen lett számomra. Ahogy (sajnos) ő maga is. Újra elegem lett ezekből a gondolatokból. Annyiszor rágtam már végig a miértet, de sosem találtam a megfelelő választ.
Nem bírtam tovább csöndben maradni.
-Min agyalsz ennyire ? -kérdeztem menekülve a saját gondolataim elől.
-Semmin.-vágta rá gyorsan.
- Ahaa…  nem kell elmondanod. -válaszoltam keserűen. -De ha mégis kedved van beszélni róla. Csak nyugodtan.- ennél szarabb dumát.
-Oké.- dünnyögre.
Komolyan egy lángelme vagyok
Továbbra se kérdezte meg hogy hova megyünk, vagy azért mert tudta vagy azért mert kicsit se érdekelte.
Kezdett felhúzni.
Mikor odaértünk a sírkőhöz lettettem az egyik virágot.
Nem mondtam imát.
Nem szoktam.
Nem szoktam már rég óta kitalált férfiaknak szóló szonoklatot mondani.
Sosem voltak az én műfajom.
Ezért csak álltunk és néztük a kemény márványt. Próbáltam féken tartani az emlékeimet de semmi értelme nem volt. Azért voltam itt mert még nem szakadtam el tőle. Még nem búcsúztam el és így nem tudok elmenni. Akkor mindig haza vágynék és valószínű haza is jönnék. Így hát elkezdtem a régóta tetvezett kis monológomat és jólesett hogy ott volt melletem valaki így nem éreztem teljesen azt hogy magamban beszélek.
- Szia Papa. Tudom nagyon régen találkoztunk és nem is sokat látogattam a sírodat, de szükségét éreztem annak hogy beszéljünk. -kezdtett beszorulni a levegőm. -Amikor utoljára láttalak nem tudtam elmondani mennyire szeretlek és hogy mit is jelentettél számomra. -nyeltem egyet-Te voltál nekem az út. A példa. Aki talpra állított ha elestem. Aki akkor is hitt bennem amikor már én sem hittem saját magamban. Aki akkor is büszke volt rám amikor én csalódtam. Minden napomat emlékezetessé tetted ha találkoztunk és mióta nem vagy…-a látásom kezdett elhomályosodni- Nemtudom hol a helyem a vilában.Nem tudom mit érzek. Nem ismerem az érzéseim. Tompa vagyok. Élettel teli. de tompa, üres felszínes. -Ezen a ponton éreztem hogy egy sós könny legördül a kipirult szeplős arcomon. Megízleltem. Elfordítottam a tekintetem. Egy pillanatra Cole-ra néztem aki a cipője orrát vizsgálgatta zsebre dugott kézzel ésl ehajtott fejjel. Kényelmetlenül érezte magát. Én viszont folytattam:
-Ezért megyek el. Egy új élet kedvéért hogy újra megtanuljak… .
Érezni.
Hinni.
És újra legyőzhetetlennek lenni.
De ezeket a szavakat inkább gondolatban fejeztem be.
-Nagyon hiányzol, de már biztos  egy jobb helyen vagy.
Te már tudod azt amit mi nem.
Milyen az azután.
Remélem majd még találkozunk valaha, hogy elmesélhesd milyen volt ott járni. - Az utolso hangokat már szinte köhögtem. Folytak a könnyeim pedig ritkán sírok. Egy márványtábla nem kéne hogy meghasson.
-Szeretlek! - leheltem a fagyos levegőbe. Soha nem mondtam neki a halála előtt és tudtam ha egyszer majd képes leszek rá hangosan akkor fogok igazán elbúcsúzni tőle és most megtettem.
Előhalásztam egy zsepit és amilyen gyorsan csak lehet próbáltam össze szedni magam. Azonban ez nagyon nehezen ment. Sejtettem hogy azért nem akartam tőle eddig elköszönni mert akkor tényleg újra érezni fogok. Érezni fogom a veszteséget. Nem szomorúságot, veszteséget. Olyan érzés volt mint  amikor egy csatában állva neked már teljesen kiürült a lőtárad de az ellenség most jött elő, pont veled szemben.  Melleted a barátodnak még pont egy golyója van de az váratlan módon kiesik a tárból és már lehetetlen vissza tenni. Így már nem tudod lelőni az ellenséget akinél fegyver van. Az utlosó golyó is elveszett amivel elérted volna a célodat. De az  váratlanul elment. Így mint a kiképzés elején arra kell hivatkoznod amit már évek óta tanultál, puszta kezes harcra, fegyver ellen.
Olyan volt elveszteni Papát mint amikor az utlosó golyód is elfogy a végső csata legvégén. A célod előtt.
Reszkedtem, úgy folytak a könnyeim. Valószínüleg az arcomat áztató hideg sós víz miatt fáztam, ezzel megmagyarázható a remegés.
Sírtam mert hiányzott. ->Negativ érzelem
Sírtam mert újra éreztem. Tisztán -> Pozitív érzelem.
Ha így folytatom mire kiérek Amerikába újra érző ember leszek. Akarom ezt? Akarok újra érezni egyátalán? Érzelem nélkül minden baj mentes. Nincs idegesség, szomorúság, boldogság se szerelem.
Régóta éreztem teljes szívemből. Nagyon régóta csak felszínét tudtam elkapni ezeknek az érzelmeknek. Íjesztő volt most újra teljes szívből átengedni magam és nem tudni elengedni az érzést.
Egy idő után Cole közelebb jött majd a hátam mögé lépve óvatosan megölelt. Erre volt szükségem. Egy meleg jóillatú test együttérző ölelésére. Még ha nem is együttérző, de legalább én elkönyveltem annak.
Szembe fordultam vele mikor már csak a könnyeim folytak.
-Köszönöm. -és elsátálltam mellete vissza a kijárat felé. Miután kiértünk minden újra megszűnt. Visszatért a tompaság.Sietősre vettem a lépteimet mert valamivel muszály volt elterelnem a figyelmemet. Legszivesebben rohantam volna innen minél messzebb. El a valóságtól. Mindenkitől. De tőle nem. Hiába léptem gyorsat és nagyokat simán utolért és lazán jött melletem. A legelső metrora szálltunk fel ami jött. A metron hálistennek nem érdekelték  az embereket, hogy ki van sirva a szemem. Így nyugodtan elsétáltam a végéig anélkül hogy bármi ismerőst láttam vagy valaki hozzám szólt volna. Cole jött mögöttem. Leültem egy székre az ablak melle majd ő is behuppant mellém. Automatikusan odakapott a zsebéhesz hogy elővegye a telefonját legyen mit nyomkodni a kínos csend és semmit tevés között, aztán szomorúan észrevette, hogy otthon hagyattam vele. Elkezdett az ujjaival játszani. Nem szerettem ha unatkozik a társaságomban. Minden pillanatát emlékeztessé szerettem volna tenni. Ha csak egy párbeszéddel is és mivel elmegyek majd sok veszteni valóm nincs. Így egyenesen rákérdeztem a gyengepontra.
-Mivan veled és Lilly-vel? -kérdeztem ártalmatlanul.
Furcsa szemmel nézett rám. Játszotta az érthetetlent.
- Ne vedd tolakodásnak de szereted még, ugye? -próbálkoztam.Semmi válasz.- Mármint, tudom hogy még mindig beszéltek és tudom hogy az ég adta világon semmi közöm hozzá, de mivel itt vagy és szeretnélek megérteni ezért megkérdeztem.  -Lesütöttem a szemem. Ritkán kerülök ennyire kínos szituációkba. De ha bármikor is a szerelmi dolgokról kellet beszélni én mindig beégettem magam. Mindig szégyenltem magam. Elveszettnek éreztem magam pasizás terén. Azt azonban sose értettem hogy a legtöbb fiú mit esz Lillybe. Magas, szőke, kékszemű vékony szálkás futó. De nem volt az a kimondott szépség szerintem. A világa se volt mindig oké. Érdekes ember volt. Voltak kirohanásai. Furcsa, néha riasztó dolgai. Valami plussz mégiscsak van benne amiért a fiúk bomlanak utána. Köztük Cole is. Személy szerint nekem sem volt vele gondom. Jóban vagyok vele, csak soha nem értettem hogy a testi szépségen kívül mi az ami bennem nincs és benne megvan. Vagy mit tudnék ugy csinálni mint ő. Sportolni ugyan annyit sportolunk csak mást. Rajta látszik, rajtam nem. Ugyanabba a suliba járunk. Hasonlóak a jegyeink. Ő szőke mint a többiek, nekem lilás vöröses a hajam. Ő kék szemű, én sötét barna. Nemtudom, hogy a dumájával adja el magát, vagy mivel. Megakartam érteni fejteni ezt a tényt. Mint mindennek, ennek is kellene hogy legyen magyarázata. Viszont lehet csak túlagyalom az egészet és egyszerűen csak jobb nálam. Mindenben.
-Kivel?-kérdés a kérdésre.
Cseles.
-Lillyvel. Beszélsz még ugye?- próbáltam semlegesnek tűnni.
-Jaaa Lillyvel.. ő .. izé persze. De csak barátok vagyunk, miért kérded?
Valami hasonló átlagos terelő válaszra számítottam. Sejthettem volna hogy nem fog igazat mondani. Miért is mondana. Az ő dolga. Azt azonban értékelem, hogy azt hogy beszélnek azt nem halgatta el.
-Csak mert Greta mesélte, hogy sokat beszélsz róla meg hogy mindig dumáltok. Én már rég hallottam felőle, gondoltam te akkor biztos tudsz valamit róla…
-ennél átlátszóbb nem is lehetnél Allie. Az előbb megkérdezed hogy szereti e most meg konkrétan teljesen másfele tereled a témát. Nincs semmi veszteni valód. Nincs tétje.Hogy lehetsz mégis ennyire beszari, álszent kis …
-Jaa. Hát megvan, fut. Meg most kicsit maga alatt van mert tesoját műtötték. Eltörte a csuklóját falmászás közben. - felelte.
-Oh hát ez szomorú de nem értem miért aggódik ezen. Danny még fiatal. 2-3 hónap és rendbe jön. Utána meg se érzi. - mi a fenéért terelsz??
-Ja hát igen. De tudod milyen. Ő Lilly. - féloldalas mosolyra huzta a száját. Vissza mosolyogtam.
Majd elfordítottam a fejem az ablak felé. A sötét téglák csak úgy szaladtak melletem miközben hallgatam szokásos zugását a metronak. Egy kis idő múlva azonban összeszedtem a bátorságom és kinyögtem mi a célom.
-Figyelj, mivel én úgy vagyok ebbe a pár napba mint ha életem utolsó óráit tölteném szeretném ha a lelkemre kötnéd mindig igazat mondjak ezentúl. Mindig kimondjam amire gondolok. Őszíntén, egyenesen. Akkor is ha csak neked mondom. Mindent jó? És ha nem vagy biztos abban hogy igazat mondok. Jogodban áll meghazudtolni  egészen a teljes igazságig. - ezt a csávót nemtudom meglepni. Komolyan semmivel. Most is csak vállat vont majd válaszolt.
-Okés.- majd kicsit felém fordult. - Akkor Allie fogadjunk hogy ha nem mondasz igazat vagy valamit eltitkolsz akkor annak bármilyen következménye lehet amit kitalálok. Legyen akármennyire is durva vagy szemét. Neked mindig azt kell mondanod ami a sziveden van. - odanyújtotta a kezét hogy fogjunk kezet.
-Áll az alku. -mosolyogtam és kezet ráztam vele. -De egy idő után hidd el hogy idegesíteni fog. - kacsintottam rá.
- Asszem kifogom bírni. - mondta elgondolkodoan csücsörítve. -Hol szállunk?
-A következőnél. Ott fogom átvettni a jegyeket. - közben felálltam és felállítottam őt is hogy leszállásra készek legyünk.
-Miféle jegyeket? -nézet kérdőn.
-Tegnap este említtettem hogy hova megyünk nem? -kérdeztem - Bár lehet már aludtál.
-Miért hova megyünk ?
-Ismered a Fogarasi Havasokat? -néztem rá pajkosan.
- Az nem Erdélybe van? Romániába? -nézett gyanakvón.
-De. -huztam szélesebbre a mosolyom. - Az uticél Erdély, és a fogarasi havasok.-megnyomtam a stoppot majd visszafordultam felé.- Egyszer megfogadtam amikor ott voltam hogy 18 évesen visszamegyek és megmászom őket. Azonban akkor még nem számítottam arra hogy a 18. szülinapomat egy teljesen másik kontinensen fogom tölteni. Így ezért a Lista egyik fő állomása - magyaráztam.
-Milyen Lista?- nézett rám értetlenül.
- Addig nem akartalak beavatni a részletekbe míg rá nem bolintassz arra, hogy eljössz-e velem. Most, mivel itt vagy és ha szeretnéd tudni akkor szivesen elmondom.
-Hallgatlak.
Közben megérkezett a metro. Leszálltunk, fölsétáltunk a lépcsőn majd balra kanyarodva elindultunk az utazási iroda felé ahová rendeltem a jegyeket. Innen kb. még 10 perc. Ugyhogy ez idő alatt elmagyaráztam Cole-nak a részletes tervemet. S mind azt a 4 pontot amit 18. szülinapom előtt szeretnék megcsinálni. Ebből már kettőt ki is pipálhattam. Az első az volt hogy Cole kísérjen el a második pedig hogy elbúcsúzzak a Papámtól, végleg.
De mindegyiknek a fő célja hogy újra tudjak érezni. Tiszta szívből. És elűzzem a lassan 3 éve tartó tompaságot. Valamint, hogy megtudhassam végre mi az ami hozzá köt Colehoz. Persze ezeket a mélyebb dolgokat még nem részleteztem neki. Egyenlőre elég ha arról tud hogy azért van mindez mert nem itthon leszek 18. és kitudja mikor jövök haza hogy ezeket itthon megvalóstsam.
A kezébe nyomtam a jegyzetemet.
1. Cole?.✔
2. Temető✔
3. Fogarasi Havasok.
4. MMSTV
Nézegette egy darabig majd mire épp kérdezni akart róla, mikor én hirtelen befordultam egy ajtón be az utazási irodába. Szerencsém volt. Mocskos nagy szerencsém. Egyenlőre nem akartam arra a kérdésre felelni hogy mi is az az anagramma. Már pedig biztos voltam benne hogy azt akarja majd megkérdezni és mivel megfogadtam hogy csak a színtiszta igazat fogom mondani ezért muszály volt kicseleznem.
Beléptem a boltba ahol a pult mögött egy idősebb rikító narancssárga hajú néni ült, vastag fekete keretes szemüveggel az orrán.
-Jó napot ! -mosolygott ránk. -Miben segíthetek?.
-Jó napot kívánok! -mosolyogtam vissza.
-Allie Jackson néven vásároltam 2 főre szóló utazást busszal Erdélybe. Az e-mailbe azt beszéltük meg hogy a busz indulása előtt pár órával tudnék jönni a vocserekért.
Mindeközben a nő folyamatosan gépelte az adatokat és nyomtatott , Cole addig az asztalon lévő utazási árlistákat nézte. Láttam a szemében hogy a Romániába szólo utazások összege felé pislog. Helyette is én fizettem de ha nem jön akkor se tudtam volna már vissza mondani.
- A személyiét elkérném ha szabad . -mondta a nő.
Odanyújtottam neki. Visszasandítottam Cole ra aki akkor kitágult szemmel nézte az egyik Romániába szoló prospektusban lévő árakat. Előszőr zavarodottnak tünt, majd kicsit idegesnek.
Mikor a vörös hajú néni végzett mindennel, jó utat kívánt és elköszönt tőlünk. Amint kiléptünk az ajtón, már számítottam a kérdésre:
- Te mennyit fizettél az utazásért Allie? -háborgott Cole.
- Miért kérded ?- válaszoltam mintha a legkevésbé sem izgatna.
-Talán azért mert ebben a prospektusban a legolcsóbb Romániai szállás is 100.000Ft körül mozgott buszút meg minden nélkül. Ugye ezt nem mind te fizetted ? Vagy egyátalán honnan szereztél ennyi pénzt??
- Nyugi haver, volt megtakarításom meg malacperselyem. - és tényleg nem hazudtam. Az összes megtakarított pénzem erre ment rá. Meg még a maradék a költőpénz.
- És az én részemet is te fizetted? -nézett rám merő meglepettséggel.
- Ki más?- nevettem.
-De…-kezdte viszont én közbe vágtam.
- Nincs semmi de. Nem kérek tőled semmilyen pénzt nincs olyan hogy a te részed ebben az összegben. Az egész az én részem. Én szerveztem és ha nem jössz el is ki kellet volna fizetnem mert már csak úgy lehetett a jegyet megvenni olcsóbban hogyha párosan veszed. Szóval csak megse próbáld.
- Azért te is tudod hogy ez nonszensz hogy te fizetsz mindent. Legalább akkor a busz pénzt had adjam oda. - nézett rám könyörgőn.
-Dehogy adod. -vágtam rá. - Na de siessünk mert fél óra mulva indul és innen még 10 perc gyalog meg aztán valami helyet is kéne foglalni. Cole nem tetszését kifejezve rázta meg a fejét majd elindult utánam.