MMSTV

8.fejezet

3 héttel később.
Gretaéktól még akkor elkellet jönnöm Zane bulija után mikor meg mindenki nagyban aludt mert, délután már anyáekkal kellet mennem papirokat intézni.

Már bőven túl voltunk a karácsonyon és az új év előtt voltunk pár nappal. Én a szüleimmel nyaraltam.
Ez volt az utolsó olyan szilveszterem, amit együtt töltöttem a szüleimmel. Jövőre ugyanis, már én is a Gretaékkal es a barátaimmal terveztem az újévet. Szerettem a családommal is, de már jobban vágytam oda, ahol kicsit jobban elengedhetem magam. Ezért abban egyeztünk meg, hogy ez lesz az utolsó.
A szállásunk nagyon szép volt és még egész jól is éreztem magam, annak ellenére, hogy már rázott a remegés szinte minden este elalavás előtt. Mostmár bármelyik pillanatban megjöhetett a pályázatom eredménye. Az elmúlt hetekben azonban szinte teljesen letettem arról, hogy bekerüljek. Lehetetlennek és szinte valóságtalannak tűnt. Annyi ideje adtam le már a jelentkezést, hogy szinte mintha csak álmodtam volna az egészet. Ezért már bele se mertem gondolni, hogy mi lesz ha jövőre nem leszek itthon és teljesen más életem lesz. Más barátaim, más emlékeim, történeteim. Más élményeim, tapasztalataim. Mennyire fog hiányozni mindaz, amit magam mögött hagynék, ha sikerült?
-Allie! Hahoo? - legyezte meg a kezét anya előttem vacsora közben. Észre se vettem, hogy megint mennyire elterelődtek a gondolataim. -Mit láttál szivem amitől ilyen rémült arcot vágtál? Elfogyott az összes paradicsom? vagy mi? - nevetett anya.
-Jaj nem, dehogy is. Csak elgondolkoztam. -Gyorsan kikell valami frappánsat találnom, hogy ne juttasam eszükbe a pályazatot. Ha szóba került ugyanis apa majdnem mindig sírt, anyu meg  azzal nyugtatgatta magát, hogy így is rengeteg a jelentekző, de azért a lehetőségem megvolt rá mindenképp. Megkellet, hogy próbáljam. Semmi nem jutott eszembe de a kérdés már jött is vissza.
-Min gondolkoztál? - kérdezte Jana a hugom .Basszus.
-Ahh semmin csak azon hogy…hogy  hogyan fogom a matekomat feltornászni jövőre négyesre. -füllentettem.
-Chh…stréber. -morogta Jana, a kishúgom. Megúsztam.
A vacsora további része hamar eltelt. Miután megettük a kaját a bárban ittunk egy koktélt, majd visszamentünk a szobánkba. Janával külön kis lakunk volt, így akár meddig fönnt lehettünk és senki se szólt ránk. Már fél 11 volt de mi még nekiálltuk megnézni valami filmet, amit éppen adtak a tvben. Olyan éjfél körül járhatott már amikor megrezzent a telefonom nem is nagyon figyeltem, biztos az egyik osztálycsoportba irtak. Azért vetettem oda egy pillantást.
Basszus egy e-mail az. Semmi mást nem vártam e-mailben csak a …
Pályázatom.
Nem ugorhattam fel és sikongathattam hogy végre van valami visszajelzés, ha rossz akkor is. Nem akartam ezzel elterelni a figyelmüket.
Ezért minden idegszálamat megfeszítve szép lassan feláltam.
-Ki kell mennem a mosdóba. - köhögtem a tenyerembe hogy semmilyen reakciót se lehessen leolvasni rólam.Jana ügyet se vetett rám, így kisurrantam. Lehajtottam a Wc ülőke tetejét magamra zártam az ajtót, majd leültem.
Mélylevegő.
Beirtam a kódomat és csukott szemmel megnyitottam az levelet. Nem mertem kinyitni. Amire még is rávettem magam már annyira ködös volt a látasom hogy nem tudtam elolvasni az első szót se. Pislogtam párat majd újra próbáltam.
Amint elolvastam az elő szavakat levert a víz egyszerre sirnom kellet, nevetnem, síkítanom, hánynom, elájulnom, megcsókolni valakit.
Kicsordult egy könycsepp
Sikerült.
Ez nem lehet igaz.
Mégis hogy ? Több ezer diákbol? Pont én?Felsem fogtam hogy sikerült a pályazat. 4 hónap múlva Amerikába utazom egy évre. Egy másik kontinensre. Távol a családomtól. A barataimtól. Mindezt azért, hogy valóra válhasson az álmom. Önfeledtül boldog voltam. Ugráltam sírtam, táncoltam, nevettem örömömben.
Még nem mondhattam el Anyáéknak azzal elszúrnám a szilveszterüket. Folyton csak azon pörögnének mi lesz ha már jövőre én nem leszek itt. Ezért kitomboltam magam ebben a kis fürdőszobában amennyire csak lehet. 
Jan 20. án kell felmenni a fővárosba és aláirni a véglegesíést.  Addig még van pontosan 22 napom.
22 napom van arra hogy eldöntsem tényleg akarom e ezt. Hogy képes leszek e itthagyni Janáékat. Gretat.Hailet. Zanet, Bellot, Franket, Eddiet. Bárkit. Imádom ezeket az embereket de tudom, hogy akármennyire szeretem is őket és fontosabbak nekem mindennél nemtudnának megakadályozni, hogy maradjak. Velük mindent tisztáztam, nem fognak vissza tartani. Egyetlen ember maradt már csak az életemben akit nem ismertem meg eléggé, ahhoz, hogy el merjek menni anélkül a tudat nélkül hogy biztos lezártunk e mindent.
Csak egyedül ő.
22 napom maradt arra hogy még aláirjam a végleges beleegyezést anélkül, hogy mindenki megtudja hogy elmegyek és elinduljon bucsuszkodós macera. Jövőre úgy se leszel itt, ezért csináljuk ezt meg azt, bla bla.. Ha eddig nem csinaltuk, most miért? Csak azért mert elmegyek?
A fejemben már formálodott a terv, hogy mit fogok megtenni a maradék 20 napban ugyan is 2 nap amig meg itt vagyunk es csak utána érek haza. Addig viszont megkell tervezzek minden apró részletet.
Mire kikászalódtam a Wc ből Jana már bealudt a filmen én pedig elkezdtem kidolgoznk egy utitervet. Azt ami majd még a mostaninál is jobban fejetetejére állítja  majd a dolgokat. A szívem vadul kalapált az adrenalintól. Az agyam nem képes arra, hogy ezt feldolgozza. Egyszerűen hihetetlen. Kicsit olyan érzés, mintha tudná az ember, hogy mikor fog meghalni és előtte gyorsan lezár minden ügyet az életében. Az alatt amíg kint vagyok, itthon bármi történhet.  Egy év nagyon hosszú idő.
22 Nap.
Elakarok menni.
Világot látni.
De még itthon is befejezek pár dolgot. Ha kellemetlen, durva, merész akkor is.
Végülis ha elmegyek, minek lesz már itt következménye?