Külűr Krónikái

Tizenhetedik

Alyssa félszegen lépett be a lakásba, és ledöbbent annak szűkösségétől, mikor körbepillantott. A jobb kezében egy aprócska táskát tartott, amiben valószínűleg egy apró asztali számítógép pihent összecsukva. Szerencsére nem tette szóvá. Helyette Hawkins már igen.

- Tudom, hogy sokkal nagyobbra számított, de nézze. Jobb, hogy ha a mi kis drágánk közelében vagyunk. - Neyy a lány felé lépett és intett a kezével.

- Nem megy valami jól az üzlet mostanság - helyesbített a manot. - A konyha elég tágas, ha gondolja, hogy elmondja a tervét.

- Jó - mondta Alyssa. Felnyitotta a táskáját, előhúzott egy kézi komputert, és szétnyítva az asztalra helyezte, aztán egy optikai kábellel hozzákötötte egy holoprojektor gömbjét. Neyy az ajtóban állva figyelte, aztán Hawkinsra sandított. Az emberekben könnyű volt olvasni, főleg hogy az érzelmeik kiülnek az arcukra. A férfi szeme úgy csillogott a lányt figyelve, mintha abban a pillanatban a szemében egy hatalmas ősrobbanásban lehetőségek egész univerzuma születne meg.

Erről majd beszélnie kell Trenttel, valamikor.

A lány a kezébe vette a távirányítót, és felköhintett.

- A nevem Alyssa Weir az Exodusi Egyetem Archeológia szakának doktorandusza, és ez itt a projektmunkámhoz kapcsolódó...

Neyy leült a székébe és egymásba fűzve ujjait a lányra meredt, aki zavartan kihúzta magát.

- Nem az egyetemen van, és nem vizsgáznia kell - mondta a manot, Hawkins felkuncogott, majd mikor Alyssa ránézett elhallgatott. A lány visszanézett Neyyre, és zavartan megigazította a haját.

- Bocsánat, még soha nem kellett beszélnem ilyesmiről olyanoknak...

- Értjük, csak kezdje már - sóhajtott fel Neyy. A lány pedig belekezdett. Az üveggömb felvilágított, mikor egy fénysugár terült szét belőle és felvette a Sargasso- terület műholdak képeiből összerakott térképét. A síklap jobb szélét egy hepe-hupás dombság csipkézte, a bal felső sarkában egy hegy lejtős kúpja emelkedett. A síkságot csipkés levelű fák erdeje borította, amit középen a Barboli folyó kanyargós, türkizkék csíkja választott ketté, aminek a jobb felső végénél a Port Howardot jelképező, játékmodellnyi méretű házak csoportja emelkedett. A térkép bal sarkában pedig ott volt a Sírgödör. A lány végighúzta a kezét az érintőképernyőjén és a Sírgödör háromdimenziós képe betöltötte a holovetítő feletti teret.

Egy megközelítőleg kör alakú mélyedés, minek a keleti vége enyhén behorpadt, a széléből pedig törésvonalak halvány hajszálerei terpeszkedtek szét a szélrózsa minden irányában. Egyébként nem látszott elátkozott helynek.

Nem volt a földi pokol lángjai által felégetve, és zöldes párakígyók sem tekergeztők belőle az ég felé. Az Escalan felszínét borító esőerdő a perem vörösesbarna falán túl is folytatódott. Csupán a benne partravetett bálnaként heverő leviatán volt érinthetetlen. Sehol egylángvágók által vágott vagy nagy erejű robbanószerekkel beleszakított üreg, ami azt jelezte volna, hogy bárki is bejuthatott volna a roncsokba.

- Szóval mikor átnéztem az Escalant ábrázoló műholdas képeket, azonnal megláttam az önök által csak Sírgödörnek nevezett mélyedést. Már az első látásra láttam, hogy ez bizony egy becsapódási kráter, és hogy a méretéből adódóan valami nagy hagyhatta.

- Ezt keresi, igaz? - vágott közbe Hawkins, a lány nagyot szívott a levegőből és idegesen a férfira mosolygott.

- Igen, ezt - felelte. Neyy szinte elfintorodott, mikor megérezte az emberi feromonokat a levegőben. Bármennyire is másként gondolja néhány manot külvilágkutató, de az emberi fajban és bennük sok közös vonás van.