Külűr Krónikái

Nyolcadik

Alig lépte át Neyyék garázsának küszöbét, Braddock azonnal érezte, hogy nincs rendben valami. Az ajtón túl az út szélén egy vaskos légpárnás ajtó parkolt. Néhány bandatag ennek az ajtaján vitték be Alkesh letakart holttestét. Mikor a raktér hátsó ajtaja a helyére siklott, látta ahogy Biuhn pattant be a vezető fülkébe.

A Zsigerelők vezére ebben a pillanatban indult el a siklóautója elé. Bepattant az ülésbe, és beszíjazta magát, mikor a teret mély motorhang töltötte be, és a tehersikló szinte kilőtt onnan, és besorolva a forgalomba elindult kelet felé. A bandavezér előredöntötte a kart, a hajtóművek átható, fülrepesztő hanggal keltek életre. A vörösre festett éles orrú járművet a hasában tátongó kilövelő nyílások fél méternyire emelték a járda felé. Rakétaként száguldott ki a térről és sorolt be a Port Howard szívébe vezető széles sztrádán végigvonuló forgalom bal sávjába, aminek a végében a gazdagok és vagyonosok palotáinak tornyai és kupolái emelkedtek. Két oldalt síklóautók száguldottak el. Bár túlnyomó többségben a gyári modellek homolog, alapértelmezett színeit viselték. De sok járgány oldalán vöröslöttek lángnyelvek vagy meteoritok, acsarogtak idegen bolygók vadállatai egymásra, jelezve hogy aki vezette őket, beakarta mutatni a világnak, hogy nem fél a szörnyektől.

Hisz ő maga is egy szörnyeteg... akarna lenni, gondolta Bradock savanyúan, miközben jobbról kikerült egy vörösrézszínű síklóautót, ami az orrát díszítő vörös és zöld drágakövekből kirakott sárkányfej alapján egy igencsak gazdag fószeré lehetett, aki vadul dudálva fejezte ki a nem tetszését. Braddock pedig azzal válaszolt, és teljes erőből előretolta a gázkart, és folytatta az ulkesh által irányított tehersikló követését.

Az gyorsan haladt, mint egy hatalmas fehér cápa a nála kisebb halakat kikerülve haladt előre. Kikerült egy ormótlan tehersiklót, egy pillanatra a tekintete összevillant a volán mögött ülő vörös foltos tikenzi sárga tekintetével. Az csak az öklét rázta, de inkább a sávban maradt.

A sugárút ötven méternyire a palotákat a város környező negyedeitől elválasztó gyöngyfehér faltól hirtelen balra kanyarodott, hogy körforgalomként folytassa az útját. A siklók közül csak néhány jutott át a palotanegyed kapujába vezető nehéz fémkapun, ahogy az őrök átvizsgálták a belépőjegyeiket. Braddock ismert egy rövidebb utat be, ami teljesen a gazdája palotájába vezetett.

És úgy fest Biuhn is gondolta Braddock. Az út túl oldalán, szemben szállodával szemben, minek a homlokzatától a kapuját tartó oszlopok tetejéig kidomborodó szikla indák diszítettek egy liget zöldelt. Az Escalan széles lombú, barna törzsű fái nőttek benne, miknek árnyékában korallokra emlékeztető kék gombák és recés levelű, kígyószárú fűfélék burjánzottak. A zöldellő foltjaik között egy kék tó víztükre csillogott.

Csak kevesen vették észre, hogy a fák között egy föld út kígyózott. És csak azok tudtak róla, hogy egy kardját a magasba tartó larn harcos zuzmótól sárgálló sötét szobra mellett egy másik ösvény ágazott le, akinek az ügyei folyamatosan a palotákhoz szólították őket.

Braddock pont akkor ért oda a tisztáshoz, mikor az északi szélén magasodó jókora sziklafal egy középső szakasza a helyére húzódott eltakarva a nyílást. A roncsvadász a gázra taposva vágott át a tisztáson. A járműve műszerfalán megnyomva egy kék gombot, titkos jelet küldve a kaput vezérlő komputernek. A motor zúgása betöltötte a fülét, és a gondolatait, amik a körül jártak hogy bármikor felkenődhet a sziklafalra. Nem látta, hogy annak a középső része kiemelkedik, és félresiklik beengedve a roncsvadász siklóautóját a mögötte feltáruló alagútba. A járművét körülölelő sötétségbe a járat négy sarkába helyezett világítótestek hasítottak aranysárga fényfolyamot. A belőlük áradó fény körberajzolta az Alkesh holttestét szállító szállító szögletes testét. A gép hirtelen felgyorsított, Braddock is tövig nyomta a gázpedált, még hangosabb zümmögésre késztetve a sikló hajtóműveit.