A halál 100 napja

A játékok előtt 1. rész Tarentum

- Emlékszem, még amikor először léptél be ezeken a falakon, - kezdte meg a monológját Tiberius Ubaka felé lépkedve. – mennyire gyámoltalan és elveszett voltál. A többiek csak gúnyolódtak és megaláztak. De most hat évvel később nézz magadra. Egy kolosszus vagy, aki mindenki felett áll. – közben odaért a férfihez és megfogta a vállát. – Tarentum bajnoka.

Ubaka elmosolyodott.

- A te útmutatásod és segítséged nélkül sose értem volna el mind ezt.

- Badarság! – mondta Tiberius. – A nagyság minden emberben benne van, csak el kell indítani őt a megfelelő úton, a megfelelő eszközökkel és ha a kellő célokkal vértezed fel, akkor idővel felszínre tör. – Tiberius sóhajtott egyet. – A mai győzelmeddel kiérdemelted a helyedet a Prestigius-ház legjobbjai között, emiatt úgy döntöttem, hogy szobrot állítok neked a többi bajnok közé, akik ebből a házból kerültek ki.

- Köszönöm Dominus. Ez nagy megtiszteltetés számomra.

- Ugyan már, ne légy ilyen szerény. kiérdemelted. A Rettenet sokakat megölt már és nem egy páran ennek a háznak a falai közül kerültek ki. Castor, Solimus, Baltazar és Panis a Prestigius-ház előző bajnoka.

- Emlékük tovább él eme ludus falai között. – mondta Ubaka tisztelegve a holtak előtt.

- Az istenek vigyázzanak a lelkükre, – tisztelgett Tiberius is. – és hozzanak szerencsét a még élőkre. No, de ennyit a keserű múltról és tekintsünk inkább a dicső jövő felé. Úgy hiszem a bajnokunk megérdemel némi pihenést, mielőtt újra megküzdene a következő szerencsétlen rohadékkal. Én mondom egymást fogják követni a felkérések, mert mindenki látni akarja majd a nagy Ubakát, a Rettenthetetlent.

Ubaka elmosolyodott. Ugyanis egy gladiátor számára, a rudus után a legnagyobb megtiszteltetés, ha kap valamilyen jelzőt a neve után. Ubaka, a Rettenthetetlen. Tetszett neki ez a név.

- Nos, hogy tetszik az új neved? – kérdezte Tiberius.

- Megtisztel vele Dominus. – felelte Ubaka és habár tényleg így érzett, egy valamire azonban még jobban vágyott. És reményei szerint, most végre meg is kaphatta.

- Ami pedig az egyezségünket illeti, - kezdte Tiberius. – te betartottad, amit ígértél, így most rajtam a sor. – Ubakának a lélegzete is elállt hirtelen. – Engedélyezem a házasságotokat Mirával.

Ubaka nem bírta tovább és a könnyei is kicsordultak. Úgy tűnik az istenek meghallgatták imáit és megannyi megpróbáltatás után végre hivatalosan is együtt lehet szíve hölgyével. Mira a Ház űrnőjének volt az egyik szolgálója. Tiberius egyik rendezvényén látták meg egymást és noha kezdetben csak lopva tudtak pár szót váltani egymással, szerelmük hamar kiderült. Ám ahogy Ubaka egyre sikeresebbé vált az arénában, Tiberius annál elnézőbb volt a két szerelmessel. Úgy gondolta Mira jó hatással van Ubaka teljesítményére a harcok alatt. Két nappal ezelőtt pedig, amikor közölte Ubakával, hogy a bajnoki címért fog harcolni, Ubaka engedélyt kért rá, hogy amennyiben diadalmaskodik elvese Mirát feleségül. Tiberius belement az egyezségbe. Ubaka, ha akarta se tudta volna elrejteni háláját. Egy pillanatra megindult, hogy megölelje gazdáját ám rájött, hogy társadalmi helyzetük ezt nem engedi meg, így csak ennyit mondott:

- Köszönöm Dominus.

- Ugyan, egy Prestigius mindig megtartja az ígért szavát. Ezt kívánja a családunk becsülete. – válaszolta Tiberius. – Most pedig menj és közöld a jó hírt Mirával.

- Igenis Dominus.

Azzal Ubaka meghajolt és máris sietett Mirához, hogy mihamarább megeskedjenek. Tiberius nézte a távozó Ubakát és örült a két fiatal beteljesülni látszó boldogságának, de ugyanakkor féltékeny is volt rájuk. Felnézett a csillagos égre és felsóhajtott.

„ Kérlek titeket, ajándékozzatok meg egy méltó örökössel!" fohászkodott az istenekhez és mintha egy hulló csillagot látott volna elsuhanni a ház felett. Hirtelen egy velőt rázó sikoly zengte be a házat. Tiberius rögtön magához tért mélázásából és a hang irányába sietett. A sikolyok a házban szolgáló rabszolgák alvó helye felől jöttek. Mikor Tiberius odaért döbbenetes látvány fogadta. Cora az egyik rabszolga, akivel olykor együtt szokott hálni feküdt az ágyon és körülötte sündörgött a többi szolga. Cora zihált és láthatólag erős fájdalmai voltak. Mikor egy pillanatra kitisztult előtte a világ meglátta Tiberiust, de nem tudott hozzászólni bármennyire is akart. Közben a többi szolga is Tiberius felé fordult, majd az egyik idősebb szolgáló odament hozzá.

- Dominus, Coránál előbb megindult a szülés. – közölte a szolga.

Tiberius hirtelen nem tudott mit mondani. Azt tudta, hogy Cora terhes és a gyereknek ő az apja, de még sose látott egy nőt szülni. A látvány valósággal sokkolta. Közben Cora újra felsikoltott fájdalmában. Tiberius egy pillanatra ledöbbent és elvesztette a rá jellemző határozottságot. Ezalatt az idősebb szolga, egy Tethi nevű nő visszament Corához. Tethi amolyan nem hivatalos medikus volt a Prestigius házban. Rengeteg gyógyfőzetet ismert, ellátta a sebesülteket és ő vezette le a házban az esetleges születéseket. Tethire mindenki felnézett és tisztelték őt, ha ő azt mondta, hogy baj van, akkor az jelentett valamit. Cora újra felsikoltott fájdalmában.

- Jól van gyermekem, nem lesz semmi baj! – nyugtatgatta Tethi a vajudó nőt. Cora újra felsikoltott. – Ez az, nyomd még egy kicsit! – Cora minden izmát megfeszítette az erőlködéstől, de teljesítette a kérést. – Ez az, kislány már látom a fejét. Csak egy kicsit tarts ki! – Cora zihált és már mindene sajgott, a fájdalom elviselhetetlen volt, de igyekezett összeszedni minden maradék erejét. – Na még egyszer! – és Cora minden maradék erejét beleadva nyomott, miközben úgy felsikoltott, hogy az egész ház beleremegett. Mikor hirtelen meghallotta egy kisbaba sírását. Az ő babájáét. Leírhatatlan erővel zúdult rá a megkönnyebbülés és mielőbb látni akarta a babát. Tethi odavitte elé és Cora meglátta a legszebb gyermeket, akit csak el tudott képzelni. Egy pillanatig gyönyörködött benne, majd tekintetével körbepásztázta a jelenlévőket. Hirtelen megakadt a szeme a döbbenettől kőszoborrá vált Tiberiuson.

- Dominus. – suttogta elhalló hangon és Tiberius felé nyújtotta erőtlen kezét.

Tiberius elindult felé, hogy megnyugtassa a nőt, de mielőtt odaért volna Cora keze ernyedten hullott le az ágyról. Tiberius megtorpant és csak bámulta a nő merev tekintetét. A csöndet Tethi hangja törte meg, aki Cora testére tette a kezét, hogy megvizsgálja.

- Meghalt. Szegény nem élte túl. – közölte a tényt, majd visszasietett, hogy az újszülöttel foglalkozzon.

Tiberius még mindig nem tért magához teljesen a látvány okozta sokktól. Kedvelte Corát. Ugyan csak egy rabszolga volt, mégis nem ilyen sorsot érdemelt volna. A szobában beállt a csend. A szolgák és Tiberius némán bámultak maguk elé. Hirtelen sietős léptekre lettek figyelmesek a folyosó irányából.

- Mi volt ez az éktelen ricsaj? – szólalt meg a függöny mögül egy kényeskedő női hang. – Esküszöm ekkora zajbaj nem lehet nyugodtan pihenni. – a nő megjelent a függöny mögött és közben folytatta. – Ha meg tudom ki volt ezért a felelős, akkor... - ahogy elhúzta a függönyt és a szeme elé tárult a szoba látképe, hirtelen elakadt a szava. – Oh, Tiberius nem tudtam, hogy te is itt vagy?

Ő volt Ludmilla, Tiberius felesége. Ludmilla, a harmincas évei elején járó, barna hajú, enyhén hosszúkás orrú és arcú nő volt, aki közismerten szeretett kényeskedni és mindig sopánkodott meg elégedetlenkedett. Sokat tudott hisztizni és ezzel a környezetét az őrületbe kergette. A szolgák, ha tehették inkább kerülték őt, nehogy valamelyik hisztije alkalmával egy bányában találják magukat. Ahogy Ludmilla meglátta az ágyon fekvő halott nőt és az egyre sápadtabb szolgákat, középen a rá haragosan néző Tiberiussal rájött, hogy most nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy jelenetet rendezzen.

- Oh, itt meg mi történt? – kérdezte némi aggodalmat csempészve a hangjába, ugyanis remekül tudta adni az ártatlant. Ez is egy olyan tulajdonsága volt, ami miatt sokan nem kedvelték. A szobában megfagyott a levegő, a szolgák ijedten néztek hol urukra, hol úrnőjükre. Tiberius már éppen készült arra, hogy alaposan megdorgálja a feleségét ott mindenki előtt, mikor Tethi megszólította.

- Gratulálok Dominus, fia született.