𝐶ℎ𝑎𝑝𝑡𝑒𝑟 𝑆𝑒𝑣𝑒𝑛𝑡𝑒𝑒𝑛

325 37 18
                                    

Hajnalban arra ébredtem, hogy fázom. Lassan kinyitom a szemem, majd a mellettem fekvőre pillantok. Én még mindig ugyan úgy fekszem mellette, de Lou a hátára fordult álmában, így a kezem a hasára, a fejem a válla fölé került, ajkaim pedig már lassan a fülét súrolják.
Mélyen alszik, de muszáj elhúzódnom tőle, amitől persze azonnal mocorogni kezd.
- Miért van ilyen hideg? - nyöszörgi és közelebb húzódik hozzám, de a szeme még mindig csukva.
- Mindjárt meleg lesz, aludj tovább. - nyugtatom meg majd tapogatózni kezdek egy pokróc után. Nem csoda, hogy fázunk, az eső csepergését még mindig hallom, ami azt jelenti, hogy kint még jobban lehűlt a levegő, mint a kis bunkerunkban.
Amikor magunkra terítem a vastag anyagot, hümmögve nyakig betakarózik.
- Gyere vissza... - motyogja, de szerintem alszik, így nem foglalkozom vele.
- Ne hagyj itt miatta... - nyöszörgi és a kezével gyűrögetni kezdi a takaró szélét.
- Shhhh... - csitítom és megsimogatom a vállát, mert már teljesen biztos vagyok benne, hogy álmában beszél.
Kicsit közelebb fekszem hozzá, mert csak egy pokrócot hoztam, és így mindkettőnket átéri, majd a sátor széle felé fordulva ismét mély álomba merülök.
Már világos van mikor ismét kinyitom a szemem. Ahhoz képest, hogy az éjszaka meg akartunk fagyni, most úgy érzem, mindjárt meggyulladok.
Louis még nyugodtan alszik mellettem, így megpróbálok a tegnapinál is óvatosabban kimászni.
- Jó reggelt. - köszön suttogva Niall, aki már a tegnapi tűz mellett ül egy bögrét tartva a kezében.
- Reggelt! Hány óra? - kérdezem halkan.
- Fél nyolc. - feleli, majd megemeli a macis bögrét. - Zayn a konyhában, ha kérsz.
- Kávé?
- Kakaó. - mosolyog és nagyot kortyol.
- Ki nem hagynám. - vágom rá, majd meg sem állok a konyháig.
- Hogy aludtál? - kérdezem köszönés helyett, mikor megpillantom a fekete fiút az asztalnál a telefonját nyomkodva.
- Hát, jobban, mint ti. Nagyon hideg volt, bent aludtam. - válaszolja.
- Jól tetted. Nálunk volt pokróc, meg rengeteg takaró.
- Niall megfagyott, hiába mondtuk Liammel, hogy jöjjön be. Úgy meg lesz fázva, máskor kétszer meggondolja, hogy hallgat-e ránk.
- Liam is bent aludt?
- Még mindig alszik. Este be nem állt a szája miután bejöttünk, esküszöm már azt hittem sosem fog elaludni. - sóhajt.
- Nálad aludt?
- Ja. - válaszolja ismét a telefonjába merülve.
- Hogy hogy? - kíváncsiskodom, miközben töltök magamnak egy bögrébe a gőzölgő kakaóból és leülök vele szemben.
- Inkább ne akard tudni. - forgatja a szemét.
- Naaa...
- A szobájában talált egy pókot, de mire oda tudott ráncigálni, hogy lecsapjam, eltűnt. Ekkor kijelentette, hogy biztos nem alszik abban a szobában. Átment hozzátok, de akkora kupi van az ágyatokon, hogy végül nálam kötött ki. - magyarázza. - De tanultam az esetből, máskor inkább a kanapéra küldöm.
- Szegény. - sajnálom meg egyből. - Akkor ez azt jelenti, hogy ma meg kell keresnünk a pókot, mert amíg nem látja lecsapva, addig nem fog ott aludni? - következtetek, mire Zayn bólint.
- Igen, de én már ezt megoldottam.
Felhúzott szemöldökkel pillantok rá, ezért folytatja.
- Az este, miközben elmesélte még a szomszéd macskájuk sorsát is, kiderítettem, hogy az a bizonyos pók a szobában egy átlagos fajta, így kitaláltam, hogy majd lecsapok egy másikat és megmutatom neki azt, mintha tényleg az lett volna a szobában.
- Nem is olyan rossz ötlet. - bólintok rá büszkén. - Honnan szerzel másik pókot?
- Már ezt is megoldottam. - mondja, majd feláll és egy befőttes üveggel tér vissza. - Reggel találtam ezt a kis szépséget a teraszon. Ő lesz az áldozat. - azzal lerakja elém az üveget.
- Akkor már úgy csináld, hogy engedd el a szobában és a szeme előtt csapd le. - forgatom a kezeim között, a pókot felmérve.
- Jó ötlet. - bólint rá, majd elveszi tőlem az üveget és visszarakja az eredeti helyére, nehogy Liam észrevegye.
- A többieknek ne mondd.
- Mit ne mondjon a többieknek? - lép be Lou a helyiségbe és kíváncsian méreget minket.
- Zayn és Liam együtt aludtak. - vágom rá hátha ezzel meg tudom menteni a kis tervünket. Zayn haragosan pillant rám, majd egy bögrét a fiúnak ad.
- És? - ráncolja a szemét Louis, majd leül mellém.
- Lefeküdtek. - fokozom a hazugságot, csak hogy piszkáljam, mire a mellettem ülő kérdőn kapkodja a fejét közöttünk.
- Harry, kérlek tartsd meg a titkos vágyaidat és ne képzelj minket ilyen helyzetbe. - vág vissza.
- Nincsenek titkos vágyaim, nyitott könyv vagyok. - vonom meg a vállam. - De nyugi, nem ítélünk el.
- Azt elhiszem... - motyogja válaszul.
- Ezt meg mégis, hogy érted? - kérdezi tőle Louis.
- Ki tudja mit csináltatok az este. Kettesben. Hideg volt, talán összebújtatok egy kicsit... - gondolkodik hangosan, direkt az én előbbi kijelentésemre visszavágva.
- Mi... nem... mi csak... - keresi a szavakat Lou. Zayn nem is tudja mennyire eltalálta a dolgokat, hiszen összebújva aludtunk el, ha nem is szándékosan.
- És ha igen? - húzom kihívó mosolyra a számat és még a szemöldökömet is felhúzom a hatás kedvéért.
- Igen? - teszi ugyan ezt ő is.
- Nem. - vágja rá Louis, mire óvatosan felé pillantok. Zayn felkuncog és megrázza a fejét.
- Láttalak titeket.
- Mi? - szólalunk meg egyszerre.
Zayn ijedten pillant ránk, és visszaül az asztal másik felére.
- Titeket is be akartalak hívni, de olyan mélyen aludtatok, hogy nem reagáltatok semmire.
- Igen... Lehet. - motyogja Louis.
- Egyébként aranyos volt a látvány. - teszi hozzá, mire Louis ismét felkapja a fejét, de én csak felnevetek.
- Véletlen volt. - húzom szégyenlős mosolyra a számat. - Egyébként, bocs, hogy elaludtam rajtad. - fordulok Lou felé, mire csak megvonja a vállát.
- Véletlen... - motyogja Zayn, mosolyogva.
- Jó, lebuktam! - szólalok meg drámaian. - Direkt volt.
- Tudtam. Az esküvőtökre meghívtok remélem... - kacsint rám.
- Bolond vagy.
- Te meg kamuzol Liammel kapcsolatban. Ki hinné el, ha mi együtt lennénk?
- Én elhinném. - jelentkezem egyből.
- Én maradok a lányoknál, a többit meghagyom neked. - mondja a szavait nekem intézve.
- Micsoda? - fordul felém Louis. - Bejönnek a fiúk? - kérdez rá meglepetten.
- Nem mondanám. - rázom a fejem.
- Inkább mondanálak biszexnek. - helyesbít Zayn. Louis még meglepetebben kapja felém a fejét.
- Mi?
- Kösz, Zayn. - mondom, majd sóhajtva Louis felé fordulok. - Volt egy srác még általános iskolában. Összejöttünk, de nem tartott sokáig. Nem történt semmi köztünk, így anyámnak sem mondtam el. Ennyi. - sűrítem pár mondatba életem első kapcsolatát egy fiúval.
- Te összejöttél egy fiúval? - kérdezi tátott szájjal.
- Nem akartam elmondani, mert semmi jelentősége nem volt. Zayn viszont kiszedte valahogy belőlem amikor még Spanyolországban voltunk.
- Tehát biszex vagy?
- Nem, mert alapból nem nézem meg a srácokat.
- De összejönne olyannal aki megtetszik neki. - szól bele Zayn.
- Hát... Nem tudom. Mármint ha egyedül lennék akkor igen, de most veletek vagyok az időm nagy részében és nem tudom ki mennyire viseli el a meleg kapcsolatokat... - rágom a szám szélét.
- Attól függ. - válaszolja Zayn.
- Mitől?
- Hogy ki a másik fél.
- Te komolyan képes voltál eltitkolni ezt az infót?? - akad ki Louis.
- Én csak nem akartam ha utálnátok ez miatt.
- Utálni, mert fiúd volt? - Bólintok. - Édes istenem... - pattan fel az asztaltól, majd elhagyja a konyhát.
- Ezt jól megcsináltad, most örökre megutált! - rivallok Zaynre, aki megcsóválja a fejét.
- Egyáltalán nem utál, hidd el.
- Valahogy nem tudom elhinni. - rázom a fejem mérgesen. Miért kellett elmondania? - Miért nem tudtad befogni?
- Nyugi már haver. - mondja felemelt hangon. - Nem haragszik.
- Megkeresem. - jelentem ki, majd szó szerint kirohanok a helyiségből. A teraszon beleütközöm Niallbe aki tudni akarja mi a baj, de most csak Louist keresem, így nem foglalkozom vele.
- Lou? - kérdezem a "sátrunktól", mikor oda érek.
- Annyira megnehezítetted. - válaszol a "sátor".
- De mégis mit? Figyelj, én sajnálom, ha ez téged rosszul érintett nem akartam elmondani... - mentegetőzöm.
Azonnal mozgolódást hallok, majd a cipzár hangja után megpillantom Louist is.
- Épp ez a baj, hogy nem akartad elmondani. - áll meg előttem.
- Sajnálom, mondom. Nézd meg, hogy, hogy reagálsz, szerinted ha előbb mondom el, akkor nem lennél ennyire mérges rám?
- Nem vagyok mérges. - közli.
- Látom. - sóhajtom és arébb rúgok egy követ ami előttem van.
- Meg tudnánk ezt beszélni nyugodt körülmények között? - kérdezi. Először nem értem mire gondol, de mikor a vállam felett hátra pillantok és meglátom a két srácot a verandán kíváncsiskodni, egyből bólintok és elindulok a hátsó kapun át, egyenesen az utcára.
- Ennyire nem bírod a melegeket? - kérdezem egy kis idő után, mikor már a partnál járunk.
- Nem ezzel van a baj.
- Akkor mivel? Meg sem szólaltál eddig, és az arcodra van írva, hogy mérges vagy.
- Nem azért vagyok mérges. Csak... tanácstalan vagyok inkább.
- Elmondod miért?
- Nem. - vágja rá.
- Azért mert melegnek tartasz? - gondolkodom hangosan, mert tényleg fogalmam sincs mi baja.
- Nem. Miért hiszed azt, hogy bajom van a melegekkel?
- Mert mióta tudod, hogy volt fiúval kapcsolatom, máshogy viselkedsz velem.
- Igen, mert...
- Ráadásul általános iskolában. - teszem hozzá, mert az már jó pár évvel ezelőtt volt.
- Leszarom, hogy mikor, de volt.
- És akkor mi van? - kezdek már én is kiakadni. - Annyira nagy bűn? Tudod, ha te lennél az én helyzetembe, én elfogadnálak és nem akadnék ki azért, mert más vagy! - emelem fel a hangom és széttárom a karom.
- Most összejönnél valakivel? - kérdezi, mintha meg sem hallotta volna amit az előbb ecseteltem. - És őszintén válaszolj.
- Linával lesz randim... más lányt nem né...
- Nem lányra gondolok. - vág a szavamba. - Mikor jött be utoljára egy srác?
- Nem akarok erről beszélni. - próbálkozom, de ekkor elém lép, így kénytelen vagyok megállni.
- Tudod, ez az egész hihetetlen. - sóhajt fel fájdalmasan. - Amikor először találkoztunk, azt hittem, hogy az az első és utolsó alkalom is. Aztán hipp-hopp, máris egy lakásban lakunk, máris egy banda tagjai vagyunk. Próbálkoztam, de nem tudtam mit tenni ellene, érted?
- Miről beszélsz? - kérdezem, de már kezdem összerakni.
- A részletekről. - válaszolja ahogy vártam, de reagálni sem tudok, mert a következő pillanatban az ajka megtalálja az enyémet. Fogalmam sincs, hogy ezek után mi lesz velünk, de nem ellenkezem.
Az első csókom egy fiúval, több, mint öt éve volt. Nem volt szándékos, nem tudtam, hogy ő akarni fogja majd vagy nem, csak azt tudtam, hogy meg kell csókolnom. Alexnek hívták. Elég béna csók volt, csupán életem másodikja, de ez nem befolyásolt semmit. Két hétig voltunk együtt, de az iskolába járó diákok és még a tanárok is elítéltek minket, így arra jutottunk, hogy ez nem helyes. Akkor azt hittem, hogy tilos ezt csinálni. Mindenkitől azt hallgattam, hogy ez nem helyes. Hogy hiába a szerelem, ha azonos a nemetek sosem lehet semmi közöttetek, erre most itt állok a homokban és a legjobb barátommal csókolózom. Nem vagyunk durvák, és nem is tépjük egymás haját, és még csak nem is nyelvvel. A bal keze a nyakamon, az enyém az arcán pihen.
Ismét azt érzem, mint öt éve. Vágyat, félelmet és biztonságot. Eddig bele se gondoltam, hogy milyen lenne Louist megcsókolni, sőt nem is akartam belegondolni.
Amikor édes ajkai elhagyják az enyémet, a nyakamba fúrja az arcát. A testem önnálló életre kel, önkéntelenül simogatom meg a hátát.
- Meleg vagy? - suttogom a távolba meredve. Tudom a választ, sőt már a csókja előtt tudtam, de mégis tőle akarom hallani.
Bólint, de nem húzódik el. A részletek. Minden viselkedése értelmet nyer. A viszonzatlan szerelmek, a kiakadása a legelső ház tulajdonosa felé.
- Henrietta... Kicsoda? - kérdezek rá a legutolsó dologra, és hiába tudom már a válaszát, muszáj ezt is tőle hallanom.
Nem válaszol és egy kis idő után meghallom, hogy sír. Rázkódik a teste, így még szorosabban ölelem magamhoz. Én ezt nem akartam.
- Hé... Lou... Semmi baj. - nyugtatom, de ekkor elhúzódik.
- Hogy tudod azt mondani, hogy semmi baj? Sajnálom, istenem Hazz annyira sajnálom. Olyan hülyén viselkedtem...
- Ezért sírsz? Nem haragaszom.
- Miért nem? - néz rám könnyektől csillogó kék szemeivel.
- Már mondtam, hogy elfogadlak. A legjobb barátom vagy... Tőlem akár az is kiderülhetne, hogy lány vagy, az sem változtat semmin...
- A legjobb barátod... - suttogja. - Nem lehetne, hogy... talán... több?
Először teljesen lefagyok és levegőt is elfelejtek venni. Összejönni Louval? Mióta Alexszel szakítottunk, egyszer sem gondoltam máshogy a fiúkra, mint sima haverokra. Nem kerestem velük a kapcsolatot, mert állandóan az járt a fejemben amit az egykori barátaim mondtak. Tönkreteszed az életed.
Nem akarom ismét azt átélni, mint Alexszel. Nem tehetek róla, félek az elítéléstől. Van amit még mindig nem tudtam feldolgozni. És a legrosszabb, hogy a felnőttektől kaptam a nagyját.
- Én... Nem hiszem, hogy ez helyes. - válaszolom végül. Soha nem gondoltam, hogy egyszer vissza kell utasítanom őt, viszont most, hogy ez bekövetkezett, a létező legszarabb embernek érzem magam.
Louis szeme ismét megtelik könnyel, de aztán egy nagyot sóhajt, megtörli a szemét és hátra is lép pár lépést.
- Menjünk haza. - indul el a homokban, a nyaraló felé, miközben az eső lassan elkezd cseperegni. Az időjárás is utál.
Mondani akartam valamit. Mondanom kellett volna valamit, de nem tudtam megszólalni. A visszafele úton kattogott az agyam, újra és újra átgondoltam az együtt töltött időnket. Amit a francia lányról mondott, az igazából rólam szólt, és én voltam olyan naív, hogy minden szavának hittem. Nem is tudom melyik a rosszabb, hogy szerelmes belém, vagy, hogy én ezt nem tudom viszonozni. Valószínűleg az utóbbi.
Mire visszaérünk a házba, ömlik az eső, így egyből a szobánkba sietünk.
- Mindjárt megyek. - szólok oda Louisnak a lépcső tetején, de el van foglalva a gondolataival így meg sem hallja.
Zayn szobája előtt még utoljára megállok és egy hatalmasat sóhajtok. Nem tudom eldönteni, hogy beszámoljak-e neki a történtekről vagy sem. Zayn már tud Louisról, hiszen ő próbált meg engem is felvilágosítani. Szükségem lenne valakire akivel megbeszélhetem ezt a dolgot, de végül inkább megfordulok és a szobánkig meg sem állok.
Louis már a fürdőben, ezt a víz zubogásából tudom. Én is leveszem a vizes pólómat, majd a nadrágomból is kibújok. Leülök az ágyra és amíg nem végez a Twittert nézegetem.
Az elmúlt héten egészen belejöttem a kezelésébe. Már többet tweeteltem, mint Lou, de még nem sokan követnek. A tegnapi kempingünk összesen négy embernek tetszett.
- Mehetsz. - áll meg az ajtóban, hozzám hasonlóan csupán egy boxerben. Vizes haja a homlokára tapad, és éppen azt próbálja megigazítani a tükörben, mikor elhagyom a szobát.
A forró víz a lehető legjobb dolog mikor elázik az ember. Érezni, ahogy a hideg vizes ruhák után a meleg elönti az egész tested és lassan felmelegedsz, egyszerűen fantasztikus.
Nem sietek, így van időm megborotválkozni is, de aztán már tényleg úgy döntök, hogy elég volt a kényeztetésből. Egy törölközőt kötök a derekamra, és ruha hiányában elindulok a szobánkba. Mikor Louis megpillant, elkapja a tekintetét. Hogy kéne viselkednem vele? Zavarban van, azt hiszi, hogy semmi nem helyes amit csinál. Olyan... elveszett.
Még mindig egy boxerben ül, és mikor végre erőt vesz magán, az éjjeliszekrényemre néz. Követem a pillantását és meglátom azt, amit sosem gondoltam volna. A közös ruhánk, amire alig bírtam rávenni.
- Nos... Lehet, hogy ezzel elrontottam mindent közöttünk, de azért megkérdezem, mert már úgy is mindegy. - köszörüli meg a torkát, hogy visszatérjen eredeti, mély hangja, és átjön az én oldalamra. - Lehetséges lenne, hogy elfelejtsük ezt az egészet és újra barátok legyünk, vagy mindent elszúrtam? - kérdezi, miközben félve felém nyújtja az egyik szürke cipzáras egyberuhát.
- Csak barátok? - kérdezek vissza.
- Csak barátok.

_________________________________________
ɴᴏs... ᴋɪᴅᴇʀüʟᴛ ᴀ ᴛɪᴛᴏᴋ, ᴍéɢsᴇᴍ ᴀᴢ ʟᴇᴛᴛ, ᴍɪɴᴛ ᴀᴍɪʀᴇ éɴ sᴢáᴍíᴛᴏᴛᴛᴀᴍ ᴠᴏʟɴᴀ ᴏʟᴠᴀsóᴋéɴᴛ :) ʜᴀᴛᴀʟᴍᴀs ʟᴀʀʀʏ sʜɪᴘᴘᴇʀᴋéɴᴛ ᴍɪɴᴅɪɢ ɪs úɢʏ ᴠᴏʟᴛᴀᴍ ᴠᴇʟᴇ, ʜᴏɢʏ ᴇɢʏ ᴄsóᴋ ᴊᴇʟᴇɴᴇᴛ ᴀ ʟᴇɢsɪᴍáʙʙ ᴅᴏʟᴏɢ ᴀᴍɪᴛ ᴍᴇɢ ᴋᴇʟʟ íʀɴᴏᴍ ʀóʟᴜᴋ, ᴍᴏsᴛ ᴍéɢɪs úɢʏ éʀᴇᴢᴛᴇᴍ, ʜᴏɢʏ ɴᴀɢʏᴏɴ ɴᴀɢʏᴏɴ ɴᴇʜéᴢ ᴍᴇɢғᴏɢᴀʟᴍᴀᴢɴɪ ᴀ ᴅᴏʟɢᴏᴋᴀᴛ. ᴀɴɴʏɪ ᴍɪɴᴅᴇɴᴛ ᴀᴋᴀʀᴛᴀᴍ ʜᴀʀʀʏʙőʟ ᴍᴇɢᴍᴜᴛᴀᴛɴɪ ᴀᴢ ᴇʟőᴢő ʙᴀʀáᴛᴊáʀóʟ ɪs ᴘáʀ ɪɴғᴏʀᴍáᴄɪóᴠᴀʟ ᴇɢʏüᴛᴛ, ʜᴏɢʏ ᴇɢʏ ᴋɪᴄsɪᴛ ɴéʜᴀ ʙᴇʟᴇʙᴏɴʏᴏʟᴏᴅᴛᴀᴍ. ʀᴇᴍéʟᴇᴍ ᴀᴢéʀᴛ íɢʏ ɪs éʟᴠᴇᴢʜᴇᴛő ʟᴇᴛᴛ.🥰
És ʜᴏɢʏ ᴍᴏsᴛ ᴍɪ ʟᴇsᴢ ʟᴏᴜɪs és ʜᴀʀʀʏ ᴋöᴢöᴛᴛ?

💁‍♀️💁‍♀️💁‍♀️

Maybe SomedayWhere stories live. Discover now