Siessünk

1.4K 119 18
                                    

Aito szemszöge: 

A földön fekszek és csak annyit hallok hogy valaki sír és beszél hozzám. 

Ez Naoki biztos vagyok benne, de miért sír? Hisz nem haltam meg még itt vagyok neki. Kicsit fáj a hasam talán az miatt mert összeestem? Lehet vagy is nem tudom. De már kezd nagyon rossz lenni. Lehet valami baj van a babával? Csak azt ne kérem. -felemelnek és gyorsan futnak velem valahova innen egy szobába egy ágyon raknak le és vizsgálni kezdenek. Biztos valami rossz történt vele de ha az életem árán is nem engedem hogy meghaljon. Hirtelen valami fény kezdett felém jönni és sötétség ez már a vég? Nem gondoltam hogy így lesz vége ,de én szeretnék meghalni még együtt akarok lenni vele és a kisbabánkkal. -hallom Naoki ordibálni és kiviszik. Ekkor beugrott a kép amikor találkoztunk annyi mindent éltünk már át együtt és ennek a történetnek nem itt kell véget érnie. Harcolnom kell ért, értünk. Nem hagyhatom magára. 

Emiko szemszöge: 

Sikerült újraélesztenünk, most már remélhetőleg minden rendben lesz velük. Naoki remélem megnyugodott már ott kint, de legalább Rin megnyugtatja úgy is. 

Tíz perc után sikerült stabilizálnunk az állapotát és nem vesztette el a magzatot. Még nem említettem senkinek csak Mina tud róla de ami közben a babát vizsgáltuk csodálatos dolgot láttunk! Hogy mi volt az? Azt még nem árulom el, majd egy kicsit később. Szeretném ha egyszerre tudnák meg a hírt. 

-Mina ideje lenne szólni nekik hogy jöhetnek.-felém kapta a fejét. -oké megyek is.-ezzel kiment az ajtón. -szó szerint fülig ért a szája.


Mina szemszöge:

-kirohantam az ajtón, közben a szememmel Rinéket kerestem. Az egyik falnál meg is találtak őket ott kuporogtak. Rin keze Naoki vállán volt hogy megnyugtassa. -eléjük álltam ekkor a fekete hajúnak megböktem a vállát aki azonnal felnézett az érintésre és minden tudni akaró szemekkel nézett rám.


Naoki szemszöge:

A falkan támaszkodva ülünk. A barátom próbál megnyugtatni folyamatosan és egy kicsit sikerült is neki, de a percek óráknak tűnnek most nekem. Nagyon fáj ha csak belegondolok hogy az életük forog kockán. Miért mentem el az a napon és hagytam hogy elrabolják? Ha mellette maradok akkor most boldogok lennénk együtt és nem kellett volna ezeket a borzalmakat átélnie. Minden az én hibám. -valaki hirtelen megbökte a vállam és erre felkaptam a fejemet. Mina állt előttem boldog mosollyal az arcán. Mindennél jobban akartam tudni hogy mi van vele, de nem mondott semmit csak kezet nyújtott. -elfogadtam tőle és felsegített.-maga után húzott és bevitt a terembe ahol a kedvesem fekszik. -a szemeimben könnyek gyűltek. -odaszaladtam hozzá és az arcát néztem. -ekkor Emiko felém fordult.

-Minden rendben van velük túlélik ne aggódj!-odamentem hozzá és megöleltem.

-Köszönöm!-elváltam tőle és a kedvesem mellé álltam. -végig simítottam az arcán, de nem ébredt fel. Lehet még a szerek hatása alatt van.

-Körülbelül 2-3 óra és felkel.-szólt oda hozzám.

-Mennünk kéne nem?-szólt Rin is bele a párbeszédünkbe.

-Igen nehogy ránk találjanak. A többiek kint vannak a "rabokkal" együtt.

-Naoki gondolom te hozod Aitot.-fordultak felém, én csak bólintottam egyet. 

-Akkor indulás!-odaléptem hozzá és óvatosan felemeltem menyasszony pózba. -elindultunk kifelé és mindenki már a fák mögött várt minket. 

Megbeszéltem a falkával hogy vissza viszik az embereket oda ahonnan elhozták őket. Így mindenki hazatalál. El is indultak csak páran maradtunk ott a falkából. Szinte minden ember, vámpír elment csak hibridek maradtak akik csatlakozni akartak mert nem volt hova menniük. Persze befogadtam őket. Ezen kívül csak egy nőt láttam meg ahogy keres valakit a szemével. -ahogy meglátott engem, megpróbált felállni és mellém sietett. Észrevettem hogy ő terhes, nagyon nagy volt már a hasa. 

-Jól vannak?-kérdezte tőlem kicsit félénken.

-Kikre gondolsz?

-Aitora és a babájára.-kicsit meglepődtem hogy ő is tud róla, bár nem látszik még rajta annyira csak egy kicsit.

-Igen, sikerült megmenteni őket.-kicsit megkönnyebbült lett az arca. -Honnan tudod róla hogy terhes?

-Ő mondta. Sokat beszélgettünk mióta itt volt. 

-És ha szabad kérdeznem hogy hogy itt maradtál? Nincs hova menned?

-De van csak ezt tudni akartam még hogy jól van-e.

-Értem. Akkor szeretnéd hogy hazavigyünk?

-Gond lenne ha megvárnám míg felébred. Szeretnék vele kicsit beszélgetni.

-Rendben. Akkor gyere.-elindultunk mindannyian a táborba. -Egyébként hogy hívnak?

-Yuko és te gondolom Naoki vagy.

-Igen. Hányadik hónapban vagy?

-8 és fél.

-Akkor hamarosan kisbabád lesz. Gratulálok.

-Köszönöm, én is nektek.-már csak pár percre voltunk a tábortól amikor Yuko elkezdte fájlalni a hasát. -Emiko rögtön odalépett hozzá és kikérdezte. Én nem nagyon értettem abból amit beszéltek, de elég idegesnek látszottak. 

-Naoki sietnünk kell. Nagy eséllyel szülni fog. -ledöbbentem, de nem szabad időt veszítenünk.

Siettünk ahogy csak tudtunk közben a nőt Rin hozta mert így alig tudott menni. 

Hamarosan visszaértünk és szétváltak útjaink. Én a kedvesemet vittem be a szobánkba ők meg segítettek Yukon.Pár pillanat alatt meg is voltam. Leraktam és alaposan betakartam. Ezután kimentem hátha én is tudok valamit segíteni de azt mondták inkább maradjak mellette mert ki tudja mikor lesz vele valami. pl.:Leeshet az ágyról. Visszamentem, de ugyan úgy aludt ahogy ott hagytam. Befeküdtem mellé és magamhoz öleltem a derekát. -hallgattam a szuszogását és a szívverését. Nagyon megnyugtatott hogy végre itt van mellettem épségben.-nyomtam egy puszit az arcára amitől kicsit megmozdult, de nem kelt fel. 


Köszönöm hogy elolvastad! Remélem tetszett! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! A következő részben találkozunk!

Sziasztok!

Mindig ott leszek veled (Befejezett) Where stories live. Discover now