Medúza Gyermekei

7

Síri csend fogadta köszöntésemet, míg Zeusz fáradtan zuhant trónjára.

-Mi jöhet még?! Te gyermek! Mégis honnan veszed, hogy a vérem vagy?!

-Az anyám Médea, Medúza lánya. Az apám Klétosz, Poszeidon fia. A tenger istenétől egyéb képességek mellett a tengernyi tudást kaptam, így tudok néhány olyan dolgot, ami ....igazán érdekes lehet a jelenlévők számára.

-És ezek információkra bizonyítékot is tudsz adni, gyermek?!

Athéné előtt biccentettem, majd elmosolyodtam.

-Persze, mi sem egyszerűbb. Nos, jelenlévő istenek! Ideje hogy mindenki megtudja a fájó igazságot!  Egyszer volt három leány Eurüalé, Sztheinó és Medúza. Medúza volt a legszebb, így nem is csoda hogy hamar talált magának udvarlót. A lány szívből szerette a férfit, csak hogy más is szemet vetett a szép lányra, méghozzá a férfi fivére. A fivér nem bírta elviselni, hogy a lány a testvéré lesz, nem pedig az övé. Így hát felvette annak alakját és a mit sem sejtő lánnyal hált. Amint ez megtörtént, otthagyta és soha többé nem ment el hozzá. A lány nem tudta, hogy nem a szeretett férfival volt, így élte tovább az életét, de a csalást valaki tudta....méghozzá a fivér felesége.

A vádra, maga Héra istennőre néztem, aki sápadtan bámult vissza rám.

-Medúza megszülte a gyermeket, anyámat. Anyám létezése titok volt, mert pár évre rá Athéné csúf átkot szórt rá, ekkor már terhes volt   Pégaszosszal és Krhüszaortal. Mivel napvilágra került, hogy Medúza kővé változtatja a férfiakat csak egy pillantással, így a halála mellett döntöttetek. Viszont azt senki sem tudta, hogy a már 8 éves Médea végignézte anyja halálát és egyedül kellett szembenéznie apja és anyja örökségével. Ugyanis, bár anyja képességeit eltudta sajátítani, apjáét kordában tartani nem tudta.

-Elég volt, Medison! Hagyd abba!

Anyám hangja egyre mérgesebb és mérgesebbé vált.

-A fivér anyámon hagyta bélyegét, így most már napvilágra kerülhet a születése titka. 

Rámutattam Zeuszra.

-Te vagy a fivér, aki testvére bőrébe bújva elcsábította Medúzát és így megfogant az anyám, Médea.

Elvettem a kezem és Hérára mutattam.

-Te vagy az, aki átverte Athénét és így örök rútságra ítélte a nagyanyámat, majd te voltál az is aki miatt létrehozták a törvényt miszerint a kígyóbűvölőnek meg kell halnia. A gyermekek és az anyák védőistentője vagy mégis miattad egy anya és gyermeke szenvedett. Mégis mi jogon nevezed magad istennőnek?!

Az utolsó szavaimat köptem, míg Héra remegett a dühtől.

-Ez rágalom! Semmi bizonyítékod nincs ellenem!

-Oh! Igazán?!

Anyámhoz mentem, aki szintén remegett az indulattól és tudta, hogy mit akarok. Elsöpörtem a haját az arcából hogy jól láthatóvá váljanak a szemei. Ami ezüstösen szikráztak, mint ha milliónyi villám cikázna a szemeiben.

-Itt a bizonyíték!

Anyám tekintete ugyanis megegyezett Zeuszéval, aki szintén indulatoktól fűtve bámult le ránk. Athéné sápadtan, remegő térdekkel lépett anyámhoz, majd ismét térdre ereszkedett.

-Minden igaz, amit ez a lány mond. Kérlek bocsáss meg, hogy nem jöttem rá. Bocsáss meg a szenvedéseidért.

Athéné bőgve esedezett anyám bocsánatáért. A teremben síri csend volt. Anya rá se hederített. Dühös tekintettel nézte Hérát, aki az emelvényen nézett vissza rá.

-Amit tettem, az megbocsáthatatlan. A lányod igen bölcs Médea. Sajnálom, hogy a nagyanyja nem ismerhette meg... ami az én hibám. 

Héra lesétált és földre borult anyám előtt feltartott tenyerekkel.

-Az életemet bocsátom vigasznak, bűneimért.

Anya dühöngött, de mégis valamit láttam a tekintetébe.

-Sosem fogok megbocsátani nektek. Egész hallhatatlan életetekben kísérteni fog önző tettetek. De hajlandó vagyok együtt élni veletek ebben a világba. Most pedig szedjétek le rólam ezeket a láncokat! Nagyon dörzsölnek.