A turné

Átlagos nap

Zoé szemszöge:

Reggel a madarak csicsergésére keltem fel. Ja, nem. Arra ébredtem, hogy a tesóm a szobája és az előszoba között trappol. Megnéztem a telómon az időt már negyed hét. Hát igen Daninál nincsen jobb ébresztő. Félkomásan kimentem a meg nézni, hogy mit csinál.

- Jó reggelt! -köszöntem, mire ő csak intett és tovább keresgélt valamit.

-Mit keresel? -kérdeztem tőle, erre végre megállt és sóhajtva válaszolt.

-A kulcsomat, hogy ki tudjam nyitni az ajtót -és rohanva be a szobájába kereste tovább. A bátyám mindig időben felkel, de az utolsó pillanatban indul el, mert elfelejt valamit. Nevetve mentem a kabátomhoz, aminek a zsebében volt, mert tegnap kölcsön adta. Abban a pillanatban lépett ki és a kezemben a kulcsot, megkönnyebbülve elvette és lepacsizva velem kilépet az ajtón és rohant a buszhoz . Mosolyogva mentem vissza a szobámba. A kis kuckóm teljesen átlagosan nézett ki. Lila falai voltak barna hatalmas szekrények fehér íróasztallal. A falak tele képekkel a nyaralásokról, osztálykirándulásról és poszterekkel. Miután megállapítottam, hogy minden ugyanúgy van, mint szokott lenni zenét kezdtem hallgatni. Nagyon szeretek zenét hallgatni, amit a szüleim is tudnak ezért két éve szülinapomra hangszórókat kaptam. Elsőnek nem hittem, hogy kellően hangosak lesznek kis méretük miatt ezért max hangerőn próbáltam ki. Annyira hangosak voltak, hogy a szomszéd átjött szólni. Azóta a szüleim megtiltották, hogy ha mindet egyszerre használom negyvenötnél feljebb toljam. Sorban hallgattam a kedvenc számaimat amikor csipogott a karórám, azaz hét óra. Már raktam volna le a telómat, hogy elkezdhessek készülődni, de pont üzenetek jött:

Mollim❤: Szia! Félkor a szokásos helyen? Noémi is ott lesz.

Ez azt jelentette, hogy gyorsan el kell készülnöm. Odamentem a szekrényemhez, kivettem egy sötétkék farmert, egy ugyanolyan színű pólót hozzá meg egy lila fekete kockás inget. A hosszú barna hajamat kontyba felfogtam és berohantam a fürdőbe a reggeli rutinomat elvégezni. Gyorsan bedobtam a kajámat a táskámba, felvetem a fekete Nike cipőmet és a bőrdzsekim. Nem lakok messze az iskolától, nagyából két perc séta. De nekem ez kin keservesen hosszú. Ebben a kis faluban ahol lakok semmi nem történik soha. Teljesen kihalt az egész. Most is reggel hét óra van, de a fő úton csak az OTPban dolgozó nő kocsija van és egy ember se. Nagyon szeretnék egy városban élni, ahol nem az a reggeli gondolatom, hogy lehet egy zombi támadás egyetlen túlélője vagyok, ezért sétálok egyedül az utcán. Már majdnem a sarkon voltam-azaz a szokásos helyen - amikor megláttam a barátnőimet.Mollit és Noémit. Noémi ovi óta a legjobb barátnőm. Ő volt az egyetlen, aki minden furcsaságommal -amiket azóta szerencsére kinőttem- elfogadott. Kinézete teljesen hétköznapi. Hosszú barna enyhén hullámos haja van. Kicsit magas homlok és nagy orr. A cuki gödröcskéi, amik aranyos külsőt adnak neki. Igaz ő minden csak nem gyerekes.  Barna vágott szemű. Nem túl magas, vékony, kicsit fiús lány és pont ezért értett jó szót velük. Másik barátnőm, Molli vele másodikos korunkban lettünk jóban, amikor is az addigi legjobb barátnője egész iskolában elterjesztette a legnagyobb titkát. Noncsival megesett rajta a szívűnk és befogadtuk. Attól a naptól kezdve vagyunk elválaszthatatlanok. Ami a megjelenését illeti ő jóval magasabb mindkettőnknél. Zöld szeme vannak, vastag, húsos ajkak. Hosszú keskeny arc, enyhén szeplős. Emellett csont és bőr, de nem lapos. Közép hosszú szökés barna haja van, amit göndörsége miatt copfban hord. Teljesen lányos, mint én. Igaz kinézetre nem hasonlítok rá, de viselkedésileg nagyon is. Én úgy félúton állok köztük. Hosszú barna hajammal, nem túl magas termetemmel és kellő karcsúságommal Noncsira hasonlítok. Igaz nekem zöld a szemem. Emellet mint neki nekem is vannak gödröcskéim,vékony ajkaim, ami alatt egy anyajegyem van. Ha hárman ismerkedünk meg valakivel,mindenki azt mondja én vagyok a légrokonszenvesebb. Viszont pont, mint Molli imádom a lányos ruhákat-egyberuha, szoknya-, az ékszereket és visító rohamot tudok kapni egy-egy népszerűbb tini énekes új számától. Átrohantam az úton, Molli nyakába ugrottam akkora lendülettel, hogy majdnem felborultunk. Utána Noémit szorongtattam meg -őt kicsit diszkrétebben mert nem szereti, ha a nyakába ugrok-. Igen, képes vagyok így örülni nekik, úgy is, tegnap délután láttam őket utoljára. Nálam a szeretett jele ez, szóval a lányok már hozzá szoktak. Mikor elengedtem Noémit láttam, hogy nem mosolyog Pedig ő bármin képes elvigyorodni. Egyszer annyit mondtam neki, hogy a kutya ráült a lábamra. Ezután fél óráig használhatatlan volt.