Spotlight - Reflektorban

Boydék

Anya elismerően mosolygott a rocksztárra. Látszott, hogy megnyerte őt.

- Szia Marcus, Audrey vagyok. Tegeződjünk kérlek! Örülök, hogy végre megismerhetlek. Bár én annyira nem hallgatlak titeket, de azért a házban elég gyakran szokott szólni a hangod- mosolygott a srácra, mi pedig apuval tátott szájjal sopánkodtunk, hogy ezt azért nem kéne elmondani.

- Ezt jó tudni Audrey. A lányodból arra következtettem, hogy csak Rolling Stones és Guns N' Roses szól nálatok- mosolygott vissza anyura, és lopva felém nézett. Nem hiszem el! Meddig akar még húzni a szüleim előtt?

Anya csak mosolyogva legyintett egyet. - Még sok más is. Köszönjük, hogy vigyáztál Heavenre- nézett mélyen a srác szemébe. Anya tiszta, barna tekintete hálát sugárzott.

- Szóra sem érdemes- válaszolta Marcus Marden komolyan, mindenféle gúny nélkül.

Ekkor robbant be a tesóm a képbe. A bátyám anya szőke haját és apa zöld szemeit örökölte. Azt mondják piszok jól néz ki, de valahogy nekem ez sosem tűnt fel. Haja a válláig ért, bőre le volt sülve és roppantul illet rá a neve. Mint a napisten.

- Én jövök- vigyorgott a rocksztárra és a keze helyett az öklét nyújtotta. - Csá haver!- köszöntötte Marcust, és öklöztek. - Baromi király, hogy találkozhatok veled! Kurva nagy rajongótok vagyok, és rohadt régóta hallgatlak titeket- mondta. - Ja, amúgy Helios vagyok- jelentette ki, mintha ez csak mellékes lenne.

- Helló. Mondanám azt haver, hogy rengeteget hallottam rólad, de sajnos egy órával ezelőttig a létezésedről sem tudtam- röhögött Marcus, Helios pedig tettetett felháborodással végre rám nézett. A hazaérkezésem óta először.

- Hé, Szaros! Hogy lehet, hogy nem beszéltél az ultrakirály, szuper bátyádról a rocksztárnak?

- Hé, Gyökér! A rocksztárnak neve is van, és még jó, hogy nem beszéltem neki rólad. A legjobb ablaküvegnek nézel, amióta hazaértem!- tettem karba a kezemet, és villantottam egy "erre varrj gombot hülye gyerek" vigyort.

- Jól van Szaros, gyere ide- mondta, de nem várta meg, míg odamegyek, hanem odalépett hozzám, és hatalmas ölelésbe zárt. - Úgy aggódtam- suttogta a hajamba és dölöngélni kezdett.

- Nyugi Hel, jól vagyok- suttogtam vissza, mire elengedett, a szemembe nézett, és bólintott.

Mosolyogva összecsapta a tenyerét, majd Marcushoz fordult. - Megnézed a gitárjaimat?

- Zenélsz?- kérdezett vissza.

- Ahogy itt mindenki- mutatott ránk. - Aláírod a Gibsonomat?- kérdezte. Nem hittem a fülemnek. Azt a gitárt soha meg sem foghattam, erre Marcust a közelébe engedi egy filctollal?

- Milyen fajta?

- ES-335- vonta meg a bátyám a vállát, mintha nem lenne nagy ügy, de én tudtam, hogy ha nem talál magának valami csajt hamar, akkor azt a gitárt fogja elvenni feleségül.

- Bocs haver, de azt nem- intette le Marcus. - Bármit aláírok, amit a kezem alá adsz, de egy Gibson ES-335-öt nem bántok- nevetett fel a srác. - És amúgy is. Megyek- nézett végig rajtunk, Boydokon az énekes. - Biztos rengeteg megbeszélnivalótok van, nem szeretném rontani a levegőt. Amúgy is vissza kéne mennem a stúdióba- vonta meg a vállát. Szinte hallottam a családom gondolatait: Ne menj még, te szép és híres ember!

Marcus újfent kezet fogott apuval és Helios-szal, anyunak biccenett, rám kacsintott, majd intett egy utolsót, és beszállt a kocsiba. Miután elhajtottak Hel szólalt meg elsőként.

- Azt hittem le fog kapni. Mennyit fizettek volna érte!- mérgesen néztem rá, mire megadóan felemelte a kezét - Csak vicceltem!

- Menjünk be. Hideg van- javasolta anyu, mire az egész Boyd família elindult befelé. Semmi nem változott. Az átlagos amerikai stílusú házunk ugyan úgy nézett ki, mint három-négy héttel ezelőtt. Bár valószínűleg akkor lepődtem volna meg, a bármi változást is észrevettem volna.