Ragadozók (Befejezett)

💉Tizenhatodik💊

Igor pov.
Mosolyogva néztem, ahogy Vladimir a picit ölelgeti és csókolja miközben halkan énekel neki. Odaültem melléjük és én is csatlakoztam. Együtt ringattuk tovább a csöppséget, aki már békésen szundikált.
- Alszik. Betesszük az ágyba?
- Csak még egy kicsit. Meg egy kicsit maradjunk így.
- Na, jó! - így hát összebújtunk. Én, a párom, és a fiam. Éreztem ahogy a szívemet elönti egy bizonyos érzés. Valami, amit azt hiszem úgy hívnak megnyugvás. Nyugodt vagyok és boldog. Érzem, hogy otthon vagyok. Hamarosan lefektettük Maxet és jöhetett az én időm. Elfektettem az ágyon és vadul lecsaptam a prédára mint egy kiéhezett oroszlán.
- Ne légy telheteten!
- Mindig az vagyok ha rólad van szó. Úgy érzem magam mint egy ketrecbe zárt tigris. Éhezem rád.
- Várj egy kicsit! Csak amíg Max mélyen el nem alszik. - tolt el egy kicsit. Nagy nehezen, de belementem, hogy várjunk.
- Vladimir! Mondani szeretnék valamit! - másztam fölè mire két kezét a nyakam köré kulcsolta.
- Mi lenne az?
- Szeretlek. Annyira szeretlek, hogy azt el se lehet képzelni. Mielőtt te nem voltál vad voltam és magányos. Egy megvadult musztáng a pusztában. Aztán jöttél te és nem betörtél, ahogy mások, te megszelídítettél. Kötelet tettél rám és simogattál. Az intézetben áruló vagy, a klánom szemében a béta, de nekem... Te vagy a végzet. A bor mámora, az élet öröme, a levegő oxigénje. Minden. - öleltem magamhoz úgy, hogy össze tudjon érni a homlokunk. Láttam, hogy könny csillan a szemében, ami kicsit megijesztett.
- Kincsem...
- Nem! Ne aggódj, csak... Nagyon meghatott amit mondtal mert én ugyanígy érzek, Igor. Soha többé nem akarok elválni tőled és veled akarok meghalni! - bújt a mellkasomba. Magamhoz öleltem és élveztem a teste melegét. Már épp azon mesterkedtem, hogy megszabadítom a fölösleges textilektől mikor Max alkalmasnak találta a pillanatot, hogy hangosan felsírjon. Vladimir nevetett egy jót majd felkelt és felvette a picit. Kicserélte rajta a pelust majd etetni probálta, de Max kiköpte a cumit és tovább sírt. Lattam, hogy Vladimir már kezd megrémülni, hogy esetleg vslami komoly baj van ezért felállok én is.
- Fáj valami, édesem? Mi a baj, kicsikém? - ringatta, de nem használt.
- Fektesd a válladra, úgy emlékszem azt szereti. Ringassuk együtt. - mondtam mire az arca kicsit nyugodtabb lett és mosolyogva ölelte magához a picit. Majd egy ütt, összebújva ringattuk ismét mely álomba.

Vége.