Egy Idol Múltja /Taehyung ff./

~2~

Hosszabb idő elteltével ugyan ,de megérkeztem a második résszel.
Kicsit szomorkásra sikeredett ,de lesznek még vidám részek is nyugi szóval "kitartást" és Jó olvasást ! ♡

Taehyung szemszöge:

-A fürdőszobába tettem ki neked tiszta törölközőt.Esetleg ha valamire még szükséged van szólj-mondja anyám ,majd miután egy szomorkás puszit nyom homlokomra még hozzáteszi-Hiányoztál nagyfiam-ezután távozik egykori szobámból.

Noss igen.Nagyon úgy tűnik vendég lettem a régi otthonomban-morfondírozom magamban mikor már pár óra múlva ténylegesen elindulok a fürdőbe ,egy kád meleg víz reményében ,hogy az majd kissé erőt fecskendez legyengült testembe.

Miután végeztem fáradt csontjaimnak forró vízben való áztatásában ,elindultam meglátogatni testvéreimet ,mivel a mai szertartáson nem nagyon tudtam velük beszélni ,mivel egyszerűen nem tudtam összeszedni magam annyira ,hogy ne gyengüljek el előttük és sírjak mint egy csecsemő.
Na de majd most-biztatom magam mikor már az ikrek szobája előtt állok és készülök bekopogni.
-Gyerünk már Tae! Szedd össze magad!-noszogatom magam tovább ,ám mielőtt bekopoghatnék ,kinyílik az ajtó.
-Szia-köszönt kishúgom Eon.
Fekete haja ki volt engedve és gondosan megfésülve ,mint mindig.
Már pizsamában volt, de szemében egy csepp álmosságot sem lehetet látni.
-Szia Törpe-köszöntöm ,majd azonnal felkapom és magamhoz ölelem.
Olyan régen tartottam már a karomban.
Mikor legutóbb magamhoz öleltem alig volt 5 éves.Most már 9 éves.
El sem hiszem ,hogy elszállt az idő-esik le az állam ,majd miután beljebb lépek testvérével közös szobájába megpillantom öcsémet is.
Az ágya mellett lévő játékos dobozban matatott nekem háttal és annyira belemélyedt a kutatásba,hogy nem vett észre.Ezt én akárcsak évekkel ezelőtt azonnal kihasználtam és miután letettem Eon-t ,csikiháborúba kezdtem a kissráccal ,mire ő azonnal kacagásban tört ki.

-Taehyung!Haggyd abbaaaa!Ha..Haggyáál!-visítja a fiú nevetve ,mikor viszont már könnyezni kezd a szeme leállok.
-Oké Oké.Békét ajánlok ,de cserébe kérek egy puszit mindkettőtöktől-válaszolom komoly poker arccal ,mire ők azonnal egy-egy cuppanóssal ajándékoznak meg.

-És ezután a herceg visszajuttatta a hercegnőt apja kastélyába ,jutalmul pedig megkapta a leány kezét és a fele királyságot ,majd boldogan éltek míg meg nem haltak-olvasom fel az utolsó mondatot a mesekönyvből ,amit miután ágyba bújtattam az ikreket ,elkezdtem olvasni.
-Hát ez király...-szólal meg öcsém szarkaztikusan ,mire elakad a lélegzetem.Mióta tud ő így beszélni?
-Mi?
-Mondtam ,hogy inkább a pókemberes könyvet olvasd.
-Nekem aztán nem mondtad-szállok mosolyogva vitába vele.
-De igenis mondtam.
-Nem Jeong.Azt Hope-nak mondtad tegnap-áll mellém Eon ,mire torkomban azonnal megjelenik egy gombóc.
-Micsoda?Hope...Szokott ide járni?-kérdezem kerek szemekkel.
-Ja.Minden hétvégén ,de van mikor mami akkor hétköznap is áthívja.Tudod mikor dolgozik-magyarázza öcsém miközben még jobban beburkolja magát takarójával.
-Meg van mikor mi megyünk át hozzá-fűzi hozzá másik testvérem.
-Nem is tudtam ,hogy ilyen jóban vagytok-mosolyodom el kínosan.
-Kedves lány miért ne lennének jóban?-jelenik meg ekkor az ajtóban anyám ,mire én inkább nem szólok semmit.

Itthon fogalma sem volt senkinek arról ,hogy mi volt köztem és Hope között mielőtt leléptem és azt akartam ez maradjon is így.Nem akartam felbojgatni a múltat.Nem tehettem ezt meg az én és Hope érdekében sem.

-Ideje aludni-szólal meg ismét anya ,mire én azonnal felkelek az ikrek ágya melletti székből ,majd miután elbúcsúztam tőlük és szép álmokat kívántam elhagytam a szobát.
Itt volt az ideje ,hogy én in nyugovóra térjek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Reggel már 6-kor ébren voltam és miután felöltöztem a konyha felé vettem az irányt ,hogy egy pohár vízzel elmúlasszam a száraz érzést a torkomból.Miután ezzel megvoltam úgy döntöttem enni kéne valamit ,de előtte inkább benéztem Jiminhez ,aki a vendégszobánkban aludt ,hátha már ő is felkelt.
Mikor viszont benyitottam hozzá ő még húzta a lóbőrt,tehát nem keltettem fel ,inkább úgy döntöttem egyedül eszek valamit ,legalább addig is lesz időm kicsit összeszedni a gondolataimat ,hogy hogyan is éljem túl a mai napot.

Hope szemszöge:

*délután 4 óra*

-Sok ember volt az életemben akik jöttek és mentek.Egyik nap még velem voltak...velem nevettek és sírtak ,de másnap...Másnap már nem voltak sehol.Elmentek.Volt aki egy viszláttal...de volt olyan is aki szó nélkül.A szüleim , a barátaim ,életem első nagy szerelme.Mind-mind leléptek különböző okokból kifolyólag.Egyetlen egy biztos pont azonban mégis volt az életemben.Egy angyali személyiségű asszony..Nana..Köszönöm ,hogy mióta a szomszédodba költöztem mindig segítettél.Minden egyes történetedre emlékszem ,amit a teraszon meséltél nekem miközben teáztunk.Belém vésődött minden jó tanácsod ,amit saját tapasztalatodból mondtál nekem.Emlékezetemben mindig élni fog majd mosolyod ,és ahogy integettél a lépcső tetejéről ,mikor ideje volt hazamennem.Sosem foglak elfelejteji Nana...soha...mivel te voltál az első és egyetlen személy akiben nem csalódtam.Akinek mindent ,mindig elmondhattam.Aki sosem hagyott el.Szóval amíg én élek ,az emlékeimben te is élni fogsz ,sőt a gyermekeim és unokáim is tudni fognak rólad.Rólad aki nekem az egyetlen biztos pontom voltál ebben az életben.Szeretlek Nana és egyszer...egyszer majd ha ismét találkozunk..Szeretném ha azzal a finom citromos zöldteáddal várnál amit úgy szerettem ,na meg egy szaftos kis sztorival fiatal korodból-mondom ,majd miután végeztem a tegnap este írt beszédem utolsó szavának felolvasásával is ,nem bírtam tovább ,utat engedtem könnyeimnek s így sétáltam le a pódiumról.

Egészen addig pedig míg vissza nem ültem a pódium elé kisorakoztatott székek egyikére ,azt hittem én voltam az utolsó aki beszédet mondott.
Csakhogy amint már készültem volna ismét felállni ,hogy az első szál fehér rózsát elhelyezzem Nana koporsóján ,egy ismerős hang csendült fel.

-A nagyim...Mindig mosolygott.Mindig volt egy-egy jó szava az emberekhez.Mindig megvédett ha valami galibát okoztam ,de soha...soha nem oktatott ki.Mindig tudatta velem ha rosszat csináltam ,de ahelyett ,hogy leüvöltött ,tanácsot adott...tanácsot ,hogy hogyan hozzam helyre a dolgokat.Ő volt a legjobb...mindenben.Ő volt a legjobb nagyi ,a legjobb barát ,a legjobb cinkos ,a legjobb titoktartó ,a legjobb ember akit valaha ismertem.Tudom ezt az előttem beszélők is említették ,de most jön valami...ami csakis az én szívemet nyomja.Ugyanis én voltam az egyetlen aki egyszer könnyeket csalt ennek az áldott asszonynak az arcára.Nana..Tudom ha most azt mondanám sajnálom ,hogy aznap elmentem jól megcsipkodnál és addig nem hagynál míg vissza nem vonnám-mondja Taehyung ,majd kicsit mintha kuncogna miközben letörli a sós cseppeket arcáról-Szóval tudod mit?Ahelyett azt mondanám sajnálom...Azt mondom köszönöm.Köszönöm ,hogy ahelyett ,hogy visszahúztál volna és leírtad volna az álmaimat ,biztattál.Mivel ha aznap te nem mosolyodsz el mégis és egy szoros ölelés után nem tolsz ki azon a bizonyos ajtón...Ma nem tartanék ott ahol.Tehát neked köszönhetek mindent.Mindent IS és ezért soha nem felejtelek el.Szeretni foglak.Örökkön örökké-és ennyi volt.Ezután csak  lesétált az emelvényről ,elhelyezte rózsáját a koporsón majd a má tegnap is látott szőke fiúval a háta mögött elsétált.
Én pedig csak még jobban zokogtam ,magam sem tudom miért ,mivel már 4 éve éltem abban a tudatban ,hogy Kim Taehyung semmijen formában nincs rám többé hatással.

Noss igen..úgy látszik tévedtem-szólal meg ekkor szarkasztikusan belső hangom ,mire egyből Nana jut eszembe.Nana akiről a mai igazából szólt ,ugyanis ő mondogatta mindig ,hogy van valami vagy inkább valaki akit bár azt hiszem elengedtem ,mégsem tettem meg igazán.
Most pedig rádöbbentem ,hogy mint mindig mindenben ,ebben is igaza volt.
Úgy tűnik nem engedtem még el 100%-osan azt a fiút.