Hercegnők Harca - SZÜNETEL

12. Az (el)eső isten

- Tony! - rontott be Steve a műhelybe. - Nem fogod elhinni, mit láttak a többiek a tévében! 

- Tippelhetek? - kérdezte a zseni meg se fordulva. 

- Persze! 

- Egy fiatal fiút póknak öltözve, aki elkapott egy majdnem lezuhanó buszt, majd bemutatkozott a kamerának Pókemberként, és otthagyta a meglepett kamerásokat? 

- Ezt hogy? - kérdezte meglepetten a Kapitány. 

- Hármat tippelhetsz - bökött a fejével Stark a mögötte lévő televízió felé, mire Steve csalódottan felsóhajtott. 

- Én akartam elmondani a hírt... A lényeg az, hogy azon gondolkozunk, bevegyük-e a csapatba! szerinted? 

- Igen, azt hiszem már kiderítettem, ki a srác. 

- Tényleg? És ki? 

- Egy Peter Parker nevű fiatal srác. Még csak 15 éves. A szülei meghaltak, a nagynénjével él kettesben, akit már értesítettem, hogy szeretnék vele megbeszélni egy ösztöndíj programot, így holnap rá tudok nézni.

- Hogy van az, hogy te mindig két lépéssel előttünk állsz? - kérdezte Steve mosolyogva. 

- Mi az, hogy csak kettővel Capsicle? - kérdezett vissza Stark vigyorogva, mire a másik elnevette magát. 

- Szörnyű vagy Tony! - mondta még a Kapitány, majd kilépett az ajtón, ahonnan még egy pillanatra visszanézett. - Ma közös vacsi van, 8-kor találkozás a jobb szárnyban lévő kék ebédlőben! 

- Igenis! 

Ahogy Steve kilépett az ajtón, és felcammogott a lépcsőn, Tony elmosolyodott. Imádta azokat a beszélgetéseket, amikor nem vesztek össze. Pontosan tudta, hogy mindig ő a hibás, de fájt neki, hogy Steve folytatta ezeket a vitákat. Persze az esetek többségében mindenki a Kapitány oldalára állt, így a vita általában azzal ért véget, hogy a zseni leviharzott a műhelyébe, aztán napokig ki se jött onnan. Általában Nat vette rá, hogy kérjen bocsánatot Stevetől. Legutóbb sikerült egy fánkon összeveszniük. EGY FÁNKON! De annyira, hogy utána majdnem egy hétig nem szóltak egymáshoz. Viszont azt a két hetet, amit a hercegnők náluk töltöttek, sikerült kibírniuk nagyobb viták nélkül. Tonyt a forrasztópáka, a keze és az azok között kialakult forró hangulat rántotta vissza a valóságba. A gépet ledobta a földre, és fájdalmasan nyöszörögni kezdett, majd átrohant egy csaphoz, hogy hideg víz alá tudja tenni az elég nagy foltban megégetett kezét. 

- Tony, jól vagy? - jelent meg az ajtóban Bruce. 

- Persze persze. Csak megégettem a kezem - magyarázta a zseni, majd fáradtan felsóhajtott. - Lehet, néha aludnom is kéne... 

- Na ilyet se hallottam még tőled! - nevette el magát Dr. Banner. 

- Néha még magamat is meglepem - mondta álmosan mosolyogva Tony, majd másik tudós társaságában kilépett a műhelyéből és lezáratta maga után az ajtót. 

Fáradt léptekkel sétáltak föl a lépcsőn, ahol szétváltak, majd Stark egy ásítás kíséretében lehívta a liftet. Ahogy az ajtók kinyíltak, Tony Stark a teljesen lelombozott Pietroval találta szembe magát. A fiú a földet nézte, észre se vette a zsenit, aki belépett mellé a liftbe. Az egy ideig csak nézte, majd egy nagy sóhajtás után megszólalt. 

- Mi történt? 

- Nem tudom. 

- Nem tudod? Akkor miért vagy ilyen szomorú? 

- Amikor körbevezettem a lányokat, mind a ketten el kezdtek furán viselkedni, aztán Sigrid megfogta a vállam, mire Merida elhúzott onnan és amikor végre megtaláltam, azonnal lerázott. Ja és Wanda is közölte, hogy idióta vagyok.