Hercegnők Harca - SZÜNETEL

6. Az álmok

Tehát, elsőnek bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen rég volt rész. Másrészt, nem annyira tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik nekem ez a rész, tehát rátok hagyom a döntést :D 
Jó olvasást!

Mind a három lányt különös álom érte az este. Merida álma egyre ijesztőbb lett. 

Merida csak állt a sötét folyosón. Legbelül jól tudta, hogy a Stark-toronyban van, de most az egész olyan ijesztően hatott, mintha valami horrortörténetbe csöppent volna. Aztán a háta mögül hangokat hallott. 

- Van ott valaki? - fordult oda azonnal. 
- Ne félj kincsem, csak én vagyok az! - hallotta meg egy idős hölgy rekedtes hangját. 
- Ki az az én? Jöjjön elő most azonnal!
- Jól tudod te azt Merida. De most az egyszer eleget teszek a kérésednek - szólalt meg újra az ismeretlen. 

Aztán sötétből hirtelen egy medve alakja bontakozott ki. Egy óriási medvéé. A lány villámgyorsan megfordult, és rohanni kezdett a másik irányba. Csak rohant a sötéten át, egyenesen a végtelenbe, amikor valami rácsöppent a nyakára. Mint ilyenkor minden második ember is tenné, felkapta a tekintetét a plafonra, ahol a medve egyik áldozata gabalyodott bele a drótokba. Tony... A lány szemébe több ezer könny szökött egyetlen pillanat alatt. Tony igazából olyan volt számára, mint egy vicces nagybácsi. Aztán meghallotta a felé közeledő nyugodtan cammogó medve hangját. 

- Úgy sem menekülhetsz kislány! Tudod te is, hogy nem fogod túl élni a mai napot!  - hallatszott az ördögi néni hangja, aki a véghez még egy gonosz kacajt is hozzátett. 
- Sosem fog nyerni! - üvöltött vissza a lány. 
- Tudtam én, hogy téged érdekes lesz levadászni! Te futsz, rohansz, lehet veled fogócskázni. De ha nem leszel szupergyors, meg fogsz halni. 

Merida mivel mást nem tehetett, csak rohant tovább. Aztán egyszer csak valaki felkapta, és úgy rohant vele tovább. 

- Erre nem számítottál, mi? - suttogta oda Pietro a lánynak, és teljes erejéből rohant a kijárat felé, de olyan volt, mintha a folyosó sosem akarna véget érni, a szörny  pedig egyre csak közeledett. Aztán egyszer csak ott álltak az ajtó előtt. Hogy hogy kerültek oda, azt nem tudták, de legalább már csak pár lépés választotta el őket a céljuktól. Pár aprócska lépés... de végül csak az egyikük jutott ki. Pietro lábát elkapta a medve, a fiú pedig élete egyik utolsó mozdulataként kilökte a lányt az ajtón, majd eltűnt a fekete szőrtömegben. 

- PIETROOOO!!! - üvöltötte a lány kétségbeesve. Közel állt hozzá ,hogy visszarohanjon az épületbe, de tudta, hogy a fiú azért adta az életét, hogy őt megmentse, így nem ugorhat utána a halálba. Egy kéz fogta meg a vállát. Egy emberi kéz. 
- Sajnálom Merida - hallotta meg Elsa hangját - De te is tudod, hogy most már küzdened kell, akármi is történik. Tony robotjai kihozták a fegyvereinket, de sehol sem láttam magát a nagyképű Starkot. Ő még bent van?

Merida szemeit újra a könnyek lepték el. Először Tony, és most már Pietro is. És mindez az ő hibájából! Ha nem hozzák őt is át, akkor nem jelent volna meg a medve! 

- Már... nincs közöttünk. Ő volt az első áldozat. Pietro a második. 
- Nem... Pietro már a negyedik halott - motyogta szomorúan Elsa, mire Merida arcából egy pillanat alatt kifutott az összes vér. 
- Hogy mi? Kik haltak még meg? Miért nem mondtad eddig? Mi ölte meg őket? És.. miért? - túl sok kérdése lett volna még, de a sírástól nem bírt többet mondani. 
- Én, Bucky, Steve és Vízió együtt menekültünk ki az épületből. Aztán Bucky megbotlott egy drótban. Steve azt mondta, fussunk tovább, majd utánunk jönnek. Vízióval 20 percig vártunk a kijáratnál, de nem jött ki senki. Aztán Wanda zuhant ki az emeletről Steve pajzsát átölelve. Szerencsénk volt, hogy Vízió elkapta! - magyarázta szomorúan Elsa - A pajzsot két holtest mellől szedte föl. A szörny rá is rátámadt, te a pajzs megvédte. Szerencsénk volt. 
- Ők most hol vannak? És Aranyhaj? 
- Vízió és Wanda épp kiürítik a várost. Aranyhaj meg nem tudom merre van. Remélem Loki, Thor, Clint, Nat és Bruce vigyáz rá! 
- Keressük meg! - döntött Merida. Nem akart még egy barátot elveszíteni.