Fordult a kocka /MIRACULOUS TÖRTÉNET/

"Randi"

Marinette szemszöge:

Miután Adrien kilépett az ajtón anya oldalba bökött.
- Mit modnott odafent? - kérdezte kíváncsian.
- Mármint Adrien? - kédeztem.
- Igen, ő.
- Nos... Semmit csak elhívott mozizni holnap négy órára.
- Ó, hiszen ez remek! Csodálatos, csodálatos! Tudtam én első látásra, ahogyan rád nézett...
- Anya te meg miről beszélsz?
- Hát arról, hogy ez a fiú belédzúgott Marinette!
-Tessék?!
- Olyan aranyos volt, ahogy téged bámult mikor...
- Anya állj! Senki nem zúgott bele senkibe! Adriennel barátok vagyunk, és ennyi.
- Jaj, Marinette ne mondd már, hogy nem is tetszik neked ez a sármos fiatalember?
- Sármos? Anya, túlgondolod az egészet ez csak...
- Anyádnak igaza van - szólt közbe váratlanul apa, aki eddig csak csöndben hallgatta a beszélgetést az ámulattól ájuldozva - Adrien Agreste teljesen beléd van esve!
- Apa ez komoly? Nem értitek, hogy Adrien csak a barátom? Különben is, csak azért hívott meg, hogy jobban megismerjen, hiszen együtt fogunk dolgozni!
Ez a beszélgetés így ment nagyjából fél órán át, de akkor már nagyon untam az egészet, úgyhogy inkább felmentem a szobámba. Méghogy Adrien Agreste, a nagy modell, akiért lányok ezrei rajonganak pont belém legyen szerelmes? Képtelenség! Ezekkel a gondolatokkal feküdtem le aludni. Másnap sokáig ágyban voltam, délben keltem csak fel.
- Jó reggelt - motyogtam álmosan, mikor leértem a nappaliba.
- Jó sokat aludtál, édesem! - mondta anya - Helyes, ugyanis az alvás szépít! Csodásan fogsz kinézni a ma délutáni randidon!
- Anya! - mordultam fel dühösen.
- Jól van, jól van, abbahagyom - szabadkozott anyám. Apa lent volt a pékségben, úgyhogy ketten láttunk neki az ebéd elfogyasztásának. Ő csak fél egykor futott be, mikor mi már régen végeztünk, és a tányérjainkat mosogattuk. Az ő adagját kinnhagytuk az asztalon, ezért ő rögtön neki is láthatott az evésnek. Közben pedig csevegni kezdett velünk:
- Képzeljétek, - kezdte - a polgármester ezer tucat süteményt, a legjobbjainkból, és azt mondta legalább ötvenféle legyen, valamint egy ötemeletes tortát, emeletenként különböző ízekkel. Pontosan egy hónap múlva lesz a lánya tizenhatodik születésnapja, és addigra kell elkészülnünk!
- Annak a csitrinek a születésnapjára lesz az egész? - kérdeztem - Nem csoda, hogy akkora sznob. Az eggyel fiatalabb osztályba jár, és még minket is folyton kioszt. Azt hiszi magasabb rendű a többieknél, csak mert az apja a polgármester. Leszól mindenkit a kinézetéért, pedig egyértelmű, hogy ő maga is csak azért lehet modell, mert gazdag az apja és mert törzsvendég a plasztikai sebészeten.
- Tudjuk milyen Chloé - mondta anya - Mi csak elkészítjük a süteményeket, odavisszük, zsebrevágjuk a fizetséget és már ott sem vagyunk. Különben is, elég ha egyszerre csak egy modell köti le a figyelmed, Marinette!
- Tényleg! - lelkesedett fel apa - Marinette mikor lesz a randid?
Erre egy dühös pillantást vetettem rá, és már nyitottam a szám, hogy néhány keresetlen szót intézzek az apámhoz, de szerencsére anya közbelépett.
- Tom! A lányunk nem randira megy! - mondta nyugodt hangon, majd apára kacsintott.
- Ó! Persze, tényleg... Hogy is mehetett ki a fejemből...
Természetesen tudtam, hogy a véleményük egy cseppet sem változott, de inkább nem feszegettem a témát. Helyette tovább beszélgettünk Chloé szülinapjáról. Vagy legalábbis az arra készülő süteményekről. Kettőkor felmentem a szobámba, és elkezdtem készülődni, ugyanis nem akartam elkésni, és azzal megbántani Adrient. Magamat ismerve így is alig érek majd oda. Kiválasztottam a ruhámat, majd egy vállfára akasztottam, és bementem a fürdőbe. Lefürödtem, hajat mostam majd megtörülköztem, és a tükör elé álltam. A törülköző körém volt csavarva, így nem fáztam és volt időm a hajammal bíbelődni. Ezúttal sikerült egy egész elfogadható kontyot összerakni belőle. A sminket egyértelműen kihagytam, hiszen csak nagyon elegáns öltözék mellé sminkelek. Felvettem az alsóneműmet, és kiléptem a fürdőből. Negyed négy volt. Gondoltam, hogy sok időt fogok bent tölteni. Gyorsan magamra kaptam a ruhát amit a vállfára akasztottam. Egy egyszerű vörös estélyi ruha volt, ami mellé felkaptam két hasonló vörös topánt, és indultam is. Miután elköszöntem a szüleimtől rögtön a mozi felé vettem az irányt, és csak akkor tűnt fel milyen közel van a házunkhoz, mikor odaértem. Még mindig volt fél órám négyig, úgyhogy leültem a mozi előtt egy padra, és éppen vettem volna elő a rajzfüzetemet, mikor egy ismerős hangot hallottam:
- Szia, Marinette! - köszönt Adrien - Te máris itt vagy?
- Én is ugyanezt kérdezhetném tőled - feleltem - Hogyhogy máris itt vagy?
- Én? Én csak... Csak úgy. Előbb alartam itt lenni mint te...
- Tényleg? Nem tudtam, hogy ez verseny!
- Nem azért... Csak... Üdvözölni akartalak.
- Hát, ezt asszem kipipálhtajuk.
Leült mellém, és beszélgetni kezdtünk. Olyan hamar elrepült a fél óra, hogy fel se tűnt. Adrien kérdezte kérek-e popcornt vagy hasonlót, de én nemet mondtam, ugyanis nem volt nálam pénz, azt pedig nem akartam, hogy ő fizesse az ételemet. Persze tehetős a családja meg minden, de mégsem akartam ezt kihasználni. Bementünk a moziba, és leültünk a helyünkre. A film nagyon jó volt, bár Adrien mintha kissé elkalandozott volna. Mire a film véget ért már fél hét volt. Én megköszöntem Adriennek a mozizást, és már indultam volna haza, mikor felajánlotta, hogy elvisz vacsorázni. Próbáltam udvariasan visszautasítani, mert még mindig nem akartam, hogy ő fizesse az ételemet. Végül azzal győztem meg, hogy a szüleim biztos kész étellel várnak otthon. Úgyhogy végül búcsút intettünk egymásnak. Mikor hazaértem anyáék rögtön lerohantak kérdésekkel. Türelmesen válaszolgattam nekik mialatt vacsoráztunk. Mondtam, hogy nem volt semmi extra, csak moziztunk és passz. Végül nem említettem a vacsorameghívást, mert úgyéreztem a szüleim nem helyeselnék a döntésemet, és mindenféle romantikus történetet képzelnének a dolog mögé, pedig ilyenről szó sincs.

Folytatása következik...