I hate you, I love you(befejezett✔️)

Epilógus

Ben

4 év múlva

-Igen! Úristen igen!- üvöltötte Haley, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Igent mondott, a feleségem lesz. Én vagyok a legboldogabb ember a világon.
A menyasszonyom zokogva borult a karjaimba és úgy ölelt, mintha az élete múlna rajta.
-Ne haragudj, hogy állandóan bőgök, mint egy ovis.- törölgette a könnyeit.- Csak ezek a hormonok.- simított végig mosolyogva egyre csak gömbölyödő pocakján.
Igen, úgy terveztem, hogy nem lesznek gyerekeim, de akkor még nem ismertem őt. Olyan érzéseket szabadított fel bennem, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. Boldog voltam, boldogok voltunk. Az életem a lehető legjobban alakult. Az utóbbi 4 évben voltak nehézségek; 2 éve meghalt az édesanyám túladagolásban. Akkor egy időre magamba zárkóztam, de a szerelmem nem hagyott magamra. Segített kilábalni belőle és túllépni rajta.
Haley apja esküvője 3 éve volt, mindannyian nagyon boldogok voltunk, de nem csak emiatt, ugyanis Haley terhes volt, de sajnos a baba halva született. Kisfiú volt, Noah-nak neveztük. Nagyon fiatalok voltunk, de semmiféle képpen nem vetettük volna el, szerettük volna őt. Sőt szerettük őt. Akkor szakítottunk egy időre, nehéz volt mindkettőnknek, de nekem ő az igazi, neki pedig én. Szükségünk volt egymásra és együtt túléltük. Amikor a második terhességéről tudomást szereztünk, Haley egy kicsit megijedt. Félt, hogy őt is elveszítjük, bennem is voltak kételyek, de együtt mi ketten mindent túlélünk. A szerelmünkkel.

Haley

5 év múlva

-Iris, Jake, azonnal gyertek ide, tiszta maszatok vagytok.- szaladtam nevetve a gyerekeim után.
Ikrek voltak és 5 évesek, eszméletlen elevenek, meggyűlt velük a bajom. Könyvelőkénk dolgoztam egy cégnél, Ben pedig építészmérnökként tevékenykedett. Sokat kellett dolgoznunk, így a nagyszülők segíségét gyakran kikértük.
-Megjöttem.- kiabált be a házba az én hangos szerelmem.
-Szió.- köszöntem neki, majd nyomtam egy gyors csókot a szájára, vagyis akartam, de magához húzott és szenvedélyes csókba forrtunk össze. De nem sokáig tartott, mert a gyerekek hangos fújjolásba kezdtek.
-Ti is kértek?- indult el feléjük Ben. A gyerekek pedig a nyakába ugrottak.
-De nekem kizárólag csak az arcomra adhatsz. Tudod a bacik meg ilyenek.- szóllalt meg a kisfiam. Abban biztos vagyok, hogy ő az egészségügyben fog, majd dolgozni, mert egyszerűen megszállottan utálja a bacikat. Ben-nel egyszerre nevettünk fel, majd néztünk egymásra.
Nem volt tökéletes életünk, senkinek sincs az, néha veszekedtünk, de boldogok voltunk. Együtt mi négyen. A szerelmünk egyre csak erősödött, nem múlt el a szenvedély. A gyerekek megérkezése óta mégjobban szerettem a férjemet. Nem volt tökéletes férj, de próbálkozott. Néha elmosogatott, felmosott, berakta a mosást és foglalkozott a gyerekekkel. Amikor hármukra néztem rájöttem, hogy nincs más vágyam. Az életem jó így ahogy van, ez a 3 ember az életem, őket szeretem a legjobban, bármit megtennék értük.
-Min gondolkodsz kedves jóskisasszonyom?- mosolygott rám Ben.- Nem jössz ide egy családi ölelésre?- tárta ki két karját, amelyekben a gyerekeink csücsültek. Én pedig oda szaladtam hozzájuk és már 4- en öleltük egymást.
-Jóskisasszonyom?- tettem fel a kérdest a férjemnek.
-Hát nem emlékszel? Megjósoltad nekem ezeket az izgő- mozgó kismajmokat.
-Hé apa.- csapott apja kezére Iris.- Lehet, hogy Jake hasonlít egy majomra, de én nem.- mosolygott barna göndör fürtjei alól. Jake pedig felháborodott fejjel nézte hugát.
Hasonlóak voltak, persze nem teljesen. Mindketten Ben göndör, barna haját és barna fürkésző tekintetét örökölték, viszont pimaszságukban rám hasonlítottak. Sokat cívódtak, viszont nagyon jó testvérek voltak. Ránéztem arra az emberre, akinek őket köszönhettem, mosolyogva figyelt hármunkat. Mi lett volna velem, ha ő nincs?
Mondjuk fölösleges ezen gondolkodnom. Szerencsém volt, megtaláltam a lelki társamat, a legjobb barátomat, az igaz szerelmemet. Megtaláltam őt és ennél nem is kívánhattam volna többet.