I hate you, I love you(befejezett✔️)

2. Fejezet

Haley

Ben-nel egyszerre léptünk be a kórház épületébe, majd a kartonozó felé vettük az irányt.
-Jó napot!-kezdtem óvatosan-Dr. Nate-et keresem.
-Nézze csak kisasszony éppen most jön.
-Dr. Nate?-kérdeztem.
-Igen én vagyok, maga Haley?
-Igen. Hogyvan az édesapám?-kérdeztem könnyes szemekkel.
-Kérem kövessenek.-mondta, majd megfordult.

Nagyon fájt. Az érzés, hogy elveszíthetem,  ahogy elképzeltem az életemet az apám nélkül. Üres volt és magányos, de legfőképpen végtelenül szomorú. Az, hogy Dr. Nate nm mondott semmit, amikor az állapotáról kérdeztem összetört bennem valamit. Ennyire rosszul lenne? Bele sem mertem képzelni. Örülök, hogy eljöttem Boston-ból, és most ittvagyok vele. Csak mi ketten vagyunk és szükségünk van egymásra. Lehajtottam a fejem és követtem az orvost. De ekkor észrevettem Ben kezét a hátamon. Megfordított és mélyen a szemembe nézett. Amikor megláttam gyönyörű barna íriszeit, nemtudtam máshova nézni. Magához ölelt.
-Minden rendben lesz. Itt maradok veled ameddig szeretnéd.-suttogta.
-Köszönök szépen mindent.-mondtam óvatosan és megöleltem.

Amikor beléptem apám kórtermébe a sírárs keringetett. Megvolt az a tipikus kórház szag és hullaszag is terjengett a levegőben. Elképzelhetetlenül rossz volt. De a pontot az tette fel arra a bizonyos I-re amikor elhúztak egy függönyt és megláttam apa összeesett, szürke mását és rögtön szertefoszlott az erőm. Úgyéreztem a lábaim nem tartanak és éreztem, ahogy kicsúszik alólam a talaj, de Ben megtartott és magához húzott, de én csak zokogtam. Percek telhettek el, nem éreztem az idő múlását, csak az izmos karokat a testem körül és azt kívántam bárcsak sosem engednének el. De semmi nem tart örökké. Óvatosan kibújtam az öleléséből és rá mosolyogtam.
Odamentem apa ágyához és végigsimítottam az arcán, éreztem, ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon és egyenesen apa szeme alá esik. Tudtam, hogy itt kell, hogy legyek neki, de képtelen voltam így látni. Az én boldog, mindig viccelődő, okos és mindig megértő apukámat csak a gépek tartották életben.
-Javult az állapota, viszont még mindig elég rosszul van.- Törte meg a csendet Dr. Nate.-És lassan a látogatói idő végéhez érünk.
-Értem. De a nénikémék lassan megérkeznek.
-Persze, azt még megvárhatjuk-mosolygott rám.
-Dr. Úr! Nem maradhatnék itt apával?-kérdeztem.
-Nem. -jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.-Az intenzív osztályon kizárólag csak a látogatás engedélyezett.
-Jöjjenek csak erre-hallottam a nővér hangját aki a pultnál állt. Majd belépett a szobába Rita néni és rögtön a nyakába borultam. Odament apa mellé és megpuszilta az arcát.
-Mit kell az állapotáról tudni?-kérdezte John bácsi, Rita férje.
Dr. Nate monoton hangon elmondta azokat amiket nekem is korábban. Látszott rajta, hogy már sokszor csinált ilyet. Azt mondta, hogy valószínűleg fel fog épülni, de hosszú folyamat lesz. Minnél többet beszéljünk neki, mert hall.
-Viszont most már vége a látogatásnak.-mondta Dr. Nate.-Megkérem önöket, hogy távozzanak.
Rita és John bólintott. Majd megfogták a kezem és elkezdtek kivezetni a teremből. Ekkor tünt fel nekik Ben.
-Te ki vagy fiam?-kérdezte John bácsi.
Ben a kezét nyújtotta.
-Ben Connor vagyok, én hoztam be Haley-t a kórházba. Örülök a találkozásnak!-A nagybátyám megfogta a kezét majd rámosolygott.
Amikor kiértünk a parkolóba Ben odajött és megölelt. Azt mondta bármi van hívjam, segít. Majd megadta a számát. És néztem, ahogy a fekete Range Rover elhajt.