Part 6

45 6 0
                                    

Reggel jóval korábban keltem fel mint általában, és lementem a konyhába. Apu már elment dolgozni, Deby pedig egy barátnőjénél aludt, szóval neki álltam palacsintát sütni. Amikor készen lettem nem ettem meg rögtön, mert úgy voltam vele, hogy elkészülök, majd utána eszek. Felmentem a szobámba és kiválasztottam a mai ruhámat. Egy fehér - szürke - fekete kockás, ujjatlan blúzt és egy fekete farmert választottam. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd megcsináltam a sminkemet. Egy alapozóval kezdtem, majd választottam egy halványabb rúzst, végül egy kis higlightert vittem fel, és kész is vagyok.
Épp lementem reggelizni, amikir észrevettem, hogy Selyan áll a ház előtt. Kimentem.
- Hali!
- Csá Emm! - köszönt vissza.
- Én még csak most fogok reggelizni, addig nem akarsz bejönni?
- Ok, megyek. Mit eszel?
- Palacsinta á lá Emma. - mondtam röhögve, fájdalmas akcentussal.
- Jövööööök! - nevetett ő is.
A palacsintákat hamar megettük, és közben csomót nevettünk és beszélgettünk. Végül azt is elmondtam neki, hogy miért vagyunk Franciaországban. Sel nem olyan volt, mint a suli egyik nagymenője. Olyan volt, mint egy régi barát, akivel már régen találkoztunk. Nem volt nagy az arca, nem mondta el, hogy ő milyen menő, nem áradozott magáról, hanem csak kedves volt. Amit én nagyon értékeltem. Végül elindultunk a suliba. Amikor az utca végénél jártunk, Selyan a kezemhez nyúlt. Ösztönösen nyúltam az övéhez én is, majd ujjaink összefonódtak. Bizsergést éreztem. Ez lenne a szerelem? De akkor mi van Maxime-mal? Ez és ehhez hasonló kérdések úszkáltak a fejemben, de csak pár másodpercig... végül csak élveztem a pillanatot, ami kicsit több volt, mint egy pillanat (😊). Közel a sulihoz észrevettem Maxime-ot, Roxane-t, Rose-ot, Lanat és Marcot. Oldalra néztem, Selyanra. Észre vehette, mert csak bátorítóan rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyát.
- Sziasztok! - köszöntem a sulinál álló társaságnak.
- Együtt vagytok!? - kérdezte Rose. A hangján éreztem a gúnyt, az elképedettséget (ilyen szó van? - csillamponi_xxx), a hitetlenkedés. Az arcáról leolvastam, amit gondol. Hogy Selyan a lányokkal csak szórakozik, és hamar megunja őket. Megilyedtem. Mi van, ha igaza van? Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Majd még egy, és még egy. Sel csodálkozva nézte, ahogy az arcomról hirtelen lefagy a mosoly, és sírni kezdek.
- Emma, minden rendben? - húzott magához.
- Nem! Semmi sincs rendben! Hagyj békén! - nem tudom, mi ütött belém. Kirántottam a karomat a kezei közül, és elrohantam.
Futottam, nem láttam a könnyeimtől, de nem töröltem le őket. Folyamatosan folytak. Kb. negyed óra sprint után megálltam... lábdobogást hallottam magam mögött. Szóval valaki utánam futott. Megállt. Megfordultam. Aki egész végig követett, az nem más, mint...

...

Vajon ki ment Emma után?

..csillamponi_xxx..

Emma Watson ✔Where stories live. Discover now