Felnőni

20

Kiáltsd csak nyugodtan: ,,Nem csak a húszéveseké a világ!", hisz erre a mondatra nem mondtak még el elég imát, s kétszer annyi könnycsepp sem morzsolódott el miatta.
Ja, de ha gondolod elárulok neked egy titkot.
Ingyen, bérmentve adom, csak annyit kérek cserébe, ne érjen utána szitokszó, hisz a végén még zokon venném, hogy nem értékeled kellőképp az infót, mikor az épp free of charge.
Nem hogy nem csak a húszéveseké a világ, de ők birtokolják ezt a lassan elpusztuló szemétgömböt a legkevésbé, mert ha jól szétnézel, látod, hogy szar itt mindig. Eléggé.
,,Jaaaj, csak egy újabb mitsemtudó kis csitri  világfajdalma!" gondolod most magadban, pedig tudod, hogy ha rejtve is, de a te szíved is lakatlan. Kirágta belülről a bizonytalanság.
Bocsáss meg, hogy ez a gondolatmenet indokolatlan? Rá se ránts, térjünk vissza inkább a mellkasban erőtlenül pumpáló túlértékelt kis szívre.
Mi költözne belé ma, itt, ,,a nagy Budapesten", ha nem félelemmel vegyes undor, mely minden alkalommal elönti az arcod mikor a tükörbe nézel, mintha csak szemeznél egy rémképpel, azaz a nagybetűs Énképpel.
Mert ezt teszi veled ez a város, ez a század: életed csúcsán aprónak, értéktelennek érzed magad és minden erőddel azon vagy hogy fenntarts egy látszatot, mai nyelvre lefordítván: fekete fehérről színesre váltod az insta filtert, majd még fokozod a ragyogást, vakítsa csak a sok rohadék szemét, akik megmerészelik kérdőjelezni tűvel szétpukkasztható buborékboldogságod realitását.
Ha mindezzel megvagy, posztolás után várhatod hányan dobnak rád egy szívet, mintha azok száma befolyásolná a jövőt, tudod, az elkövetkező, meg az azutáni húsz évet.
Szóval kiálts csak nyugodtan, mert valóban nem csak a húszéveseké a világ. Övék a legkevésbé, és az én kurva anyámat, ha te ezt nem veszed észre, te szemellenzővel járó barom állat.

2018. október