Felnőni

Viszonzatlan

Buborék veszi körül a szívem, kipukkaszthatatlan.

Irántad érzett vonzalmam talán ugyanilyen elmúlaszthatatlan?

Bármennyirre küzdök, hogy kiírtsam magamból az érzést,

Elég egy pillantás feléd, s megint megjelenik bennem a féltés.

Egyoldalú valami ez a kezdetektől fogva,

Talán ezért voltam veled mindig olyan durva.

Nem is tudom, talán megijedtem,

Az érzéseket elnyomni siettem...

A legszebb az egészben, hogy te minderről semmit sem tudsz,

Hisz te amúgy is minden lány után csak futsz.

Idióta vagyok, amiért irracionális módon minden gondolatom körülötted forog,

Mint mikor a túlengedett kádból a víz kicsobog.

Talán csak a képzeletem játszott, de többet láttam benned, mint amennyit mutatni véltél,

Ez elgondolkoztatott, eddig milyen módon éltél.

Egyetlen dologgal csitítom haszontalan szívem,

S hamarosan ez lesz a legújabb hírem;

Elmegyek ebből a poros kisvárosból

Itthagyva emléked okozta, felszáradt könnyeim a vánkosról.

De tudom, hogy még sok év el kell teljen,

Hogy azt a csillagos téli éjszakát végleg elfelejtsem.

2016. december