Elmélkedések egy bögre tea és Jin társaságában (30 days bias challenge)

8 - Bias singing

Olyan gyönyörű. Minden, olyan gyönyörű. Egyszerűen gyönyörű. 

Mindig csodálkozom, hogy nem tudott énekelni. Mindig. Sosem tudom teljesen elhinni, hogy tényleg kemény munkával érte el, amit tud. Egyszerűen nem tudom elhinni. 

Olyan gyönyörű a hangja. Olyan gyönyörűen énekel. És, ami nálam kiveri a biztosítékot: érzem az érzelmeket a hangjában. Ő az egyetlen énekes, akinek így ki tudom venni az érzelmeket az énekéből. Ez nem azt jelenti, hogy mások nem képesek érzelmeket átadni, hanem csak azt, hogy engem személy szerint az ő hangja fogott meg a legjobban (még mielőtt valaki nekem jönne, hogy rosszat mondtam másokra). 

Próbáltam más hangjától sírni. Próbáltam tiszta gyönyört érezni. Próbáltam megnyugodni. Próbáltam. Nem sikerült. Egyszerűen nem. De amikor meghallom Seokjint énekelni, nem tudom mi történik, jelenleg úgy állok hozzá, hogy varázslat. Emlékszem, amikor ismerkedtem a BTS-el,  egyik barátnőmmel az ő hangjáról áradoztunk, én tettem ezt úgy, hogy csak annyit tudtam róla, hogy Jinnek hívják. De a hangját felismertem, és mindig gyönyörűnek találtam. És persze különlegesnek. Olyan különleges hangzása van. 

Én is tudom, hogy nem tökéletes. Hogy itt-ott még csiszolgatni kell. Hogy még hosszú út áll előtte, mint énekes. És én minden egyes alkalommal, amikor érezhetően rengeteget fejlődött, büszke vagyok. Nagyon büszke. Mint az elején mondtam, nem tudom elhinni, hogy tényleg a nulláról kezdte. De, mivel így történt, még büszkébbé tesz. Ezért utálom azt, amikor azt mondják, hogy nem dolgozik, csak bohóckodni tud, és hogy gyenge láncszem a csapatban. Egyáltalán nem igaz. Nem tudjátok mennyit segített már másoknak, a bandán belül is. Van egy magával ragadó személyisége, és elég lelki ereje ahhoz, hogy felhúzzon embereket a mélypontról. A tagok is elmondták már, hogy igen, Seokjin segített nekik. Tudjátok milyen nehéz folyamatos támaszt nyújtani? Tudjátok milyen nehéz folyamatosan ott lenni? Sokkal jobban meg kéne őt becsülni ezért a segítségért, mint azt teszik. 

És, hogy kicsit visszakanyarodjunk a zenéhez, ő is tud dalt írni. Mint ahogyan mind a hetük, ezt senki ne felejtse el. És segített is már dalban. Igaz, nem olyan sokszor, de segített már. És én erre is büszke vagyok. 

Ezért nem szeretem, ha valaki csak a kinézetét dicséri meg. Sokszor teszem én is, mert valljuk be, van mit dicsérni, de ha tehetem az énektudását, a fejlődését és az egészbe rakott energiáját dicsérem, azokra vagyok büszke. Az Airplane pt. 2-ban a "We still" részekkel, az Awake-el, az Epiphany-vel, a Don't Leave Me-vel és a Crystal Snow-s triple high note-al mai napig képes rám hozni a szívfaszt. Meg persze ilyen a Magic Shop, a The Truth Untold, a Best of Me-s sorai... (és sok további dal) 

Ó és persze House of Cards és Dimple...

A coverekről ne is beszéljünk. Ha még nem hallottad őket, akkor most menj és hallgasd meg mind a hármat (a címük: Mom, I love you és Autumn Outside the Post Office)

Amikor ezeket hallgatom elfog az az érzés, hogyha nem ilyen a mennyország inkább megyek a pokolba. Egyszerűen gyönyörűek. De ami mindig a legfontosabb: képesek lenyugtatni. Képesek mindig, a legrosszabb esetben is reményt és nyugalmat adni. És tudom, hogy nem az ő dalai, de számomra azzá váltak, mert tökéletesen illenek hozzá. Főleg az Autumn Outside the Post Office. Egyszerűen... Ah, gyönyörű. 

Kérlek, aki ezt most olvastad, próbálj meg csak egyszer az életedben, bármikor annyit mondani: köszönöm Seokjin. Csak egyszer, bármikor. 

Megérdemli.