33. SZILVESZTER

1.5K 91 7
                                    

 MO - NEW YEAR'S EVE

Az idei lett volna a legjobb szilveszterünk, de valami, pontosabban valaki hiányzott. Kyrre, aki végül a menedzseri csapatával, a Palm Tree Crew-al töltötte az ünnepet Los Angelesben. A mi kis csapatunk lassan fél éve jár össze és az ő hiánya megérződött a légkörön.
Ismételten Shawn lakásán lettünk volna, ahogy Mike kibulizta magának, viszont nem számítottunk rá, hogy mennyi embert szándékozik meghívni. Emiatt pár nappal újév előtt Shawn és közte volt egy heves vita arról, hogy Mike nem fogja fel annak a súlyát, amit éppen leszervez.

Mi ketten, Shawnnal aznap elmentünk sütizni és sétálni. Mike akkor jelentkezett, hogy vége az órájának és egyeztetné a dolgokat. Így beültünk a kampuszhoz közeli egyészség bárba. Ilyen helyekre járnak a csinos és szép lányok, érthető volt Mikey miért ide hívott minket. Az asztaloknál és a pultnál, sőt még a felszolgáló lányok is mind az asztalunkra vetette éhes tekintetét. Persze, nyilván nem engem figyeltek. A két srác kirobbanó formában volt aznap is, mint mindig. A lányok úgy rájuk feszültek, mintha ragadozók lennének és a két srác a préda.
Éppen az epres, zöldalmás turmixomat szürcsöltem, amire Shawn meghívott, amikor Mike kiejtette a szavakat a száján.

- Eddig nagyjából hatvan embert írtam össze.

Kipattantak a szemeim, de talán azon jobban meglepődtem, hogy Shawn hirtelen hogy felhúzta magát. Ő, akit a legtöbbször nyugodtan, mosolygósnak, esetleg izgulósnak vagy kínosan látok, még nem igazán láttam dühösnek.

- A lakásom nem egy bár Mike!

Elengedte a kezemet, amit eddig az ölemben tartottam és idegesen a térdére csúsztatta a tenyerét. A másik kezével az asztalra könyökölt és közelebb hajolt Mikehoz, hogy fojtott hangon is értse, mit mond.

- Nem engedhetek be egy rakás idegent az otthonomba haver. – összevonta a szemöldökét és úgy rázta a fejét, mintha ennek magának értetődőnek kéne lennie. És valóban, az is volt. - Amikor azt mondtad megszervezed nem gondoltam, hogy ekkora bulit akarsz csapni.

Mike megborzolta a haját.

- Basszus. De hülye vagyok!

Mike kínosan nem tudta most mi legyen, Shawn arcáról pedig sütött, hogy most rosszul érzi magát, amiért cserbenhagyta a barátját. Pedig igazán egyikük sem tehetett róla.

- Lehet nálunk. – vontam vállat. – Nem hiszem, hogy Hopeot zavarná. Úgy is ő is jönne. Csak el kell tologatni a bútorokat.

- Hatvan embert hozzátok? – vonta fel a szemöldökét Mike. Amolyan aranyos vagyok, de naiv módon. – Elle, még soha életemben nem mondtam nemet egy nőnek, de ez is bekövetkezik.

- Húzni kell a névlistából Mikey. – vontam vállat.

Shawn megrázta a fejét. – Édes vagy Elle, de azt sem akarom, hogy nálad legyen. – nézett mélyen a szemembe a lelkemig ható barna pillantásával.

- Ember, nem vagy egy kissé paranoiás? – nevetett Mike.

Shawn szúrósan felé kapta a fejét. A pillantásába belesűrített mindent, amit neki szánt. Annyian rajonganak érte és a liveja óta én is kaptam már ívet még bulvár újságokban is. Csak meg akart védeni és ő amúgy is idegeskedős fajta, főleg ha számára valami fontosról van szó. Ettől a gondolattól egy halvány mosoly féleség suhant át az arcomon.

- Nem engedem, hogy megtudják Elle címét. Bérelek egy helyet. – biccentett Shawn, mintha el lenne intézve.

- Nem kell. – szóltam közbe újra. – És húzni sem kell a listából. Van egy ötletem. – a pillantásom felváltva járt a két fiú között.

YOU T HWhere stories live. Discover now