Faded

1.

Még mindig fáj, ha arra gondolok, hogy egy hete ilyenkor még Tom karjaiban aludtam békésen.

Nos, ma este minden más.

Senki sem árasztja el lágy csókokkal minden porcikámat, nem öleli erősen a derekam és senki sem tart erős karjai között, biztonságot sugallva.

Vicces dolgok ezek.

Pedig figyelmeztettek. Mindig mindenki azt mondta, hogy soha ne szeressék jobban egy fiút, mint ő engem. Tomot mindennél jobban szerettem, de ő ezt nem úgy viszonozta, ahogy azt én vártam volna.

A szokásos szombat esti buliban érdekesebbnek tálalta Melody mély dekoltázsát mint engem valaha is. Így történhetett, hogy egy sötét szobában találtam őket, szinte meztelenül egy éjjeli lámpa fényében. Megcsalásnak számít? Szerintem igen. Úgyhogy bassza meg!

Azóta minden egyes nap minimum tíz hívást kapok a fiútól és vagy negyven üzenetet. Azóta nem láttam. Nem beszeltem vele. Nem vagyok rá képes. Nem hiányzik, hogy magam előtt lássám, ahogy Melodyval, egymásba feledkezve csókolóznak. Mert csak ez az egy kép lebeg a szemem előtt. Elegem van a nyáladzásból. Nincs szükségem a szerelmes üzeneteire, mert tudom, hogy nem gondolja komolyan őket. Ha komolyan gondolná, akkor nem csalt volna meg.

Ám mikor ma reggel először indulok el a héten az egyik előadásomra, akaratlanul is vele tálalom szemben magam.

-Lana! - kiáltja a nevem majd felém lép. Elfordítom a fejem, és elindulok az ellenkező irányba. Már nem tud érdekelni... valahogy nem. - Lana kérlek, csak hallgass meg! - siet utánam és nagyjából három lépéssel beér, hála a nagy magasságbeli különbségnek. Ez a gyerek van vagy két méter! Vicc nélkül. Fehér pólót visel, mely minden egyes izmát tökéletesen kiemeli. Anyám az a has! Fekete haja kócosan meredezik össze-vissza, amely gondolom a korai megjelenésének tudható be. Gyönyörű kék szemivel mered rám, arcán szexis borostával. Még mindig megőrülök érte.

-Engedj el. - mondom a lehető leghatározottabban, miután a vállamnál fogva megállít. -El fogok késni.

-Beszélnünk kell! Lana kerlek! Nem válaszolsz egy üzenetemre sem! Nem mondod komolyan, hogy még mindig Melody miatt vagy dühös! Nem történt semmi! De már te is tudod hogy... - kezd bele de félbe kell szakítanom, mert hallgatni sem bírom.

-Miért?

-Mi?- kérdez vissza, bizonytalanságából adódóan.

-Miért tetted? - a kérdésből árad a megvetés és a csalódottság.

-Bébi, én... te is tudod, hogy Melody nem az a lány akivel... Lehet tervezni, mármint érted, hogy mire... - kezdett zavartan érvelni, de egyszerűen nem tudtam tovább hallgatni. Hazugság, hazugság és még egy kis hazugság...

-Ne merészelj így hívni, és nem, nem értem mire szeretnél jutni de tudod mit? Nem is érdekel. Egyszerűen már nem. -mondtam majd a táskám pántján szorítottam egy nagyot és határozott léptekkel elindultam az előadóba.

Nem tartott vissza de nem is vártam. Illetve tudtam hogy nem fog sírva utánam rohanni. Hogy miért? Ez egyszerű. Tom tipikusan az a fiú, akinek kell valaki akire támaszkodhat, és aki kielégíti a vágyait amikor csak akarja.

Igen, Úgy értem. És igen, megtettem, nem is egyszer. És bevallom, kövezzenek meg érte, de rohadtul szerettem ezt a fiút. Ő volt az első nagy szerelmem. A rossz fiús mivolta mindig is imponált és még mindig vonzónak találom és még most is bezárkóznék vele zárás után a könyvtárba, a sötétbe és összebújnék vele az egyik eldugott sorban, ahogy nem egyszer tettem.