Tabu

C H A P T E R 11

A bejárati ajtót becsapva magam mögött hosszú léptekkel csörtettem fel a lépcsőn. Hallottam, ahogy anyu hangosan utánam szól, de nem tudtam rá figyelni. A bennem tomboló méreg, amely fél órája kikívánkozott belőlem megállás nélkül vitt előre. A harag majd szét feszített, akár egy egész hegyet is le tudtam volna dönteni, a hatalmas erővel, amely az ereimben végigszáguldozott és megfeszítette az egész testem. Darren ajtajához érve, be sem kopogtam, meg sem vártam, hogy ajtót nyisson és beinvitáljon, inkább betörtem területére. Ő éppen az erkélyajtaját félretolva lépett be a helyiségbe. Csak egy laza nadrágot, viselt de felül teljesen csupasz volt. A délutáni nap fénye teljesen beragyogta izmait, amelyet csak sima, bársonyos bőre tartott össze. Amint meglátott mosolyra húzta ajkait. Muszájnak éreztem tüstént letörölni arcáról a kedélyes görbületet, ahhoz, hogy végre megnyugodjak. Sosem voltam valami agresszív természet, de ezúttal kihúzta a gyufát, amely egy egész erdőtüzet okozott. Az állkapcsom összeszorítva igyekeztem felé és éppen amikor odaértem hozzá utoljára láttam, ahogy kihuny a szemeiből a csillogás, amint észleli, hogy cseppet sem vagyok jó kedvemben. A tenyerem megindult és megállíthatatlanul, hangos csapódással landolt Darren borostás bőrén. A fiú összeszorította a szemeit, ahogy oldalra lendült arca, majd amikor magam mellé ejtettem a kezem, odakapta a piros területre tenyerét, hogy enyhítse a fájdalmát. Végre. Mintha ezzel az egyetlen egy mozdulatomal, a tenyeremen át kiadtam volna a haragom egy nagy részét. Még mindig fújtattam, ám már nem dühtől, hanem az ijedtségtől, hogy most tényleg felpofoztam.

- Ouch- szisszent fel - Ezt miért?- értetlenül felém kapta a tekintetét. És lám, ennyi kellett, hogy újra idegbe hozzon.

- Hogy miért?- hitetlenül kiáltottam fel - Mégis mit képzeltél, amikor elhívtál a versenyedre?- taszítottam meg a mellkasát, a nem várt mozdulattól riadtan hátra tántorodott egy lépést - Mégis miért akartad, hogy gyertyatartó legyek a kis randitokon?- üvöltve ismét meglöktem. A szívem mélyén nem akartam bántani, de valahogy kikellett magamból adnom a fájdalmat, amit okozott - És, hogy képzelted, hogy a bőrdzsekimet odaadod neki, te szemét?!- a harmadik mozdulatomnál, már ügyeskedve elkapta a csuklóm és magához közelebb vonva határozottan tartott. Megkíséreltem kirántani magam a fogásából, de keze, mint a satu, úgy szorított.

- Valójában, mi a franc bajod van, Lane?

- Te! Te vagy a bajom- el akartam lökni, de a másik kezemet is megfogva a hátam alsó részéhez szorítva vont oda teljesen lényéhez. Össze-vissza ficánkoltam, hogy minél hamarabb olyan messze juthassak tőle amennyire csak tudok.

- Én nem tenném a helyedben- egy ördögi mosoly rajzolódott ajkaira, ezzel tesjesen ledöbbentve. Egy igazi disznó. Megfogadva a tanácsát abba hagytam az izgést mozgást. A nesztelen helyiséget csak nyugtalan zihálásunk árasztotta el percekig. Közben mindvégig próbáltam kerülni a szemkontaktust, de magamon éreztem az őzikékhez hasonló, de annál vadabb tekintetét. Az egyik csuklómat elengedve finoman az állam alá nyúlt és megsimítva feldöntötte a fejem. Élesen beszívtam a levegőt, amikor belenéztem abba a meleg szempárba, ami mindig úgy magával ragadott. Most erőteljesen koncentrálnom kellett, hogy ne hagyjon el a magabiztosságom - Először is, nem tudtam, hogy neked ez ilyen fontos. Mármint a sorrend. Másodszor, nem lettél volna gyertyatartó, ugyanis téged akartalak hívni először. Csak tudod féltem, hogy nemet mondanál, eddig egy versenyemre se voltál hajlandó eljönni. Lizz lett így a felesleges harmadik, mert szinte rám erőltette magát, mégsem mondhattam, hogy ne jöjjön- a gyomrom azonna mlegfordult tengelye körül és a szívem is egy furcsa tempóban pulzált tovább. Átelemeztem arcát, hogy felfedezzek egy kis hazugságra utaló jelet, de egy sem mutatkozott. Vagy nagyon jól csinálja, vagy tényleg igaz, amit mondd. De attól még nincs elfelejtve, hogy ripityára zúzta az önbecsülésem.