Tabu

C H A P T E R 4

A reggelem meglehetősen jól indult, ahhoz képest, hogy az első gondolatom az volt: Igen, bizony lepaktáltam az ördöggel. És, hogy minek örültem annyira? Teljesen feltöltött az energia, amely abból az elképzelésből fakadt, hogy nemsokára Nate felfigyel rám és végre valahára célba érek, toporgás helyett. Ezzel a gondolattal kutattam át a gardróbomat, valami gönc után, amikor a rádióban felcsendült az egyik kedvenc számom. Sosem szoktam rádiót hallgatni, de ilyen korai órákban valahogy mindig olyan kellemes dalok szóltak, hogy beindította a reggelem egy kis boldogság bombával.

- When you say, you love the way I make you feel, everything becomes so real- kapcsolódtam bele a zenébe. Éreztem, ahogy a melegség átjárja a testem ezektől a gyönyörű hangoktól és szavaktól - Don't be scared, no, don't be scared. Cause you're all I need- énekeltem hangosabban közben ingatva a csípőmet a ritmusra. Nem kellett attól félnem, hogy bárki meghallja, hiszen nyakig voltam a ruháim között az egyik kedvenc darabom keresgélve - And you still look perfect as days go by...

- Köszi, mások is mondták- szólt mögöttem egy ismerős hang, én pedig ijedtemben annyira gyorsan felegyenesedtem, hogy bevertem a szekrénybe a fejem.

- Francokat!- nyögtem fel a fájdalomtól és a lüktető területre simítva a kezem, már óvatosabban hajoltam ki. Legalább a kis ruhám meglett és most már a kezemben tarthattam könnyű darabot. Összeszorítva a szemeimet egy pillanatra elgondolkoztam vajon lett-e agyrázkódásom? Amikor megbizonyosodtam róla, hogy egyben maradok, mérgesen megpördültem egyenesen a hahotázó Darren felé. Már megint nem tudott felöltözni rendesen, így csak egy farmernadrágban láthattam teljes alakját. Undorító. Az egyetlen ép látásom mellett szóló érv az volt, hogy még csak most ébredezett a nap, így mázlimra nem teljes fényben láttam őt.

- Annyira béna vagy, sosem unom ezt meg- fogta a hasát nevetés közben. Kócos, égnek meredező haja arra mert következtetni, hogy még csak nemrég ébredhetett fel.

- Nagyon vicces- morogtam kelletlenül - Nem hallottál még arról, hogy kopogás? Miért törtél így rám, "Hayes"?- tettem a csípőmre a kezem és unottan néztem az előttem álló fiúra.

- Hát biztos nem a magán koncertedért "Lenon"...- gúnyosan elmosolyodott - Egyeztetnünk kéne a haditervet- vette komolyra a szót, majd kérdés nélkül helyet foglalt az ágyam szélén. Biztos voltam benne, hogy a sulinkba járó lányok kilencven százaléka a fél karját odaadta volna a mostani helyzetemért, nekem mégis a leghőbb vágyam az volt, hogy páros lábbal rugdossam ki Darren-t. Végül csak megforgatva a szemem, a csöppnyi barackvirág ruhámmal a kezemben lehuppantam az ágy másik szélére - Mit művelsz?- mérte fel a közöttünk elnyúló távolságot.

- Minél messzebb tőled, annál jobb- mondtam egyenesen az arcába, mindenféle finomkodás nélkül - Attól még, hogy szövetkeztünk, ugyanúgy rühellek- az arca eltorzult szavaim hallatán, majd durcásan összefonta karjait izmos mellkasán - Tehát mivel kezdünk?- dőltem a tenyeremre és vártam, hogy megossza velem a "haditervet". Már most hatalmas idiótának éreztem magam, hogy segítséget kell kérnem, ahhoz, hogy pasizni tudjak. Arról nem is szólva kinek a segítségét.

- Kipipáljuk a tervünk első pontját, mégpedig: figyelem felhívás - bólintottam - A feladatod az lesz, hogy suli után elcsald Lizz-t a futópályára mondván "én viszlek haza". Végig kell néznie az edzésem, te pedig közben majd fényezel.

- Valahogy úgy, hogy: "Nézd! Az a majom fut a leggyorsabban, tuti ő a csimpánzok királya!" ?- mosolyodtam el gúnyosan, mire a plafonra emelte tekintetét.

- Úgy, ha te azt akarod, hogy olyan pletykát terjesszek rólad, hogy Nate soha többé ne akarjon rád nézni- most ő mosolyodott el. Rendben, egy-null a javára.