Egy újabb fehér farkas --Javítás alatt--

Első nap

A percek nagyon lassan telnek és én meg csak jegyzetelek de ha van időm akkor néha-néha firkantok egy-egy rajzott a füzetembe. De aztán hirtelen meghallom a csengőnek a dallamát. És mindenki, mintha megnyomtak volna egy gombot úgy kezdek el egyszerre pakolni. A nagy nyüzsgés közepette Margaret kiabálva mondta el a matek házit. Már amennyire sikerült neki. A kockák még a padjukban ülnek és szorgosan írják fel a házit. A többség meg már a kint is van az udvaron. Én meg, rajzolgatok a rajz füzetembe. Bízva abban, hogy senki sem jön ide. De pechemre ide ül két lány.
-Szia az én nevem Jessica Lerner.
-Szia én pedig Alice Weston vagyok.
-Én meg………- Akartam mondani de megelőztek.
-Sarah Moon.- Jelentette ki Jessica boldogan.
-Pontosan.-Olyan rossz ugyanis itt mindenki tudja a nevemet de én senkiét rajtuk kívül.
-De szépen rajzolsz.-Ámuldozott Alice.
-Oh ez csak vázlat, még nincs kész.-Szerénykedtem, pedig ez a rajzom tényleg jól sikerült.
-Akkor is szép.-Ragaszkodott Alice. Én meg éreztem ahogyan elpirulok. Apán kívül már egy jó ideje nem dicsért meg senki.
-Na ne maradjunk itt menjünk ki gyertek!- Mire bármit is tudtam volna mondani addigra már Jessica megragadta a kezemet és kirángatott. De kifelé menet sikerült neki mennem az egyik kis ribililiomnak. És pechemre a táskája ami a kezében volt az most a földön hever. Remek még csak ez hiányzott.
-Te! Újonc mit képzelsz magadról tudod egyáltalán hogy az a táska mennyibe került?! HA?!-Kiabált velem a szöszi. A mögötte álló két barátnője meg lenéző tekintettel néztek. Én köpni nyelni nem tudtam. Csak bámultam rá üres tekintettel.
-Na jó most az egyszer békén hagylak mivel új vagy és még nem tudod mi a rend de legközelebb nem úszod meg szárazon.-Mondta lekezelően. Majd fel vette a táskáját és ki mentek. Miközben mentek ki követem a szememmel őket. De mikor már nem lehetett látni őket én még akkor is csak az ajtót bámúltam.
-Ne is foglalkozz vele.-zökkentett ki a bambulásból Jessica.
-Így van ő az osztály ribanca. Cady Holston az apjáé a városban a legnagyobb cég. Akiket meg mögötte láttál azok meg a cselédjei. A fekete hajú Melissa Betts a vörös hajú meg Brenda Pomeroy. Ők meg csak szimplán gazdagok.-Mesélte el Alice miközben baktatunk ki az udvarra. Amikor kiértünk egy jó nagy udvar fogadott bennünket. A focipályán két fiú csapat van és a pálya szélén pedig majdnem az összes lány visítozva ugrálnak és drukkolnak a kedvenc csapatuknak. Bár inkább fiú nevek hallhatók és nem a csapatnak a neve, milyen szánalmas. Mi egy padot vettünk célba ami üres volt.
-Hogy hogy ez a pad üres?- vetettem fel a kérdés mivel nem értettem hisz olyan sokan állnak akik biztosan le akarna ülni. De mégsem teszik mikor itt van ez a pad.
-Mert ez a mi padunk…-válaszolt semleges hangon Jessica.
-És senki nem meri elvenni tőlünk. Ugyan is itt mindenkinek meg van a saját helye amit megszerzett. Ha egy osztály elballag akkor azé lesz a hely aki előbb oda ér vagy megharcol érte.-fejezte be Alice.
-Ezt meg hogy érted hogy megharcol?-Igazából tudom hogy értette de nem akarom elhinni, hogy szeptember elsején bunyók mennek a helyért. Elég durva.
-Szerintem ezt te is tudod Sarah.-Kaptam választ az értelmetlen kérdésemre Jessicától.

A nap többi részében beszélgettünk. Elmondtam nekik hogy miért is vagyok itt valójában. Úgy érzem hogy megbízhatok bennük. Ezen kívül meséltek az osztály társaimról meg magukról. Nagyon rég beszélgettem ilyen jót olyan emberekkel akik egyidősek velem. Ugyanis amikor anya és Rose elmentek akkor eléggé magamba fordultam. Nem mentem semmilyen társasági programra hanem csak otthon gubbasztottam. Olyan volt a hiányuk mintha meghaltak volna. De nem csak itt hagytak minket örökre. De most már jól vagyok, azt hiszem. Most új hely, új barátok, új emlékek. Ez már egy másik élet. Egy kezdet.

Amikor mentem haza olyan érzésem volt mintha valaki figyelne. Bár a suliban is ilyen érzésem volt bár akkor nem annyira foglalkoztam vele hisz mindenki megbámul mivel új vagyok de az útcán nem kéne hogy ilyen érzésem legyen. Elértem azt a helyet ahol van az ösvény. Már csak be kell hogy menjek. De félek. És nem értem hogy miért mikor nincs mitől. De megemberelem magam és elindulok.

Lenyomom a hátsó ajtón a kilincset és be megyek.
-Szia apa!-kiabáltam mert nem tudtam hogy hol van de a kanapén ült és tévézett. Hirtelen hátra fordult és meglepően nézett rám. Egy darabig én is furán néztem rá hogy még is mitől ilyedet meg de aztán rájöttem hogy nem meséltem el neki az ösvényt.
-Még vasárnap találtam egy rövidebb utat.-magyarázkodtam.
-Értem. Sok házid van?
-Nem.
-Akkor most gyakoroljuk. Mert még világos van.
-Okés.

A következő órákban íjászkodtam ami elég jól sikerült. Utána meg házit írtam. És el is telt a nap. Mire feleszméltem már az ágyamon feküdtem megfürödve, megvacsorázva. Amikor éreztem, hogy álmos vagyok akkor lekapcsoltam a lámpát és elaludtam.

Álmomban egy hófehér farkas jelent meg tenger kék szemekkel és egy szimbólum volt a homlokán. Mögötte meg egyre több és több hófehér farkas jelent meg és mindegyik homlokán volt egy szimbólum. Olyan sokan voltak hogy nem is láttam a végét. Mindegyik kívülről ugyan úgy nézet ki de a tekintetük mindegyiké más és más. Egyformák de közben mind különböznek egymástól. Aki legelöl volt elkezdett beszélni hozzám de nem mozgott a szája. Hanem telepatikusan szólt hozzám.
-Te vagy a következő. Te vagy a következő.- ezt ismételgette. Majd a mögötte lévők el kezdtek vonyítani. Gyönyörű látvány. A vonyítás egy dal ami nagyon ismerős de nem tudom honnan. Amíg a többiek énekeltek addig az első farkas ugyan azt ismételgette. Majd az ének hirtelen abba maradt.
-Még találkozunk. Ugyan itt. Sarah Moon. A következő.-És fel riadtam.
Felültem az ágyamon és körülnéztem a szobámban. És ugyan azt a szempárt láttam mint az az első farkasé volt. De mikor elnéztem már nem volt ott. Az éjszaka hátralevő részben próbáltam magyarázatott keresni, de nem találtam. Így elhatároztam holnap suli után egyenesen a könyvtárba megyek.