Elvarázsolt Göteborg

Lénárt

Rémes volt. Mármint minden. Kis szellőként nem olyan egyszerű eltolni egy csapat lányt egészen Svédországig, és az a labirintus! Hát az valami brutál volt. Mármint, én ott voltam felette, és rálátásom volt mindenkire. Fogalmam sem volt, kihez rohanjak először. De a legfontosabb: Hitária biztonsága. Azonban ő "csak" bandukolt egyik helyről a másikra, míg a többiek javarészt az életükért küzdöttek.

- Itt vagy? Nem látlak. - szólalt meg hirtelen. Kihez szól? Nem tudja hogy itt vagyok... - Ne! Ez forró! - hátrált be a falhoz. De... Semmi nem volt körülötte.

- Kedvesem? - mentem közelebb. Tudtam hogy nem hallja amit mondok, de tudni akartam, mitől riadt meg ennyire.

- Lénárt!! - sikította, és a térdei megrogytak, így lecsúszott a fal tövébe. Meredt maga elé, a fogai összekoccantak a félelemtől - Ne! Gyere ki onnan! - kiabált a szemközti falnak. Elé értem és leguggoltam hozzá (ahogy a szél guggolni szokott... Jó így fogalmazni). A haja a szemébe lógott, és ahogy belenéztem.... Láttam mi történt vele. Láttam a szemében azt, amit ő lát. A házunk égett, én pedig bent ragadtam, de közben őt is ugyanúgy égette a tűz mint engem - Lénárt!! - sikította újra, és a könnyek már folytak lefele az arcán. Ekkor egy furcsa alak lépett elő az egyik zugból. Nem volt nehéz kitalálni mit akar: a fickó fején ezüst maszk volt, és csak a szeménél volt kivágva, nagy, vastag kezében pedig egy termetes baltát tartott. Hóhér.

- Hitária! - fogtam meg a vállát, de meg sem érezte - Kelj fel! Nézd, itt vagyok! Nincs semmi bajom! Kincsem, nézz rám!! - kiabáltam neki, esélytelenül. Illetve azt hittem. Egy pillanatra abbahagyta a szipogást és felnézett rám. Láttam a szemén, hogy nem lát engem, de sikerült kizökkentenem.

- L...

- Aki megszólal, az megtöri a csendet. Aki megtöri a csendet, az nem élhet tovább. Ellent mond a rendnek. - szólalt meg mély, öblös hangján a férfi, és közelebb lépett egy lépést. Ennek nem lesz jó vége. A lány óvatosan fordította felé a fejét, és amikor felmérte mivel áll szemben, remegni kezdett. De nem mozdult. Sokkot kapott. Nem elég, hogy a szeme láttára haltam meg az imént, most még őt is meg akarják ölni. Átöleltem Hitáriát. Csak mertem remélni, hogy az élő pajzs elv most is működik.

- Takarodj a közeléből... - sziszegtem a nagydarab fickónak gyilkos tekintettel. Na nem mintha számított volna, szó szerint át lehetett nézni rajtam.

- Ki... - nem folytathatta, mert a balta egyenesen előtte ért földet, mire összerezzent és rémülten hátrálni kezdett.

- Minden Ki. Én vagyok Minden Ki. - mondta - Ne szólíts a keresznevemen!! - üvöltötte, és elindult Hitária felé, hogy kiszedje a baltáját. A lány azonnal felállt és rohanni kezdett, amerre csak látott. Ösztönből szaladt, az adrenalin irányította, nem az ész. Még sosem láttam ilyennek őt. A hóhér utána eredt, és előbb lökött félre engem, mintsem én őt. Ilyen menő dolog szélnek lenni... De ha most önmagam lennék... Gravity! Pillanatok alatt beértem Hitárát, és adtam egy puszit a feje búbjára.

- Ne félj Kedvesem, nemsoká itt leszek veled, csak egy kicsit tarts ki! - suttogtam a fülébe. Egy falhoz lapult, ahol az ürgének nincs rálatása a hollétére. Lapított. A legnagyobb csendben - Ügyes légy. - azzal megfordultam és felszálltam a labirintus fölé. Engem nem érzékelt a rendszer, mivel nem átváltozott boszorkány voltam, szóval szimplán addig repkedtem, míg meg nem láttam Gravityt. Aki... Egy oroszlánnal harcolt. Mármint egy olyan átlagnál kétszer nagyobb méretű és sörényű arany oroszlánnal. Nem tűnt úgy, hogy kihívást jelentene neki, de kellőképpen lefoglalta - Gravity! - szálltam le hozzá, mire az biccentett. Mivel ő változtatott át, ő hallotta a hangom. Mármint úgy normálisan.

- Várj egy kicsit! - sziszegte, majd valami furcsa kesztyű jelent meg a kezén, amit ökölbe szorítva olyat bepancsolt az oroszlánnak, hogy az menten szörnyethalt. Uhh. A föboszorkányok mindig ilyen durvák tudnak lenni? - Mi az? - fordult felém leporolva a ruháját - Tudsz valamit a többiekről?

- Igen, mindent, de az most mindegy! Segítenünk kell Hitáriának! - hadartam - Konkrétan a hóhér üldözi!

- Hitát sarokba szorították? Wow. Vigyél. - fogta meg a kezem, én meg felszálltam vele. Azonban hiába nézelődtem, nem láttam a kedvesemet. A hóhér viszont igen, úgyhogy azonnal Arra vettem az irányt. Csodálkoztam, hogy a labirintus kiengedte Gravityt. Elvileg a fal mindig egy méterrel magasabb, mint az adott helyen a legmagasabb személy. Ha jól láttam. Azonban ahogy ereszkedtem lefelé, a fal nem engedett be. Legalábbis a karomba kapaszkodó lányt nem. Olyan volt, mintha egy üveglapba ütközött volna, így pont a barátnőm feje felett landolt, ugyanis a lány pont ott bújt meg. Az felkapta a fejét a koppanásra.

- Gravity! - nézett fel, és a szemében valami remény féleség csillant. Kicsit jobban festett, mint korábban - Jól vagy?!

- Megtörted a csendet! - dübörgött felé a nagydarab pasas, mire Hita automatikusan jégpajzsot vont maga köré.

- Én igen, de te kicsit szorultabb helyzetben vagy! - nézett a főboszorkány az üldözőre.

- Nem tudsz mozdulni? - kérdezte Hitária.

- Valami olyasmi. De most magadra koncentrálj!

- Oké. Te onnan fentről látod, hogy hol van az a pszichopata állat. Irányíts! - ....azt hiszem, visszatalált magához. De azt is tudom, hogy azért ilyen nagy a szája, mert fél, és így akarja leplezni. Gravity bólintott és feszülten figyelt.

- Most, előre és jobbra! - kiáltotta el magát, mire a lány elindult maga előtt tolva a hatalmas, embernagyságú jégpáncélt, majd kiérve a kis zsákutcából vett egy erős jobbost. Ugyanakkor a hóhér se volt rest, mihelyt Hita kiforult, azonnal a pajzsba vágta a hatalmas baltáját. Úgy tűnt, ő pont erre számított, mert hátraugrott, a védelmét pedig velős jégcsapokká változtatta, és mindet a fickó testébe fúrta. Az felüvöltött fájdalmában.

- Gyerünk, most nem figyel! El tudod intézni! - drukkoltam, persze hiába, az ő füléhez nem jutott el.

- Most, igyekezz! - kiáltotta Gravity is, Hitária pedig nekilenült, és szó szerint hidegre tette a csávó fejét. Úgy nézett ki, mint akinek forró vizet öntöttek a fejére, emiatt grimaszol, de aztán a víz ráfagyott a buksijára. Térdre esett, aztán aztán előre, a jégsityakja mégis talán csak megkarcolódott.

- Ez az én barátnőm!! - éljeneztem, mire Gravitynek láthatóan nehezére esett visszafognia a mosolyát.

- Ügyes vagy! Lénárt büszke lenne rád! - kiáltotta a télboszorkánynak, aki egy hálás, ugyanakkor szomorú mosollyal nyugtázta a dolgot - Menj, keresd fel a többieket. Hitáriával átkutatjuk a labirintus többi részét, és összeszedjük a boszorkányokat. - mondta a főboszorkány úgy, hogy ne látsszon, hogy beszél - Ha valaki megvan, jelents nekem. - közölte.

- És a lábad? Konkrétan csak az lóg be a labirintusba. - pislogtam értetlenül.

- Megoldom. De nem akartam addig varázslattal hozzányúlni, amíg ez a monstrum itt ólálkodott.

- Gravity? - pislogott fel rá a barátnőm - Kivel beszélgetsz? - húzta össze a szemét gyanakvóan.

- Csak azon morfondírozok, hogy verjem át a labirintust. Ha varázslattal nyúlok hozzá, tuti beindítok valamit. - kiáltotta le.

- Legyél természetes. - közölte Hita rezzenéstelen arccal.

- Mire gondolsz? Nem random lesz, hanem ha minden igaz, akkor a szabadságom. - morogta amaz.

- Nem, így értem. - azzal a téllány kezében egy jégdobócsillag jelent meg, amit egyenesen felfelé dobott. A "plafon" átlátszó volt, így Gravity meg is ijedt, hogy mi akarhat Hitária, de amikor a csillag megállt a tető magasságában, majd szép lassan fehér repedések keletkeztek rajta, megértette miért csinálta ezt a lány. A plafon szétrepedt, mire a lány hátrált egy lépést, Gravity pedig beesett a labirintusba. Azonnal felnézett és biccentett nekem. "Minden rendben lesz. Menj csak" Üzente a szeme. Kissé szájhúzva, de engedelmeskedtem neki. Elindultam megkeresni a többieket.