Harmena

15 6 0
                                    

A többiek úgy tűntek el mellőlem, mint fagylalt a kánikulában, és ez kissé megijesztett. Idegesen piszkáltam a napszemüvegem, amit inkább a ruhámba tűztem, nehogy baja legyen.

- Gravity? Rose? Hita? - kuncogás hallatszik a falak között - Lányok? Ti vagytok azok? - a hang erősödött, és felállt a hátamon a szőr. Óvatosan hátráltam egy kicsit, hogy a falhoz lapuljak. De nem tudtam, ugyanis a fal.... Ment hátrébb velem együtt.

- Hát észrevetted. - nevette az ismeretlen. Vagyis... Ismerős volt, de nem teljesen.... Olyan ismerősen furcsa akcentussal beszélt...

- Ki vagy te? - kérdeztem határozottan, és közben azon voltam, hogy minél forróbb legyen körülöttem a levegő, mintegy fenyegetés képpen. Az illető felszisszent.

- Ne kapd fel a vizet. Hűtsd le magad. - mondta, de már nem nevetett.

- Miért tenném? Fogalmam sincs ki vagy. - szűkítettem össze a szemem, és próbáltam kitalálni, melyik fal mögül jön a hang - Gyere elő!

- Biztosan ezt akarod? - hallottam ahogy elmosolyodik - Harmena, te mindig azon voltál, hogy elüldözz magadtól. - tudja a nevem.

- Ne játszadozz velem!! - kiáltottam, és néhány felhőből vizet vettem magamhoz, majd elárasztottam a környező falakat. Dühödt sikoly hallatszott. A víz szépen lassan visszafolyt a lábamhoz, egy pajzsot képezve előttem. Azonban egy alakot is előmosott a labirintusból: sötét haja most vizesen tapadt össze, és úgy tűnt, nagyon váratlanul érte a zuhany. De hát a kiszámíthatatlan zápor a nyárral jár. A pajzsom mögött méregettem a jövevényt. Nem szólalt meg. Kísértetiesen hasonlított Hitáriára, de mégis azt mondta valami, hogy köze nincs a lányhoz. Ő más. Hirtelen felemelte a fejét, mire úrrá lett rajtam a rémület.

- Mi... Mi lett veled? - kérdeztem. A lány szeme hófehér volt, nem volt se írisze, semmi pupillája. Hegyes fogakkal vicsorgott, és az arca beesett volt. Felállt, és ördögi mosolyra húzta kirepedezett száját. Úgy festett, mint egy oltárnál ott hagyott.... Boszorkány.

- Jön... - vigyorgott pszichopatán - Jön a hideg. A fagy. A félelem. Jön a magány! - nevetett.

- Ez nem igaz! Ez nem te vagy! Lills! - kiáltottam a nevét, de mintha csak egy hajszála görbült volna az ég felé - Bem ezt beszéltük! Mi történt? - kérdeztem aggódva, de nem mentem közelebb.

- Csak annyi, hogy én betartottam a szavam. De látom te is. - bökött rám tűhegyes körmével. Olyan volt, mint egy idős asszony, pedig mind össze fél évvel volt idősebb nálam.

- Lills, azt beszéltük, hogy mindketten nyár boszorkányok leszünk! - fakadtam ki kétségbeesetten - De ez nem nyár! Te télboszorkány lettél! - tört rám a felismerés.

- Igen. Nem maradhattam le veled szemben. - vigyorgott gonoszul - Úgyhogy én voltam a legboldogabb, mikor megkaptam, hogy üdvözöljelek. - lódult meg felém, egyenesen a vízpajzsomba. Visszalöktem amilyen erősen csak tudtam. Lills a falnak repült. Hatalmas hőhullámot küldtem rá, hogy megbénítsam, mire levegő után kezdett kapkodni. Télboszorkányhoz híven, nem viseli túl jól a hőséget.

- Ki? Ki mondta neked, hogy gyere ide? - a torkát szorongatva gyilkos szemekkel pillantott felém - Ki küldött rám?! - minél hallgatagabb volt, annál nagyobb meleg fogta közre. Tudod milyen érzés, amikor a kánikula kétszerese van körülötted nem? Amikor a nagy melegben elnehezülnek a végtagjaid, fáradékonyabb vagy, és úgy érzed, még a levegő is eltávozott a közeledből. Na. Lills ezt kapta a nyakába. Most jöhet a jogos kérdés, ha ő a barátom volt, most miért bántom? A dolog egyszerű: sosem voltunk barátok, hanem mindig is riválisok voltunk. Megfogadtuk, hogy nyárboszorkányok leszünk, és amikor a magyar tanács engem választott ki, Lills majdnem megpukkadt az irigységtől és a dühtől. És azóta nem hallottam felőle egész mostanáig. Borzasztóan bánt ami történt vele, de pontosan tudom, hogy valóban képes lenne saját magát tönkretenni, csak hogy velem kitoljon.

- Nem mondok neked... Semmit... - nyöszörögte. Svéd télboszorkány létére (akik sokkal keményebbek, mint mondjuk a Kárpát országainak télboszorkányai) nem láttam, hogy valahogy védekezett volna, vagy próbált volna hűteni a helyzeten, amit nemigen tudtam hova tenni - Viszont.... - csillant meg a szeme egy gyilkos fénnyel - Megkeresnéd nekem a föld alatti sarki fényt? - vigyorodott el még utoljára, aztán kiakadt a szája, és elterült a földön.

- Lills! - indultam meg felé, mert megölni nem akartam, de akkor a szájából és a kezéből fekete, néha aprókat szikrázó füst csapott ki. Ijedten álltam meg pár lépésre a legnagyobb riválisomtól. A föld alatti sarki fény? Fogalmam sincs, mi az, vagy hol lehet. De egy biztos: valaki irányította. És nem tudom Lills mit csinált rosszul, de csúnyán eltette láb alól. Amiért mondjuk igencsak megharagudtam arra a valakire. Tehetetlenül álltam ott. Próbáltam egy kis vizet tenni a kezére, de a füst akkor zölddé változott, és hangos sercegéssel elkezdte lemarni a bőrt, majd a húst. Nem tehettem semmit - Vigyázz magadra odaát. - mondtam végül, majd letettem elé a napszemüvegem, tiszteletadásképp. Még utoljára ránéztem, aztán kinéztem egy szimpatikus utat, és elindultam megkeresni a többieket.

Elvarázsolt GöteborgWhere stories live. Discover now