Elvarázsolt Göteborg

Didi

- E-El nem engedj! - motyogtam Rosenak. Amióta beléptünk a labirintusba, a ruhája ujját fogtam. Ő kedvesen hátra mosolygott.

- Ne félj. A többiek is itt vannak valahol. Ez valami svéd csapda lehet a betolakodóknak. - nézett előre mereven.

- Vagy valami rossz fajta svédasztal... - csücsörítettem durcásan - Hogy keressük meg a többieket? Gondolom a kiabálás nem segít... - ekkor Rose... Nos, felvett a nyakába. Nagyot néztem. Az ő méltósága nem enged meg ilyesmit.

- Hitáriának egy szót se. - látott bele azonnal a gondolataimba - látsz valamit?

- N... Nem... De! De, látom, az ott Harmena! Nem, mégsem... Vagy igen?

- Légyszíves...

- Jó na, de tényleg nehéz kivenni! Vibrál az egész...

- Tessék?

- Tudod, mint amikor amikor nyári kánikulában kinyitod a hűtött lakás ajtaját és a levegő úgy... - mozgattam a kezemet hullámzást imitálva.

- Sejtem. Leteszlek! Nehéz vagy. - közölte.

- Te meg jó erős! Azt hittem egy szalonnasütő villával meggyűlik a bajod. - pislogtam le rá.

- Néha idegesítő, hogy ti gyerekek ilyen őszinték vagytok. - mosolyodott el, miközben letett a földre és felegyenesedett. Azonnal megfogtam a ruhája  ujját - Merre láttad Harmenát?

- Nem... Nem biztos, hogy ő volt.... - motyogtam, de közben óvatosan mutattam az irányt.

- Megpróbálunk odajutni. - közölte, és kihúzta a kezemből a ruhája ujját, helyette a kezét nyújtotta felém - Indulás.

                            🎈🎈🎈

Rossz előérzetem volt. Nem kicsit. Rose kezét szorítottam. Izzadt a tenyere, tehát ő is érzi, hogy valami nagyon nem stimmel.

- Rose...

- Tudom. - hirtelen tényleg gyereknek éreztem magam. Mármint... Jobban, mint eddig bármikor. Féltem. Hiányzott anyu és apu. Hiányzott a szobám, annak melege és hangulata. Hiányzott a párnám, amibe mindig belebújtam, mikor rosszat álmodtam.

- Állj meg! - kiáltottam a lányra, aki riadtan nézett rám, míg én kitartottam a kezem, és egy új falat húztam fel a semmiből. Ez a jó a gyerekekben. Végtelen a képzelőerejük. Így egy kicsit furcsán hangzik, de az én erőm vetekedik Gravityével, mivel én egyáltalán nem vagyok korlátozva. Jó, talán egy kicsit... Nem tudok olyan nagy hóvihart kavarni, meg olyan szép színes leveleket sem mindig tudok összehozni... A fal felhúzására rá pár másodpercre puffanás hallatszott. Valami nekiment.

- Ez mi volt? - suttogta Rose. Csak a haját láttam hátulról, de éreztem, hogy remelem a keze - Ki van ott? - szólalt meg. Semmi válasz.

- Húzzam le a falat? - kérdeztem.

- Ne! Ne... - vette visszább a hangját. Fél.

- Kik vagytok? - érkezett egy erős női hang a fal túloldaláról.

- Ezt mi is kérdezhetnénk! - húztam fel az orrom. Az, hogy felhúztam ezt a falat, egy kis biztonságérzetet adott, és könnyebb volt megszólalni.

- Didi! - nézett hátra Rose. Nem kellett semmit se mondania. A szeme mindent elárult. Ekkor a falon szellem módjára átlépett egy alak. Rendőrruhát viselt és egy furcsa fém maszkot a szája előtt. Mikor megszólalt, olyan hangja volt, mint Google fordító néninek. Talán mert tényleg az fordított. Merthogy nem magyar volt. Arról tudtam volna.

- Magyar. - mondta, és a szeme téglavörös színű volt. Kedvem lett volna odavágni, hogy "Si, senorita", de ahogy azokba a szemekbe néztem, inkább lenyeltem mindent. Talán még a nyelvemet is. Rose elém állt, és kissé bizonytalanul megszólalt egy másik nyelven. Mivel a nő szeme lassan ilyen libakaki, utána meg rendes szép zöldre váltott, gyanítom az anyanyelvén szólította meg. Óvatosan húztam egyet a kezén, mire rám sandított. Nem mertem megszólalni magyarul, svédül meg nem beszéltem, így csak a szememmel kérdeztem meg a helyzetet. Elhúzta a száját. A zsaru meg előhúzott egy bilincset és egy gumibotot. Hátráltam egy lépést, de Rose visszarántott. Támadó pózt vett fel. Világos. Betolakodók vagyunk. A rendőr le akar csukni minket, mint illetéktelen behatolókat. Rose bedig ezt nem hagyja. És én sem menelülhetek, mert tökéletesen tudja, hogy nagyobb hatalmam van az övénél. De verejték csurgott végig az arcán. Tudja, hogy csak egy kiskölyök vagyok. Kicsit bátortalanul néztem a nő szemébe, ami izzó vérvörösre váltott, majd a gumibotot eltéve egy pisztolyt vett elő.

- Az amerikai törvények és Latte hatalmának értelmében ki lesztek iktatva. - közölte Google néni hangján, majd azonnal tamadásba lendült. Amerikai? Micsoda? Hogy kerülnek azok ide? Mi van Lattéval? Nem volt időm gondolkodni, ugyanis Rose elengedte a kezem, és jó szúrós rózsaindákat küldött a zsernyákra. Az inak a karjára és a lábára fonódtak, elszakítva a ruháját és véresre karmolva a bőrét. Én következtem. A maszkja marad, azt nem bánthatom. Így én is értem, mikor mi a helyzet. Elképzeltem, hogy én vagyok a kengyelfutó gyalogkakukk. Hogy olyan gyors vagyok. Neki futottam, és amíg ő a szemével próbált követni, kikaptak a kezéből a pisztolyt, lekaptam az adóvevőjét és a gumibotját is. Nyúltam volna a bilincsért is, de a zsaru kapcsolt, és egy határozott lendítéssel rázsatolta az egyik kezemre. Függetlenül attól, hogy ezáltal a tövisek lassan átszúrták a csuklóját. Riadtan néztem Rosera. Ő is rám, közben egy újabb indával a rendőr nyakát kezdte szorítani. Ekkor megszólalt a kezemben az adóvevő, svéd nyelven. Rosera néztem, akinek kikerekedett a szeme. Nem tudom mit mondtak, de nem zsúrt rendeztek nekünk.

- Didi... - suttogta, majd parancsolóan a szemembe nézett - Fogd meg a pisztolyt és lőj!! - Mi? Én? Nem... Ne... Én... Nem tudok... A fegyver jéghideg lett a kezemben, roppant nehéz lett a pillanat alatt - Lőj már!! - ordította - Jön az erősítés, el kell tűnnünk! - a szemében tűz égett. A túlélési ösztön. Nekem is jól jönne. Gyerünk, kelj fel!! Meg fogtam a pisztolyt, kioldottam, és a nőre tartottam a fegyvert, majd a ravaszra csúsztattam az ujjam. Ő csak nézett rám. Én csak egy gyerek vagyok... Nem tudok ölni! Nem akarok ölni! A könnyek elkezdtek folyni az arcomon, így homályosabban láttam. Összeszorítottam a fogaim.

- Lőj Didi!! - parancsolt rám újra.

- Nem megy Rose! - bőgtem fel - Nem tudok lőni!! - zokogtam, mire a lány hirtelen lépésekkel mellettem termett, kikapta a pisztolyt a kezemből, és mielőtt a rendőr bármit tehetett volna, egyszerűen meghúzta a ravaszt...