Elvarázsolt Göteborg

Hitária

Rose majd' megpukkadt dühében, amiért végül én álltam elő a végleges megoldással. A boszorkányok nem értették hogy üljenek fel a ködre. Persze, hiszen csak én szoktam a téli hófelhőkről lógatni a lábam. Én csak felléptem, mintha egy lépcsőfok lenne, aztán kényelmesen elhelyezkedtem az egyik gomolyagon. A többiek is így tettek, majd megkértem Harmenát, hogy melengesse meg alattunk a levegőt egy kicsit, hogy felszálljunk. Hamar a magasba kerültünk, és a korai időpontnak hála, még csak meg se látott minket senki. Kicsit fájt, hogy Lénárt már el is ment haza (miután felszálltunk a ködden nem láttam), mégis meg tudtam érteni. Ez nem az ő dolga. Ennek ellenére nagyon jól viseli ezt a boszorkányos mizériát. Nem sokat időzhettem, mert egy kisebb (ugyanakkor érezhetően jól irányzott) széllökés elindította mi kis felhőnket.

                             🌨🌨🌨

A hangulat fagyos volt. Nem. Nem magamból kiindulva beszélek. Hanem úgy, hogy még Didinek sem volt kedve utazódalokat énekelni. Rose mint egy kiskirálylány, úgy ült mögöttem. Az arcát elnézve nem tetszett neki, hogy most csak a második helyen van. Gravity hátulról figyelte a csapatot, és néha mintha beszélt volna, de nem tudtam eldönteni, kihez. Be tudtam annak, hogy ez olyan főboszorkányos dolog. Didi lefelé bámult, hiszen csodás kilátás nyílt mindenre: a nagy kockás kendőre, amik a színes termőföldeket jelentették. A városokra, amikben zajlott az élet. Estére értünk Göteborgba. Bár a város jóval a Skandináv-hegység előtt terül el, a felhőnk kedzte megadni magát.

- Gyerekek, hamarosan megérkezünk. - fordultam hátra a többiekhez. - Az addig okés, hogy a tanácstermek minden országban a második legnagyobb városban vannak, de.... Pontosan hol is? Mert akkor érdemes lenne oda navigálni a turnébuszunkat. - húztam el a számat, de ezúttal senki nem értékelte a humoromat. Csak a szél süvített gyengén a fülembe. De azt egész úton hallgattam, mert jó kis tempóval jöttünk. Érdekes látvány lehetett onnan lentről, hogy egyetlen felhő keresztül száguld az égen és szanaszét barmolja a többit. Gondolj bele, az egyik gyerek talál az égen egy pegazus alakú felhőt, aztán egy pillanat múlva rák lesz belőle. Illúzióromboló, nem? De. Na. Ez is csak a tél fejében fordul meg.

- Ami azt illeti... - merengett el Leila - Megnézhetnénk a vasútállomás körül. Mármint, az csak valamilyen szinten központi hely. Ha meg nem ott van, akkor keressük meg a város legmagasabb építményét. Mint Debrecenben. - javasolta a városboszorkány, mi meg - jobb híján - egyetértettünk vele. Csodálkoztam, hogy Rose nem okoskodott bele, de elkönyveltem annak, hogy nem tudott mit mondani. A vasútállomást még a sötétben sem volt nehéz megtalálni, már amennyire ez a fogalom jelent van egy kivilágított városban. Az épület kísértetiesen hasonlított a mi budapesti Nyugatinkhoz, csak a két torony hiányzott a két oldaláról.

- Nem érzékelek semmit. Nem hiszem, hogy itt vannak. - szólalt meg Gravity.

- Akkor marad a másik alternatíva. A legmagasabb épület a városban. - jegyezte meg Didi, mire Harmena elismerő pillantásokkal jutalmazta.

- Te meh mióta vagy ilyen intelligens? - pislogott rá a nyárboszorkány, mire Didi sértődötten fújta ki a levegőt:

- Attól, hogy kicsi vagyok, nem jelenti azt hogy hülye is. - fújtatott.

- Szerintem az az épület lesz az. - bökött Pella egy irányba. Mind arra fordultunk. Hááát.... Szerintem mélyen, magunkban mind megállapítottuk, hogy ez nem Debrecen. Az épület sokszorosan lehetett a mi huszonnégyemeletes toronyházunknak, és olyan volt az egész, mintha valahol kétharmad tájt olyan deformációt hajtottak volna végre, amit jelenlegi tudásommal nem feltétlen tudnék definiálni.

- Ez lesz az. Ennek kell lennie. - mondtam, le sem véve a szemem az épületmonstrumról. Gondolok Gravity akaratára a szél elindított minket a felhőkarcoló felé, közben pedig elindultunk felfelé. Én hátramentem Gravityhez - Mondd... Szerinted látni fogjuk a termet? Mármint érted. Mi nem vagyunk idevalósiak, és nem is vagyunk a svéd tanács tagjai. Mivel itt egyesül Európa spirituális ereje, a védelem elég...

- A védelmi rendszer megtört. - közölte a lány olyan határozottan, hogy én azonnal elhittem neki - Inkább azzal kell számolni, ez már másoknak is leesett.

- Úgy érted, megpróbálnak betörni?

- Nem hiszem, hogy nagyon kell próbálkozn.... - ekkor felállt eddigi ülő pozíciójából és összeráncolt szemöldökkel nézett előre. Ebből kiindulva én is megfordultam, és amit ott láttam az...

- Gyerekek, ez... - vette le a fejem tetejéről a napszemüvegét Harmena, majd inkább a pólójába tűzte. Ez nála annyit jelentett, hogy nem lesz piskóta a dolog.

- ...Egy felhőlabirintus. - szólalt meg alig hallhatóan Semeli. Na most, mivel ő nagyon, nagyon, naaaagyon ritkán szólal meg, mindannyian felé fordulva hallgattuk őt - Mivel a felhők állandó mozgásban vannak, aki egyszer belép, nem jut ki ép elmével. Látható talaj nincs, pont azért, hogy egy idő után ettől is elveszítsd a józan eszed. - vártuk, hogy folytasd, de csak visszahúzta a szája elé a garbója nyakát, így kénytelenek voltunk ennyi információval megelégedni.

- Az mindig is tudtam, hogy a svéd boszorkányok védelme a leghatékonyabb Európában - érthető okokból - és hogy ezt a rendszert még a Latte előtti főboszorkány találta ki. Ez azóta itt áll. De eddig nem tudtam, hogy ez a védelmi rendszer egészen pontosan ezt jelenti. - mutatott a labirintusra. Kívülről nem tűnt ijesztőnek, sőt. Megkockáztatom, hogy egy rakat ember berakta volna háttérképnek, miután letöltötte Pinterestről.

- Bemegyünk? - kérdezte Pella, aki a jelek szerint az út alatt kipihente magát - Ez egy mágikus labirintus. Szerintem ki is zárhatjuk, hogy átrepülünk felette. - kénytelenek voltunk egyetérteni. A felhőnk lassan a bejárathoz cammogott, majd mikor mindannyian ráléptünk a... Ööö... Láthatatlan padlóra, a felhő lassan eloszlott. Megfordultam a labirintus felé, igyekezve, hogy ne az alattam lévő mélységre koncentráljak.

- Lénárt imádja az ilyen labirintusokat. - suttogtam magam elé mosolyogva - Órákig el tud szórakozni velük. - nagyon dobbant a szívem, és belemarkolt a fiú hiánya. Egyet léptem előre, mire Gravity utána kiáltott:

- Hitá....! - és nem fejezte be. Meglepetten fordultam meg, és rá kellett jöjjek, hogy a többiek valahogy eltűntek. A bejárattal együtt.