Elvarázsolt Göteborg

Hitária, Didi

Hitária

- Szóval ez a nagy helyzet. Holnap ötre ott kell lennem. - kaptam be egy falatot a tányérról - Kérlek ne haragudj rám emiatt. - néztem bocsánatkérőn a páromra. A fiú csak megrázta a fejét.

- Most erre mit mondhatnék? Néha az egész életünket felforgatják, máskor egy évig békén hagynak, te pedig mindenhol próbálsz tökéletesen teljesíteni. Egy szavam nem lehet. - mosolyodott el kedvesen, majd megfogta a kezem és óvatosan megsimogatta azt. Hálásan mosolyogtam rá - Attól még nem bánom, ha vigyázol magadra.

- Én mindig. - biccentettem mosolyogva - Te pedig tartsd a frontot idehaza! - kuncogtam, majd a villára vettem egy pici fasírtot - Mondd ááá! - tartottam felé a villát, mire ő zavartan pislogott össze-vissza, de azért kinyitotta a száját. Kuncogva raktam a szájába a a falatot, ő pedig gondosan összerágta és lenyelte. Aztán... Gonoszan elmosolyodott.

- Na akkor most én jövök! - nevetett, majd ő vett a villájára egy falatot és úgy csinált mint aki a hajamba nyomja.

- Nee, Lénárt! - nevettem én is, és a kezemmel esetlenül próbáltam védeni a fejem. Vagy öt percig biztos szórakoztunk, mire Lénárt letette a villát a már üres tányérra.

- Jól van. Egészségünkre a vacsorát - kuncogott, majd nyújtózott egyet ahogy felallt az asztaltól - Gyere. Segítek összepakolni. A mosogatással ne foglalkozz, majd én megcsinálom. - mosolygott rám, majd amint leraktam a tányért a konyhapultra magához húzott és átkarolta a derekam, így indultunk meg a lépcső felé, ami az emeletre vezetett.

- Köszi Kedves. - mosolyogtam rá, majd a vállára hajtottam a fejem. Szeretem, hogy mindig számíthatok rá. Felnéztem rá: világosbarna tincsei a homlokába lógtak, zöld szeme mint mindig most is nevetett. Arcán nem volt borosta, az ajkai pedig még egy icipicit szószosak voltak a vacsorától. Enyhén elmosolyodott, mikor megérezte, hogy nézem.

- Mi az? Ilyet szeretnél? - mutatott a szájára. Elnevettem magam.

- Előbb töröld meg a szádat te csókkirály, mert a spagettiszószból ettem eleget. - erre csak zavartan felmordult és automatikusan oda tette a kezét.

- Máris... - pislogott, majd visszaszaladt a konyhába. Mosolyogva néztem utána, majd a tekintetem a lépcső tetejére siklott. Holnap indulok Svédországba. De azt sem tudom mire számítsak. Vagy hogy meddig leszünk oda. Akkor így hogy készítsek össze bármit ami lehetőleg könnyű, szükséges és nincs benne semmi felesleges? - Hahó, zavarok? - lengette meg előttem a kezét Lénárt.

- Hm? Dehogy. Na gyere, pakolni kell. - fogtam meg a kezét, majd elkezdtem felhúzni a lépcsőn.

- Hogyne. Alig várom, hogy lássam a fehérneműidet. - vigyorgott, mire csak megforgattam a szemem.

- Perverz vagy. De így szeretlek. - sóhajtottam mosolyogva.
❄❄❄
- Jó éjt Szerelmem. - adott egy puszit a homlokomra - Álmodj szépeket, én még rendet rakok a konyhában.

- Mire feljössz, hogy mellém feküdj, addigra meg elalszom. - kuncogtam - Köszönöm a segítséged. - mosolyogtam rá kedvesen, mire egy finom csókot lehelt a számra, majd mielőtt kiment volna, lekapcsolta a villanyt. Nos, akkor álmodjunk szépeket.

Didi

Persze, mindenkinek olyan egyszerű kitalálni valami frankó sztorit, hogy miért nem lesz otthon x ideig! De én, mégis mit adjak be a szüleimnek?! Mindig lenyomoznak....

- Kincsem! Vacsora! - na akkor varázsoljunk egy kicsit. Gyerekboszorkányként kicsit tovább nyúlik a kezem mint a többi boszorkánynak... Elvigyorodtam és összecsaptam a tenyerem, és koncentráltam kicsit. Nem kellett nagyon erőlködnöm, egy gyerek fantáziája végtelen, az árnyékom azonnal életre kelt, levált tőlem, majd a tökéletes másomként állt meg előttem.

- Vigyázz anyuékra! És menj vacsizni! - erre Didi' (igen, vessző. Matek órán is így jelöljük ha valamiből kettő van...) biccentett, majd gyorsan kiszaladt a konyhába. Anya, apa... Bocsi, de el kell mennem egy kicsit. Sietek haza! Aznap éjjel az ágyam mellett aludtam, mert az alteregónmnak kellett az ágyamban durmolni...