Elvarázsolt Göteborg

Gravity

Bíztam abban, hogy Lénárt hamar megtalálja a többieket, és jelent nekem.

- Hogy találkoztál azzal a fickóval? - néztem Hitáriára. Nem tudom mióta üldözte, vagy hogy volt-e más meglepetése, de szabályosan hófehér volt a bőre, és nem igazán akarta visszanyerni a színét.

- Hát...... Passz. - fordította el a tekintetét. Titkol valamit - Az egyik pillanatban még sétáltam, aztán egy fal tövében guggoltam, ez meg ott termett előttem. - nem akartam rákérdezni, mit nem mond el. Valószínűleg okkal titkolja.

- Értem.

- Na és te? Neked is biztosan az utadba akadt valami finomság. - grimaszolt - Kezdek klausztrofóbiás lenni ettől a helytől. - elmosolyodtam.

- Á, elém csak egy laza hét tonnás arany oroszlánt toltak az égiek. - legyezgettem magam előtt.

- Gondolom nem szobor formájában... - húzta el a száját Hitária.

- Ja. Pedig eskü örültem volna egy oroszlán szobornak. Haza is vittem volna a nappaliba. - kuncogtam.

- Gravity, megvan Rose és Didi. Menjetek egyenesen, kettőt jobbra és végül egyenesen a következő zsákutcáig. - szólalt meg egy hang. Biccentettem, hogy értem, majd megragadtam Hita karját és elkezdtem húzni magammal.

- H-Hé, mi van?! Pisilned kell, vagy mi?! - háborodott fel, mire egy pillantással próbáltam elhallgattatni, de az a helyzet, hogy ő sokkal rondábban tud nézni mint én.

- Csak egy erős megérzés. Gyere. - engedtem el, és szaladni kezdtem, ő pedig utánam. Követtem Lénárt utasítását, és nemsoká meg is pillantottam Rose színes ruháját. Ő is hallhatta a lépteinket, mert némi mormolás után megvadult indák szabadultak ránk az irányából. Amit persze Hitária azonnal elkezdett gyepálni.

- Ember, megvesztél?! Küldtél volna valami olyan gazt, amelyiken szem van, és látod hogy mi vagyunk! - kiabálta.

- Ez. Nem. Gaz! - én imádom hogy ezek folyton nyírják egymást....

- Megmenteni jöttünk, te hülye! - folytatta Hita - Szívd már vissza az instant virágoskerted!

- Hah! - hallatszott, majd az indák visszahúzódtak. Én csak sóhajtottam. Még ha a tél meg a nyár kap össze azt megértem. De hogy a tél meg a tavasz? Bele fogok őszülni. Ennek ellenére mosolyogva indultam meg Rose felé, aki mikor meglátott, égő vörös fejjel hajolt meg. Mögötte Didit pillantottam meg. Zilált volt, és félős. Ritkán látom ilyennek.

- Gravity! - pukkedlizett - Én-öh izé, nem tudtam, hogy te is itt vagy.... - hebegett.

- Mondtam én, hogy kell az a szemes gaz. - ért be minket a téllány, mire a tavasz csak egy igen szúrós pillantás küldött felé. Ellenben a gyerkőccel, aki boldogan szaladt oda hozzá.

- Nyugi Rose, nem kell a földön csúszni. Mindig tudtam, hogy nemes létedre ugyancsak ki tudsz kelni magadból. - mosolyogtam. Mert Rosenak nem az volt a baja, hogy megjelentem, és akkor rögtön talpát kell nyalni, mert hát "főboszorkány, hát úúristen". Nem. Hanem hogy a lány csak Hitáriával szemben engedi meg ezt a stílust, ami több mint hisztis. És most marhára bántja a becsületét, hogy én ezt hallottam. A tavasz óvatosan visszaegyenesedett, de láttam rajta, hogy szégyelli magát. Csak reméltem, hogy Hita nem töri össze a maradék becsületét valami oltári trollkodással. De hát nem hülye ő sem, így csak összefont karral, némán figyelt - Jól vagy? Biztosan te is összetalálkoztál valakivel. - néztem végig Roseon. A ruhája nem árulkodott semmiről, de az arca elárulta: vagy öt évet öregedett mióta itt van. Ennek ellenére hetykén legyintett.

- Ha találkoztam is, elintéztem. - Hitária furcsán méregette, és nem hibáztattam érte. Ugyanakkor Roset is megértettem, miért így reagálta le. Valószínűleg nem volt könnyű dolga, és fájt volna bevallania.

- A többiekről tudsz valamit? Lénárt hogy van? - kérdezte Hita Rosetól, nem igazán törődve a tavasz fáradtságával. Egy kissé megugrottam, ugyan honnan a fenéből tudja ez a lány, hogy a kedvese itt van, de aztán rájöttem. Rose tudja ellenőrizni a hogylétét, mert hát "a szerelmesek a tavaszhoz tartoznak".

- Később megnézem, jó? - kérdezte az fáradtan. Az őszintesége engem és Hitáriát is meglepte, az meg pláne, hogy a téllány ehhez mérten válaszolt.

- Persze. Pihenj egyet, táskaboltot lehetne nyitni a szemed alatt. -... Azért nem hazudtolta meg önmagát. Egy csettintésemre az egyik sarokban egy fkis kanapé jelent meg, amibe Rose azonnal belehuppant. Didi követte a példáját, és a két lány szinte azonnal bealudt. Hitária felé fordultam:

- Én maradok Roseal. Te...

- Megkeresem a többieket, hogyne. - biccentett a tél - Vigyázzatok magatokra! Meg egymásra is. - intett még utoljára, azzal eltűnt az útvesztő sűrűjében. Hibát követtem el? Együtt kellett volna maradunk? Nem tudom, de remélem, Hitária össze tudja szedni a csapatot. De ezen hiába merengtem, egy hang megszólalt a fülem mellett. Lénárt volt az.

- Látom a labirintus végét! De van még teendő bőven. Mondjuk megállítani a közeledő Lattét. - Latte?! Mármint Európa főboszorkánya?! Ebből baj lesz....