Fény és sötétség: örökösök. [Bleach fanfiction] (BEFEJEZETT)

Chapter 28

- Hueco Mundo-ban összegyűjtött minket, Espada-kat és a Hougyoku segítségével erőt adott nekünk... Rajtunk kívül még sok más Arrancar-t teremtett... Egyszer elküldte Ulquiorra-t és Yammy-t az Élők Világába, hogy felmérjék Ichigo akkori képességeit... Akkor megjelent Hikari-sama... - mondta Grimmjow.

- Megmentett és felfedte a valós kilétét és azt, hogy látja  múltat és a jövőt... Másnap már nem jött iskolába... Két nappal később beállított Toshiro csapata a suliba és mondták, hogy elviszik Hikari-t Soul Society-be... De Hikari akkor már nem volt az Élők Világában... - mondta Ichigo. 

- Aizen taichou még aznap este, hogy Hikari-chan  megmentette Ichigo-t, elhozatta Hikari-chant Hueco Mundo-ba, mert Hikari-chan képességei felkeltették a figyelmét... Hikari-chan úgy két hónapig volt nálunk... Ez idő alatt feltűnt, hogy Aizen taichou kezdett megváltozni amikor Hikari-chan közelében volt... Érzéseket kezdett el táplálni iránta, még ha nem is vallotta be önmagának... De amikor a harcok elkezdődtek, mintha a régi énje lett volna újra... Pontosabban akkor, miután a Hougyoku a részévé vált... - mondta Gin-san.

- Ezek után legyőzött engem, Isshin-t és Yoruichi-t is majd elindult Soul Society-be. - mondta Kisuke-san. 

- Akkor megakartam ölni, mivel a múltban Shinigami-k és olyan Rukongai-ban élő emberek, akikből Shinigami-k lehettek, lelkét elvette és a Hougyoku-nak adta... Rangiku-san lelkének egy darabját is elvette, ezért akartam megölni... Mikor Hueco Mundo-ban voltunk, Aizen taichou odaadta Urahara-san Hougyoku-ját a sajátjának, és így lett neki egy tökéletes... De pechemre nem sikerült megölnöm, mivel a Hougyoku már a része volt... Mikor már a halálomon voltam, Hikari-chan megmentett azzal, hogy a Lélek Uralkodó erejét használta... -  mondta Gin-san.

- Végül Ichigo megküzdött vele, de még ő sem volt képes legyőzni Sousuke-sant... Viszont az erejének a határaira kényszerítette, így képes voltam őt elzárni egy speciálisan rá tervezett Kidou-val... A 46-ok Tanácsa pedig elítélte őt 20 ezer évre a Muken-ben való tartózkodásra... De úgy érzem, hogy a többit már csak ők lennének képesek elmondani... - mondta Kisuke-san. Ezután csend volt. Magamban mérlegeltem az imént hallottakat. Ayumi-ra néztem. Békésen aludt Grimmjow karjai közt. 'Ha ezt most közvetlenül hallotta volna, akkor belül biztosan darabokra tört volna... Majd később megmutatom neki, miután magához tért' Gondoltam magamban.

- Szóval... A hallottak alapján egyetlen definíció alakult ki a fejemben... - mondtam és a kapitányok felé fordultam. - Önök állításai alapján az apám egy hidegvérű gyilkos volt hatalomszomjjal és hatalmas erő utáni vággyal, és ezekért bármilyen messze elment volna, nem de?... Legalábbis én ezt voltam le az előbb elhangzottakból... Van esetleg más valami a szüleimmel kapcsolatban, amit nem mondanak el?... Nem kötelező válaszolni, csak egy megérzés... Megérzem ha valaki valamit titkolni próbál... Gondolom, ezt apámtól örököltem... Gondolom, eléggé kiismerte az embereket oly sok év alatt... - mondtam elsötétült tekintettel.

- Ami azt illeti... - kezdte Ichigo, mire feléje fordultam. - Van valami... De úgy érzem, hogy a jelenlévők közül egyikünknek sincs elég bátorsága elmondani... Még a végén tényleg nem úgy fogsz reagálni rá, mint az előbb... - mondta Ichigo. 

- Mi? Mégis mire akarsz célozni, Ichigo? - kérdezte nagyapa. 

- Arra... Nincs más, amit elmondhatnánk nekik... Joguk van tudni róla... Még ha elég kegyetlen is... - mondta Ichigo. 

- Te megőrültél?! Mi lesz ha- - mondta volna végig nagyapa, de közbeszóltam.

- Nem baj. Nyugodtan elmondhatja. Bármi is legyen az, nem fogom felkapni miatta a vizet. - mondtam. Ichigo a kapitányokra nézett majd rám. Sóhajtott.

- Még tizenhat éve... Amikor Hikari még várandós volt veletek... A Gotei 13 úgy gondolta,... hogy a létezésetek veszélyt jelentene a világra és... - mondta Ichigo, de nem volt képes befejezni. Nem is volt baj. Már sejtettem a választ. 

- Megakartak minket ölni, igaz? - kérdeztem, mire mindenki döbbenten rám meredt. 

- Honnan...? - kezdte Ichigo.

- Valahogy megéreztem a viselkedésedből, hogy biztosan valami velünk kapcsolatos dologról lesz szó... És amint megemlítetted édesanyánkat, sejtettem, hogy kiakartak minket végezni... Elégre... Két olyan hatalmas embernek, mint a szüleink, elképzelhetetlenül hatalmas erők vannak a birtokában, így nem oktalan a félelem, hogy mi mekkora hatalom birtokába juthatunk általuk... Lehet, hogy én ezt a múlt egy már jelentéktelen részének tarom, de Ayumi biztosan tombolásba kezdett volna és lerombolta volna ezt a helyet egy szempillantás alatt... - mondtam és az említettre néztem. 

- Akárcsak az anyja. - mondta Ichigo.

*Álom, Ayumi szemszöge*

      Egy virágos réten vagyok. Körülöttem hegyek, dombok, erdők. Egy hatalmas, virágzó cseresznyefa alatt ülök. Olyan, mint Anyu lelki világa, csak ez az enyém.

- Miért aludtam én el?... Egyáltalán hogyan?... - kérdeztem inkább magamtól, mintsem a semmitől. Eszembe jutott, hogy mi történt mielőtt elaludtam és felpattantam a helyemről. 

"Hikari!" Hallottam meg Apu hangját a fejemből.

- Apa?... Apa, hol vagy? - kérdeztem. Hirtelen minden eltűnt körülöttem és a sötétségben lebegtem. 

"Tarts ki, Hikari!... Nem veszíthetlek el!..." Hallottam Apu hangját, de úgy éreztem, mintha valahonnan nagyon távolról hallanám, mégis tisztán.

"Ébren kell maradnom... Gyógyítanom kell Hikari-t... Nem eshetek össze most!... Már alig van erőm... A sérülése nem akar bezáródni... Mit tegyek most?... Azt sem tudom, hol vagyok... Valaki... Valaki segítsen..." Hallottam meg a gondolatait. 

- Apu! Apu, hallasz engem?! Apu!! - kiáltottam, de választ nem kaptam. Éreztem, hogy a könnyeim áradnak a szemüregeimből és folynak le kétoldalt az arcomon. 

- Apu... Anyu... Hol vagytok?... - kérdeztem halkan. 

*Álom vége, Ayumi szemszöge*

      Lassan kinyitom a szemem és a bátyust látom magam előtt. Éppen beszél. Feltűnt, hogy Grimmjow karjaiban alszom. Olyan semmilyennek tűnt ez az egész. Hirtelen eszembe jutott az álom és felpattantam a földről. 

- Bátyus! - kiáltottam és magam felé fordítottam. 

- Húgi... Mi történt? Miért sírsz? - kérdezte aggódóan. 

-  Hallottam!... Hallottam Apu hangját!... Még élnek!... - mondtam könnyes arccal. 

---

Helló! Itt van a folytatás! Gondolom, mindenki szeretné már biztonságban tudni Hikari-t és Aizen-t, nem? Tudom, elég igazságtalan, hogy most hagyom abba. Bocs, rossz szokás... De úgy éreztem, hogy a következő események a következő részre kell maradjanak. Remélem, tetszett. Próbálom minél hamarabb hozni a folytatást. :)