Part 4.

34 3 0
                                    

Zack

Zack reggel az órája fülsüketítő hangjára ébredt fel. Lecsapta a vekkert majd a homlokára tette a karját és felsóhajtott. Most Kedd van és ez a legnehezebb nap a tantárgyak szempontjából. Ráadásul 9 órám is van ma. Az 12.-esnek lenni igen nehéz szóval össze kell kaparnia magát. Felült és megdörzsölte smaragdzöld szemeit. Kiment a fürdőbe aztán egy kis hideg vízzel megmosta az arcát hogy kicsit felébredjen. Visszament a szobájába és felöltözött. Egy enyhén szakadt farmert, egy fehér pólót és rá egy mentazöld pulóvert vett fel majd megnézte magát a tükrében és gyorsan belőtte a séróját. Összepakolta a cuccait és lement a konyhába.

Senki nem volt még fent. Csinált magának reggelit. Pirítóst meg egy kávét fogyasztott. Mikor megette felment Layla-hoz hogy felkeltse. Christa nagyon sokáig dolgozik esténként így ezeket Zack csinálja meg hogy ne kelljen olyan korán kelnie. Viszont nem Christa kérte meg rá. Zack egyenesen ki nem állhatja ha az anyja túlhajszolja magát.

- Layla! Ideje felkelni hugi!- rázta meg az alvó lányt. Layla kinyitotta türkízkék szemeit és álmosan válaszolt.

- Jó reggelt Zack!- majd megdörzsölte a pilláit.

- Na menj csináld meg a reggeli rutinunkat!- borzolta össze szőke fürtjeit.

- Ne csináld ezt tudod hogy utálom!- mondta tettetett sértődéssel majd mosolyogva kikelt az ágyból és elment a fürdőbe. Még Layla elsős korában építették ki ezt a reggeli rutint hogy kicsit frissebben induljon a reggele. Ugyan az mint Zack-nek csak ő nem készít magának reggelit. Zack kitette elé a reggeliét.

- Hogy aludtál hugi?- ült le mellé az étkezőasztalhoz Zack.

- Egész jól! Képzeld azt álmodtam hogy egy hercegnő vagyok és te vagy a lovag aki legyőzte a hétfejű sárkányt azután pedig nagy mulatságot csaptunk!- mondta a pirítóst majszolva.

- Ez nagyon izgalmasan hangzik!- mosolyogott rá Zack.

- Te álmodtál valamit?- kérdezte érdeklődve Layla.

- Nem... Mostanában nincsenek álmaim....

Layla megette. Zack odaadta a tízóraiját és elpakolta azt. Mivel Zack-nek meg van a jogsija ezért ő vitte el suliba. Layla bepattant a hátsó ülésre. Már mentek egy jó ideje de csend volt.

- Milyen napod lesz?- nézett rá Zack a visszapillantóban.

- Elég nehéz. Ma lesznek szinte a legnehezebb óráim. Mivel 5.- ben már van törim és nem szeretem az évszámokat. És ma írunk.- durcizott.

- De megtanultad őket?- kérdezte.

- Igen. "Apu"- nyújtott nyelvet.

- Rendben "Kislányom" de ha rossz jegyet hozol akkor szobafogság!- mondta játszott, mélyített hangsúlyban mintha tényleg az apja lenne. Erre csak nevetett.

Nemsokára odaértek a sulihoz. Layla kinyitotta az ajtót majd kiszállt a kocsiból.

- Szia Zack!!- köszönt. Az apjuk elég sokat dolgozik. Charls szinte alig van otthon. Az a helyzet hogy Zack nem csak a báty szerepét tölti be Layla életében hanem úgyomnd az apáét is.

- Szia legyen szép napod!- majd rámosolygott és odaszaladt a barátnőihez. Zack továbbhajtott az egyetemhez. Leparkolt és odament a legjobb barátjához Ash-hez.

- Szia Zack!- köszönt egy jó nagy mosollyal az arcán.

- Hali Ash!- majd Zack lepacsizott vele. Még vártak pár percet a suli előtt hogy megvárják a barátnőiket Amy-t és Sally-t. Ekkor megállt a piros lámpánál Molly autója. Zack mondhatni nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet egészen addig amég meg nem látta benne azt a lányt akit tegnap Molly-ék ablakában látott. A hátsó ülésen ült és Zack-re nézett. Egyenesen a szemébe. Ő meg?- állt el a lélegzete. Arca teljesen elsápadt.

- Na mi az Zack szellemet láttál!?- ugrott a nyakára Ash. Zack a hirtelen lendülettől előre bukott.

- Nem...- emelte fel a fejét majd visszanézett a hátsó ülésre. A lány nem volt a kocsiban viszont a lámpa zöld lett és Molly elment.

- Akkor mi ez a bágyadt tekintet haver?

- Semmit. Csak elbambultam. Bocs!- mosolyogott rá Zack. Ekkor megérkezett Sally és Amy.

- Zack te idióta!- jött oda mérgesen Sally.- Tudod mennyit vártam rád?!

- Jajj bocs Szivi! Teljesen kiment a fejemből... Csak a húgom el kellett dobnom a suliba.- csapott a fejére.

- Megbocsáltok de még egyszer ne legyen ilyen!- majd enyhén elmosolyodott.

- Gyere Édes!- majd Zack magához húzta Sally-t és megcsókolta. Mind bementek az épületbe.

Sally Zack mellett sétált. Zack átkarolta a derekát és közelhúzta magához mivel a többi srác nagyon stírölte őt a folyosón. Már 5 hónapja vagyunk együtt de egy-két analfabéta nem érti meg hogy Sally foglalt. Sally hozzásímult Zack mellkasához. Zack elkísérte a szekrényéig majd bekísérte az osztálytermébe. Mivel két külön osztályba járnak ezért el kellett válnia tőle. Elment a tankönyveiért és Zack is bementem a termébe. Letette a cuccát Katy mellé majd megkereste a bandát. Az udvaron voltak és kosaraztak. Zack beállt hozzájuk.

- Ezaz Ash! És egy 3 pontos!- kiáltotta Taylor majd Ash be is dobta.

- Ezaz!!

- Ne aggódj nem lesz még egyszer ilyen szerencséd!- mosolyogott gonoszul Zack majd egy forgással bedobta. Ennek a remek meccsnek a csengő vetett véget. Beballagtak az osztálytermekbe. Zack leült Katy mellé majd hintázni kezdett a székkel. Mr. Smith bejött a terembe.

- Szép reggelt mindenkinek!- köszönt monoton hanggal.

- Jó reggelt Mr. Smith!- hangzott kórusban. Mr. Smith végigment a padsorok között és leült a tanáriasztalhoz.

- Nos....- csapta az asztalra a könyvét.- A mai napot egy feleléssel kezdhetitek!- mondta vidáman mintha ez lenne minden gyerek álma.- Remélem mindenki tanult! Ahol kinyitom a naplót ott lesz a mai felelőnk neve!- majd kinyitotta a könyvet.- A felelő nem más mint...- mindenki szorított a pad alatt hogy bár ne őt választanák de végül kimondta a "kiválasztottat"-... Zack Taylor!- amit nem igazán lehetett érteni ugyan is Zack névsor végén van és Mr. Smith az elején nyitotta ki a naplót de mindegy... Tudta hogy kihívja így a hétvégén tanult erre a feleletre.- Mr. Taylor legyen szíves kifáradni ide mellém.- ejtett gonosz vigyort.

- Igen is Mr. Smith!- intett Zack majd felkelt a székről.

- Zack súgjak?- kérdezte Katy amég ő visszatolta a széket.

- Nem kell de köszönöm Katy!- válaszont halál nyugodtan majd kiballagott a tanári asztal mellé.

- Szóval... Mr. Taylor... Készült ön az órámra?

- Igen. Mr. Smith.

- Akkor... Mondjon el nekem mindent- nyújtotta el a szót- a hideg háborúról!

- Rendben... Khm-khm- köszörülte meg a torkát.- A hideg háború egy összecsapás nélküli háború ami leginkább a fegyverkezésben nyilvánult meg...- kezdte sorolni a dolgokat majd a múlt órai anyagot ledarálta a tanárnak. Mr. Smith csak pislogni tudott amikor Zack a helyére ment.

- Ö-Öt-ös- írta be a jegyet. Mr. Smith egyszerűen ki nem állhatja Zack-et. Egyesek szerint még az dolgozatai jegyét is lerontja csak hogy ebből az egy tantárgyból bukdácsoljon. Pedig mindig tanul ezekre a dolgokra és ráadásul a töri a specialitása. Csak a jegyei nem ezt tükrözik.

Az egész osztály ujjongott. Zack büszkén ült le Katy mellé és folytatódott is a nap.

 Zack büszkén ült le Katy mellé és folytatódott is a nap

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Little Touch Of Heaven [SZÜNETEL] Where stories live. Discover now