Straight outta Mirkwood

An offer

Az este képtelen voltam aludni. Azon járt az agyam, vajon mit tesz majd Bilbó az Arkenkővel, de elterelődtek a gondolataim, amint megérintettem a nyakamban lógó láncot. Akaratlanul is elmosolyodtam. Hiányzott már az, hogy újra lássam Legolast. Remélem még egyben van...
Bilbó sietett el előttem és észre sem vett. Idegesen pillantgatott mindig a háta mögé. Észrevétlenül követtem. Felsétált a barikát tetejére, ahol Bofur fogadta, aki éppen az őrsége végén járt. A hobbit megtorpant, szíve a torkában dobogott. Vajon mit akarhat itt?

-Bent kéne lenned.- szólította meg a törp, mire Bilbó majdnem elajult- Ott kevésbé fúj a szél.- az arcát sejtelmesen megvilagította a tűz, ami mellett melegedett.

-Csak egy kis friss levegőre volt szükségem. A hely még mindig sárkánytól büdös.- mentegetőzött gyorsan, miközben közelebb lépett a törphöz. Engem tovabbra sem vett észre.

-A tünde íjászok már felsorakoztak... a csatának vége lesz holnap estére. Bár nem hinném, hogy megéljük.- fűzte hozzá egy szomorú mosollyal.

-Hát.. sötét napokat élünk.- vont vállat Bilbó.

-Úgy bizony.- elgondolkozott ezen egy pillanatig, majd a hobbit felé fordult és folytatta- Senki sem hibáztathatná azt, aki máshol kívánna most lenni.- Bilbó kérdőn ráncolta a homlokát- Éjfél környékén járhat. Bomburé a következő őrség. El fog tartani egy darabig, amíg felkeltem.

-Bofur!- szólt az induló törp felé Bilbó- Találkozunk reggel.- mosolygott.

-Ég veled Bilbó!- búcsúzott el tőle, majd odalépett hozzám- Vigyázz rá! Menj utána.

-Most már te is..?- csak bólintott. Még valaki, aki lát.

Bilbó megragadott egy kötelet, ami a falhoz volt kötve erősen és lemászott a hegy oldalán. Suhatag felé futott. Lassan kocogtam utána egy árnyként, nehogy meglásson. Úgy hiszem kitalált valamit, ami megoldaná az Arkenkő-problémát. Remélem beválik...

¤

-Mondd, mióta számít ily kevéssé a tanácsom?!- vonta kérdőre Gandalf a sátorban ülő tündét- Mit gondolsz, mivel próbálkozom?

-Szerintem a törp barátaidat próbálod menteni.- válaszolt Thranduil szemrebbenés nélkül- Csodával adózom a lojalitásodért irántuk, de ez még nem térít el a tervemtől.- közelebb lépett a mágushoz és szinte már a fülébe suttogott- Ezt te kezdted Mithrandir.. már megbocsáss, de én meg befelyezem.- odalépett az íjászok parancsnokához és kiadta a parancsát- Az íjászok készen állnak? Lőjenek, ha bármit is látnak a hegyen mozogni.

A törpök kifutottak az időből.

Gandalf Bardhoz lépett.

-Te íjász, te is egyetértesz ezzel? Ilyen fontos az az arany? A törpök vére árán is?

-Nem fog ez odáig fajulni.. ez egy olyan csata, amit nem nyerhetnek meg.- válaszolt meggyőzödötten az ember.

Ezt a mondatot már én is hallhattam, mert éppen ekkor surrantam át két őr között, Bilbó nyomában, aki érdekes módon mindenkinek láthatatlan volt, csak nekem nem. Nyilván az Egy gyűrűt használta... megint. Hirtelen, a semmiből csak úgy megjelent és odalépett Bard és Gandalf elé.

-De azért belevágnak! Azt hiszed, higy feladják, dehogy! Halálukig védik ami az övék.- ezt nevezem látványos belépőnek!

-Zsákos Bilbó!- nevetett a mágus, mire a hobbit is megengedett magának egy röpke mosolyt. Bekísérték a sátorba, ahol bemutatták a tünde királynak.

-Hogyha nem tévedek, ő az a félszerzet aki ellopta a börtönök kulcsát az őreim orra elől.- válaszolt a tünde, mikor meglátta a hobbitot, aki egyre kényelmetlenebbül érezte magát.

-Igen.- hintázott a lábain- Szörnyen restellem.- tette hozzá sietve.

Kínos csend uralta a sátrat. Hátra pillantott rám, én pedig csak bólintottam, hogy bármit is akarna tenni, tegye csak bátran. A kabátja alá nyúlt és egy csomagot vett elő, majd hátralépett.

-Azért jöttem, hogy ezt odaadjam.- kicsomagolta és tisztán csillogott a csomag mélyén egy fehér kő. Thranduil felállt a székéről, arcára meglepettség ült ki.

-Ez a hegy szíve.. az király ékköve..

-A tiéd, hogy csak úgy nekünk adod?- kérdezte Bard.

-Eltettem, az egytizennegyed (1/14) részemként a kincsből.

-Miért teszed ezt? Nem tartozol nekünk semmivel sem.

-Nem értetek teszem..- csóválta a fejét- Tudom, a törpök nagyon makacsok és konokok tudnak lenni, míg a illemük a lehető legpocsékabb.. de mégis bátrak, kedvesek, a végsőkig lojálisak. Nagyon megkedveltem őket az utóbbi időben és megmentem őket, ha tudom.- fejezte be a hegyi beszédét- Thorin mindennél többre tartja ezt, így nem fog háborúzni veletek. A kőért cserébe megadja majd, amivel tartozik.- javasolta.

Alaposan kigondolhatta, még nekem sem jutott ez az eszembe. Remélem, Thorin tényleg engedni fog.
A tünde, az ember és a mágus is szótlanul álltak. Meghökkentek a hobbit bátor és igen merész lépésén.
Lassan a kőért nyúltak és elfogadták az ajánlatot.

Gandalf kikísérte a hobbitot a sátorból és átsétáltak Suhatagon. Közben követtem őket, lassan, árnyékként, bár Bilbó rendszeresen hátrapillantott felém.

-Pihenj meg az este- mondta a mágus boldog mosollyal az arcán- Aztán pedig menj olyan messzire, amennyire csak tudsz.

-Mi?- torpant meg a hobbit- Nem hagyom itt a csapatot! Te választottál tizennegyediknek!

-Nem, nincs csapat! Már nincs. És bele sem merek gondolni, hogy Thorin mit tenne veled, miután rájön, hogy mit tettél.

-Nem félek Thorintól.- nevetett kínosan Bilbó.

-Pedig nem ártana!- fordult a mágus szembe vele- Ne becsüld alá az arany gonoszságát! Az aranyét, amelyen sokáig egy féreg uralkodott.- hangja nagyon komoly volt. Megpillantotta Alfridot, aki épp előttük sétált el- Hé te, keríts ennek a hobbitnak egy ágyat és adj neki meleg ételt! Megérdemli.

Alfrid vonakodva lépett oda és bólintott. Gandalf odafordult hozzá, halkan suttogott neki.

-Tartsd rajta a szemed! Ha el akarna menni, szólj nekem.- utasította a mágus.

Eközben Bilbó odafordult hozzám és meghagyta nekem, hogy siessek vissza a hegyhez, vigyázzak Thorinra és a törpökre. Nem késlekedtem, azonnal elindultam. Sejtettem, hogy ő vagy Suhatagban marad, vagy csak később tud utánam jönni.