A címből és a borítóból már kiderülhetett, hogy ezen könyv egyik főszereplője a Bakacsin erdő tünde hercege, Legolas, lesz.
A másik, női fői szerepben Nova Sting. A gyűrűk ura filmektől teljesen független, inkább az öt sereg csatájára lesz spoiler...
A törpök szétszóródva turkáltak az aranyban egy ékkövet keresve. Mind fáradtak voltak már, de akkor sem hagyták abba a feladatukat. Szorgosan kutattak a Király Ékköve után. Nagy, fehér kő... mondta egyszer Balin a hobbitnak. A többi törpnek sem volt több támpontja ennél.
-Itt semmi nyoma!- kiáltott Dwalin válaszul.
-Itt sem!- mondta egy másik.
-Keressétek akkor tovább!- hajtotta őket a királyuk.
-Az a kő bárhol lehet..- panaszkodott Óin.
-Az Arkenkő itt van ezekben a termekben- elkezdett járkálni, föl-alá- Találjátok meg!
-Hallottátok. Folytassátok a keresést.- mondta fáradtan Dwalin.
-Senki sem pihenhet, amíg nincs meg a kő!- tette hozzá Thorin, mire jópárak válasza egy halk, beletörődő sóhaj volt.
Bilbó elsunnyogott a munka elől, nem tudom, hogyan sikerült eltűnnie, de nagyon ügyesen csinálta. Bár belegondolva, az Egy Gyűrűvel nem lehet nehéz... Egy elhagyatott, romos folyosón mászkált, majd alaposan körülnézett, hogy senki sincs-e rajta kívül a környéken. Mikor erről meggyőződött, leült egy padra és a kabátja belső zsebéből egy bőrgombócot húzott elő. Valami bele volt csomagolva. Kibontotta és egy kristálytiszta, fehér követ tartott a kezében. A belseje kékes-pirosas színt árasztott.
-Hát persze!- csaptam a homlokomra- Amikor Smaug megkérdezte, hogyan akar meghalni, akkor felhúzta a Gyűrűt és eltűnt. Felkapta a követ, amíg a sárkány meglepetten nézelődött. Erre hogy nem gondoltam!
-Hogy mondtad?- kapta fel a fejét a hobbit meglepetten, miközben gyorsan a zsebébe süllyesztette a követ- Mintha hallanék valamit..- gondolkodott hangosan.
-Igen! Engem! Végre valaki!- mosolyogtam.
-Biztos a képzeletem játszik velem.- vont vállat és elsétált.
-Nem már!- roskadtam le a padra- Olyan egyedül vagyok...
A Hegytől messze, egy óriási sereg lábától dübörgött a föld. Egy sápadt, félkarú ork vezette őket, egy fehér wargon. Egy másik, magányos ork is feléjük vágtatott. Megállította hátasát és meghajolt.
-Erdei tündék!- kezdte az újonnan érkezett, a saját nyelvén- A király fia és egy nő. A Tóvárosban találtak ránk.
-És megölted őket?- vonta kérdőre Azog.
-Elfutottak.
-Te bolond! Visszatérnek majd egy sereg tündével a hátuk mögött!- kiabált- Vágtass Gundabadba! Indítsd útnak a légiókat!- Bolg engedelmesen meghajolt és elvágtatott.
-Tündék! Emberek! Törpök! A Hegy lesz a sírjuk! Háborúba!- kiáltotta Azog, majd a sereg újfent megindult.
Középfölde egy messzebbi pontján, egy sötét erődben raboskodott egy mágus. Szűk cellában, félholtan lógott egy mély szakadék fölött. Halkan mormogott valamit a bajusza alatt, mire egy másik mágus a Bakacsin erdei hazából válaszolt. Éppen ezért nem vette észre, mikor egy ork a cellája felé vette az utat, nem kis késsel a kezében.
Lekapta a ketrecet és durván a földre dobta. Kirángatta belőle a mágust, akinek orra aladt már száradt vér volt és alig bírt mozdulni.
-Add ide!- mordult rá az ork a saját nyelvén. Gandalf csak nyögött valamit válaszul- Add ide!!- nyomatékosította.
Gandalf nem akart együtt működni. Odavonszolta hát egy sziklához és az egyik kezét odanyomta. A mágusban nem maradt annyi erő, hogy bármilyen csekély próbát tegyen az ellenkezésre. Csak azt látta, hogy előhúzzák a kézfejét a hosszú ujjú köpenye alól és a gyér fény megcsillan egy gyűrűn. Arany volt, piros kővel. Egy a Három közül. A tűz gyűrűje.
-A bűbájok most nem segítenek rajtad! Meghalsz!- mordult rá a késes ork.
-Mithrandir.- hallotta a gyengéd női hangot a fejében visszhangzani- Nem vagy egyedül.
Egy tünde nő vette az útját Dol Guldur felé, hófehér ruhában. Szőke haját lobogtatta a szél, mert sietett. Megérezte az általa viselt gyűrű testvére hívó szavát. Belépve a romok közé hideget érzett és ráomlott a sötétség, bús fátyolként. Ezzel ő mit sem törődve ment tovább, mert valaki számított a segítségére. Szürke Gandalf veszélyben volt...
Felsétált egy lépcsőn és meglátta az orkot, amint arra készül, hogy levágja a mágus ujját, a gyűrűvel együtt.
-Hagyd!- szólította fel ar orkot.
A hangja bezengte a teret, hatalmat és elszántságot sugallt. Az ork morogva fordult meg, azt latolgatva, vajon megtámadja-e az újonnan érkezettet. Végül a harcias énje kerekedett felül és Galadriel felé rohant. A nő a gyűrűs kezével egy gyengét legyintett, mire a támadó szó szerint darabjaira törve hullott szét egy nagy, fehér villanás mellett. Odasietett a mágushoz, majd felsegítette és együtt indultak el lefelé.
Egy nagyobb, mennyezet nélküli teremben álltak meg, mert meghallottak egy vérfagyasztó hangot. A Mordorban használatos nyelven szólalt meg, s mialatt beszélt a sötétség megsokszorozódott, a hideg még fagyosabb lett. Galadriel elbizonytalanodott, talán életében most először. Félt...
-Shre nazg golugranu kilmi-nudu...- egy pillanatnyi szünet, majd folytatta- Ombi kuzddurbagu gundum-ishi.
-Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény.- folytatta a verset remegő hangon. Rettegve nézett körül, mikor kilenc szellemalak jelent meg körülötte.
-Ashi burzum ishi- felyezte be a szónoklatát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-De nem vagyok egyedül.- nézett fel, mikor a tekintete már újra magabiztosságot sugallt.
