Smaug is dead!

670 62 1
                                    

Bain kitartóan rohant a harangtorony felé, ahol apját remélte találni. A fekete nyíl ott pihent a kezeiben. Felmászott a már kormosodó fa építményre, ahol meglátta Bardot, amint ellövi az utolsó nyílvesszőjét is.

-Bain, mit keresel te itt? El kellett volna hagynod a várost!- kiabált vele. Nagyon aggódott a fiáért.

-Jöttem, hogy segítsek.- felelte egyszerűen, könnybe lábadt szemekkel. Hatalmas öröm töltötte el, hogy élve találta meg az apját.

-Félek, már semmi sem állíthatja meg.- sandított Bard a sárkányra.

-Ez talán.- nyújtotta oda apjának a fekete nyilat.

Ebben a pillanatban Smaug húzott el a torony mellett, meglökve azt és lesodorva az épület tetejét. A lökés magával rántotta Baint is, így fél kézzel lógott a megmaradt padló peremén. Másik kezében a nyílvesszőt szorongatta. Bard gyorsan felhúzta. Szinte kitépte a fekete nyilat a gyerek kezéből és már lőtte is volna ki, de az íja ketté tört.

-Ki vagy te, hogy szembe mersz szegülni velem?- zengett a sárkány mély hangja. Barddal szemben leszállt az égő város romjaira. Észrevéve az íjat, elindult a torony felé és kárörvendően hozzátette- Milyen kár.. És most mihez akarsz kezdeni, íjász?- az erős gúny és megvetés érezhető volt a hangjában.

Bard nem volt tétlen. A torony romjai közé beszúrta a törött íja egyik és másik végét is. Megmondta Bainnak, hogy álljon vele szembe. A fekete nyilat a fia vállára helyezte és bele illesztette a húrba is. Meghúzta és célzott. A sárkány továbbra is kitartóan közeledett hozzá.

-Maradj nyugton fiam, ne mozogj! Csak engem nézz! Csak engem nézz. Minden rendben lesz.- bíztatta- Dőlj egy kicsit balra. Jó!

-Az ott a te gyereked? Nem mentheted meg a tűztől! El fog égni!- rivallt rá a sárkány, majd látván, hogy megrémült a gyerek, elégedeten folytatta- Mondd csak, te bitang! Hogy akarsz birokra kelni velem?- óvatlanul elemelte bal szárnyát a Girion által megsebzett pikkelye felől. Még egy fenyegetést belefűzött mondandójába, majd támadásba lendült- Nem maradt számodra más, csak a halál!

Majd az íjász felfedezte a sérült pikkelyt Smaug szárnya alatt. Ahogy kúszott-mászott egyre közelebb, fedetlen maradt. Bard célzott. Pontos volt, a szeme jó.

Elengedte a fekete nyilat.

Elsiklott Bain füle mellett és meg sem állt a sérült pikkelyig, ahova aztán beleállt. Smaug megpróbált felrepülni, minél messzebb kerülni a tótól. Már inkább mászott felfele a levegőben, mintsem repült. Felkiáltott fájdalmában, majd a sárgás fény kialudt a szemében. Visszazuhant a városra, majd egy hatalmas csobbanással és reccsenéssel ért földet, a város urának hajóján, ezzel a vesztét okozva.

A törpök szinte egyszerre ugrottak fel a kilátónál.

-Hát ez meg mi volt?- kérdezte az egyik.

-Lezuhant! Láttam.- ujjongott Bilbó- Halott... Smaug halott.

-Szakállamra mondom, azt hiszem igaza van! Nézzétek!- a varjak a hegy felé repültek, hangos károgással húztak el a fejük fölött.

-Elterjed a hír. Hamarosan mindenki tudni fogja Középföldén, hogy a sárkány halott!- mondta Balin fennhangon.

Ezt a bejelentést hatalmas üdvrivalgás, nevetés és kiáltozás fogadta. Bilbót leszámítva senki sem vette észre, hogy Thorin lassan elindul a Hegy bejárata felé.

Offtopic
Bocsánat, ez a rész most rövidebbre sikerült. Mostantól hétvégente lesznek részek, egy-egy elvétve hétközben, de az nagyon talán. Remélem eddig tetszik a sztori, most fog majd csak igazán beindulni! Bármi kérdésetek, vagy javaslatotok van, azt várom a kommentekben.
További jó olvasást!
Sziasztok!

Straight outta MirkwoodWhere stories live. Discover now