22. rész "Ki vagy Te?"

503 35 1
                                    

Adott a gyengélkedő, két fiú, zárt ajtó, feszült levegő. Legalábbis nem tudom mire vélni Dante hirtelen jött "fonjuk össze a karjainkat" dolga. 

- Tudod...nagyon magányos voltam anno.-hajtja le a fejét.

- Nem voltak barátaid?-kérdeztem a fiútól.

Válasz helyett csak erősen megszorította pár pillanat erejéig a kezemet. Mi történhetett ami miatt ennyire megváltozott? Tény s való, hogy mindig is kicsit hirtelen haragú és verekedő típus volt, de azt hittem ezt idővel kinövi. Valami történt esetleg vele miután elköltöztek? A szülei bántották? Ötletem sincs...

- Min gondolkozol ennyire?-fogta karjai közé az arcomat.

- Dante Walls...ki vagy te?-néztem mélyen a fiú szemébe.

- Hogy érted?-értetlenkedett.

- Annyira...más vagy.-dadogtam halkan.

A fiú közel hajolt az arcomhoz. Tétlenül fürkésztem a fiú minden egyes apró mozdulatát.
Vagy én vagyok analfabéta vagy Dante tényleg készül valami...

- Jól figyelj most rám.-súgta a fülembe.- Egyszer már el kellett, hogy hagyjalak, de ez többé nem fordul elő.-a mondatot követően ismét szemben találtam magamat a jól ismert zöldes barna szempárokkal.

- Dante nem értem...-néztem a fiúra várva a magyarázatot.

Választ viszont nem kaptam a fiútól csak egy mosolyt és egy arc simogatást. Ezt követően mire feleszméltem az ajkaink keresztezték egymást és maga alá gyűrt.
Tehetetlen voltam, lesokkolt ez a szituáció. A gyerekkori barátom éppen...

- Ha tudnád hányszor akartalak újra a karjaim között tartani.-ölelt át szorosan.

- D-Dante...-nyögtem ki a nevét halkan.

A fiú feleszmélve leszállt rólam és felültetett.

- Sajnálom. Nézd nem így szerettem volna ezt az egészet csak..-elhallgatott.

- Nekem mennem kell órára...-álltam fel hirtelen.- Vigyázz a karodra.-rontottam ki a gyengélkedőből és a wc felé vettem az irányt.

A wcben bezárkóztam az utolsó előtti fülkébe és magamra zártam az ajtót. Ez az egész annyira meglepett. Brandon eltűnése...Dante feltűnése...a gyengélkedőn történt incidens. Ez mára nekem túl sok.

Konkrét egy órát lógtam a wcben és amikor megszólalt a csengő igyekeztem elkapni Cat-et.
Szerencsére nem kellett sokat várnom rá éppen a szekrénye felé ment.

- Cat.-álltam meg mellette.

- Te meg hol voltál? A francia tanár tökre kikelt magából és lemaradtál róla és...-csitítottam el.
Hé, minden oké? Sápadtnak tűnsz.-tette a kezét a homlokomra.

- Ramatyul érzem magam, szerintem inkább hazamegyek.-hazudtam a lánynak.

- Rendben. Vigyáz magadra, én szólok az osztályfőnöknek. Ha hazaértél akkor meg írj, oké?-kötötte a lelkemre.

Egy gyors ölelést követően elbúcsúztunk egymástól és kiléptem az iskola udvarára. Onnan egyenest a buszmegállóba mentem és szerencsémre pár perc múlva meg is érkezett a busz.

Hamar hazaértem, anyáék még nincsenek itthon. Gyors üzenet írást intéztem Cat-nek és beültem a tv elé, hátha van valami értelmes műsor. Hosszas keresgélés és kapcsolgatás után végül egy filmnél maradtam. Egy thriller mégis egyben vígjáték kategóriájú film ment.
Azonban semmi kedvem nem volt nevetni...néha elszalasztottam egy-két mosolyt, de ezeken kívül semmi...

A telefon csörgésére kaptam fel a fejemet.

- Szia törpe. Miujság?

-Nincs semmi. Hazajöttem, mert rosszul érzem magam.

-Oh, az nem kellemes. Vettél be gyógyszert?


-Nem kell. Pihenek kicsit és jobban leszek.

-Azért figyelj oda magadra. Én nem rég érkeztem meg a szállodába ahol aludni fogok.

-Még mindig nem mondtad el hova mentél. Kíváncsi vagyok...

-"Aki kíváncsi hamar megöregszik." Hallottad már?

-De sose leszek annyi amennyi te. Mr. Drakula.

-Ah, ez fájt..Ahhoz képest szerintem egész jól tartom magam.

-Ha te mondod. Leraklak mert fáradt vagyok.

-Pihenj akkor.Ha van valami hívj.


Nem mondhatom el Brandonnak a történteket...

Biztos vagyok benne, hogy képes lenne összeverekedni Danteval, Ő meg persze simán kiállna Brandon ellen. Dante nem tudja, hogy mi van köztem és Brandon közt. 
Tudom előbb vagy utóbb minden kiderül de...valahogy meg kell ezt oldanom.

Felmentem a szobámba és gépezéssel töltöttem az időmet. 
Egyik weboldalról/zenéről ugráltam a másikra. Jóformán semmi hasznos dolgot nem csináltam.
Rajzolással kötöttem le magam miután meguntam a böngészést. Semmihez sincs kedvem őszintén.

Tisztáznom kell a dolgokat...csak ez jár az eszemben.

Idő közben megjöttek a szüleim. Előadtam nekik a szokásos rosszul vagyok dolgot és szerencsére megengedték, hogy holnap is itthon maradjak, de cserébe én takarítok hétvégén.
Könnyed vacsora és közös film nézés után a szüleim hamar lefeküdtek. Én a szobámba vonultam ismét és folytattam a rajzolást, zenehallgatással fűszerezve.

Az aktuális zene éppen lejárt amikor kopogást hallottam az ablakomon. Félve mentem az ablakhoz és húztam el a függönyt.
Dante állt a földszinten egy nagy táskával. Kinyitottam az ablakot.

Jöttél megölni és utána abba tenni a hullámat?

- Erre nem is gondoltam, de nem rossz ötlet.-mosolygott.

- Mit keresel itt?-söpörtem ki a hajszálakat az arcomból.

- Szeretnék kellőképpen bocsánatot kérni. Lejössz?-jött közelebb a házhoz.

- Felöltözök..-mondtam majd becsuktam az ablakot.

Az éjszaka közepén kimenni egy fiúhoz aki az iskolában letepert...
Végül is szép életem volt, nem?

"Dante már biztos vár lent..."

Vérszívó a sulibanМесто, где живут истории. Откройте их для себя