The Death Lord

5. rész: Feloszlás

A legjobban megfogni dolgokat... jobban mondva felfogni dolgokat úgy lehet, ha többször végiggondolod, átpörgeted az agyadban, és próbálsz keresni valamit, amihez kötheted.

Az, hogy nekünk meg kellett találnunk valakit, akiről fogalmunk sem volt, hogy ki, az idő telt, a társaság pedig egyre feszültebb lett, nem segített a helyzeten.

A saját nézőpontomban úgy láttam, talán én vagyok a leghiggadtabb. Rina félt, Lily idegesen csapkodott és elvonulva Annabethszel tárgyalták a két alvilági jóslatait, míg Dane Percyvel karöltve próbálták jobb belátásra bírni Kheirónt, hogy a magunk módszereivel mentsük meg Rorát.

Elvégre a két világ elkülönült egymástól, az, hogy némileg keresztezik egymást, önmagában semmit nem jelent.

A varázsvilág, amely a mitológia egyik alága. Egy teljesen független, saját kormányrendszerrel létrejött hely.

És pont emiatt nem lehet párhuzamba vonni a mitológiával...

Rácsaptam a kezem az asztalra, egyöntetű összerezzenést kiváltva a jelenlévőkből.

- Albusnál beütött a sütőtöklé... - jegyezte meg Lily, amit vőlegénye és Percy megmosolygott, míg Annabeth inkább arra figyelt, amit mondani akartam.

- Nem véletlen az asztalcsapkodása - intette le őket a szőke, melyre hevesen kezdtem bólogatni.

- Családivonás - vigyorgott tovább Percy, utalva ezzel a húgomra, és a nem éppen... kímélő szokásaira.

- Amikor Aurorával az apjánál voltunk... - fogtam bele, számomra is ismeretlen izgalommal a hangomban, teljesen figyelmenkívűk hagyva Jacksont -... szembesítettek azzal, hogy a mi világunk a tiétek egyik túlfejlett alága...

- Mire akarsz kilyukadni? - ráncolta a homlokát Dane.

- Aurora sokszor panaszkodott arra, hogy az agya túlzottan mitológia beállítottságú... - kerekedtek el Lily szemei.

- Tehát a második otthont nem itt kell keresni. Nem táborlakó a lány... - vonta le a következtetést Annabeth.

- Akkor hol? - fordult körbe Percy, elég tanácstalanul.

- Hádész azt mondta, a második otthon... ha nem mitológiai szemmel nézzük, akkor... - csapta fejbe magát Lily.

- A második otthon a Roxfort - fejeztem be megkezdett mondatát - A feje pedig... ha az igazgatóságra utal... akkor az Minerva McGalagony...

- De a professzornak nincs rokona...

- Tehát ez is holtvágány?

- Nem feltétlen... - rázta meg a fejét Annabeth, párja feltett kérdésére.

- Hogyne lenne már az? - dőltem hátra, cseppet idegesen - McGalagonynak egy férje volt, de gyerekük egy sem...

- Ki mondta, hogy vérszerinti rokonának kell lennie? - mosolyodott el a szőke - Lehet, még a nevük sem ugyanaz. Vagy ha mégis, akkor igyekeznek eltussolni.

- Miért kéne eltussolni? - pislogtam értetlenül.

- Gondolj bele...  McGalagony résztvett a Voldemort elleni csatákban. Attól még, hogy Voldi nem él, a követői, akiket még nem csuktak le, itt lehetnek. Ha McGalagony ellen nem is mernek közvetlenül fellépni, akkor majd ártanak annak, akinek tudnak. Lehetőleg úgy, hogy az minél nagyobbat üssön... - sietett a segítségemre Lily.

Hümmögéssel megspékelt bólintással válaszoltam.

Egészen logikusnak tűnt az egész.

- Az egyetlen megoldás, ha megyünk, és megkérdezzük - álltam fel a székemből - Lehetőleg minél hamarabb.

- Ácsi... - hívta fel magára a figyelmet Percy.

- Nem mehettek mindannyian - fűzte hozzá Annabeth.

- Mi? - kerekedtek el Lily szemei.

- Túl sok. Praktikusabb, ha maximum hárman mentek. És a szörnyek is kevésbé találnak meg - adott készséges magyarázatott az athénés - Ráadásul az istenek akarata is így szól...

- Tehát valakiknek itt kell maradni... - sóhajtottam, melyre bólintás volt a válasz - Ha beleszámolom a lányt is, akkor négyen mehetünk... tehát... egyszerübb lenne muglieszközökkel...

- Halandócuccok? - szökött a magasba Percy szemöldöke - Mit akarsz te velük?

- Folyamatos rádiókapcsolatot...

- Grover és Percy kapcsolata... azt talán lehet ilyesmire használni... - gondolkodott el Annabeth - De elég...

- Érdekes - bólintott Jackson.

- Ha felerősítjük pár bűbájjal, akkor van esélye - esett gondolkodóba Lily is.

Én pedig tökéletes kukát játszva álltam közöttük.

- Pontosan miről is van szó? - kérdeztem óvatosan, kevésbé mutatva az értetlenségemet.

- Grover Underwood anno kialakított egy empátiavonalat köztünk... - fogott bele Percy - Így megszólalt a fejemben, és jelentette, hogy gáz van, segítsek rajta.

- Ha ezt fel tudjuk erősíteni, akkor tudjuk tartani a kapcsolatot a táborral. Oké, akkor ki marad itt? - tárta szét a karját Lily.

- Rina, James és én fogunk menni...

- Micsoda?! - csattant fel Lily, amire valahogy számítottam - Ezt felejtsd el! De rohadt gyorsan!

- Nem - feleltem, magamhoz képest nyugodtan - Másfél hónap és férjhez mész. Nem foglak kitenni bárminemű veszélynek. Pont.

- De... ez nem ér! - kérte ki magának.

- Lily... - szólalt meg Dane, aki egészen idáig csendben meghúzta magát. Olyannyira, hogy szinte el is felejtettem, ő is a szobában van.

- Nem! Rora a legjobb barátnőm volt! Jogomban áll elmenni érte!

- Igazán nem akarok beleszólni, de... - köszörülte meg a torkát Percy -... minél gyorsabban végzünk itt, annál hamarabb foghatunk bele a keményebb dióba.

- Lily, te maradj itt. Olyan személyek hozhatnak létre empátiavonalat, akik elég közel állnak egymáshoz - sietett a segítségemre Annabeth, újfent - Ha te is elmész, nem lesz több kapocs.

Csend lett. Lily gondolkodott, mérlegelt, mi pedig a válaszra vártunk. Így is, úgy is maradt volna. Csak az nem mindegy, milyen hangulattal és hozzáállással.

Vörös, rövid haja az arcába hullt, kezeit az ölébe ejtette.

- Maradok...

A hangja lemondó volt és csalódott.

Meg tudtam érteni. De így volt a legjobb.

- Nem bánod meg. Megígérem - biccentettem felé.

- Melegen ajánlom - emelte rám barna szemeit - Vagy az esküvőmön rózsaszín tütüben fogsz megjelenni - rázta felém az öklét.

Nem vettem komolyan, ahogy a teremben más se, csak míg a többiek nevetéssel díjazták a dolgot, addig én azon agyaltam, hogy fogom Jamest rávenni erre az egészre...