The Death Lord

3. rész: Vissza a táborba

- Nem jössz velem - zártam le a hosszúra nyúló veszekedésünket.

- De... - fújta fel magát Rina, a mai napon már másodjára - Nem mehetsz egyedül! Ez igazságtalanság!

- Nem érdekel. És nem egyedül megyek. Írtam Jamesnek és Lilynek. Megoldjuk - gyömöszöltem a hátizsákba a szükséges holmiaimat - Ne nyiss ajtót senkinek, amíg nem vagyok itt, és ha kérdezik, nem ismersz. Világos?

- Ha nem leszek itthon, nem tudok ajtót nyitni - bólintott, és már el is tűnt a szobaajtómban.

Felidegesített, nem mondom, de nem tehettem mást. Lebeszélni nem sikerült, így csak reménykedhettem abban, hogy nem szedik le érte a fejem.

Vagy az övét.

A dolgom az volt, hogy megtaláljam Thanatoszt és Hádészt, majd megkeressem Rachelt.

Tekintve, hogy nyár közepe volt, elméletben egyik sem lett volna nehéz feladat.

A hátamra kanyarítottam a hátizsákom, és elhagyva a szobámat a konyhában ülve vártam, hogy Rina elkészüljön.

Még ha igazából minden porcikám ellenkezett is azzal, hogy velem jöjjön. Semmi köze nem volt a történtekhez, és nem is akartam, hogy legyen.

- Indulhatunk - perdült le a lépcsőről Rina, szélesen mosolyogva. Tudta, hogy nyert ügye van.

- Oké - sóhajtottam gondterhelten - Hop-porral utazunk, az úti cél pedig a Félvér Tábor. Lilyék már ott vannak, és James is szedi a lábát.

- Rendben. Aztán remélem több istennel nem találkozom, mert belefájdul a fejem - vett egy nagy levegőt, majd átvágtattunk a nappaliba.

- Annyira ne reménykedj... - jegyeztem meg, de már nem hallotta.

Beállt a kandallóba, és belemarkolva a hop-poros cserépbe, maga alá dobta, egy Félvér Tábor felkiáltással.

A zöld lángok elnyelték a lányt.

Rina néha nagyon meg tud lepni...

Amint eltűnt, én is beálltam, és megismételtem a mozdulatsort.

Készülj, Hableány, jövök érted.

💀💀💀

A tábor látképe cseppet sem változott az idővel. Talán kiegészült még pár bungalóval.

A fű ugyanolyan zöld volt, a fák virágoztak, az eperföld illatozott.

Számomra nem jelentett sokat, még ha harmadjára is jártam itt eddigi életemben. Csak eszembe juttatta, mennyire sok negatív emléket tudok ide kötni. Ám Rina csodálattal az arcán nézett körbe, megszagolva az összes virágot, amit csak meglátott, és minden második emberrel leállt beszélgetni.

Kheirón, akihez eredetileg jöttem, nem tartózkodott a táborban, Mr. D-vel meg nem mentem sokra, így a sok félisten között mászkálva kerestem ismerős arcokat.

- Potter - ragadta meg a vállam a tengeristen másik emberi vonásokkal rendelkező gyereke.

- Jackson - biccentettem a kezem nyújtva felé.

Percyvel azóta nem beszéltem, hogy közöltem vele; a húga már nem tartozik az élők sorába.

És valahogy nem akartam egy légtérben tartózkodni vele, annak ellenére, hogy nem úgy tűnt, mint aki neheztelne rám.

Pedig az én hibám volt Rora halála. Minden joga meglett volna kiporolni az én seggem is.

- Mit keresel itt? - tette fel azt a kérdést, amely, elméletben, engem is foglalkoztathatna. Csakhogy tudtam rá a választ.

- Kapcsolatba kell kerülnöm Rachellel és két istennel - vontam vállat.

- Már meg ne sértődj, de egy magadfajta mit akarhat még az én fajtámtól? - ráncolta a szemöldökét - A kapocs megszűnt.

- Sose fog megszűnni - ráztam a fejem - Nem különbözünk annyira, mint hiszed, Percy.

- Ha te mondod... - hagyta rám a dolgot - De nem válaszoltál a kérdésre; mit akarsz?

- Apád a nyakamba varrt egy küldetést... - rugdostam egy kavicsot a fűben - Aminek a húgod a tétje.

- Mhm... segítek - döntötte el, mire majdnem felröhögtem - Melyik isten kéne?

- Hádész és Thanatosz...

- Úúú... hát az... gáz... - vakargatta kínosan a tarkóját - De Nico tuti, a szolgálatodra áll. Bírta Rorát.

- Majd megkeresem - bólintottam, és továbbra sem voltam hajlandó ránézni.

Nem vigyáztam a húgára. Ne tudjátok meg, milyen ezek után a szemébe nézni.

- A kis csajt te hoztad? - szólalt meg nem sokkal később, én pedig értetlen fejet vágva néztem fel.

Rina nagyon beleélve magát a beszédbe szórakoztatott egy csapat, tudásra éhező athénést.

- Nem hoztam. Jött magától - vontam vállat - Rina egy barátom - tisztáztam, mielőtt félreértette volna a dolgot.

- Értem... Ha sikerül, és visszahozzátok Rorát... - torpant meg, ezzel magára hívva a figyelmem. Tengerzöld szemei könyörgően néztek rám - Ne törd össze a szívét, oké?

A szemöldököm a magasba szökött, és a szemeim pöppet elkerekedtek. Hogy tudnám összetörni annak a lánynak szívét, akire minden porcikám vágyik már három éve?

- Oké... - bólintottam végül, majd Annabeth kiabálására Percy lelépett, én pedig sarkon fordulva elindultam a tizenhármas kabin felé.

Habár kirázott Nico di Angelótól a hideg, nem tehettem mást, ha tényleg beszélni akartam az apjával.

Márpedig mindent képes voltam megtenni azért, hogy visszakaphassam Rorát.

Nem féltem, hogy Rinának baja esik. Ez a hely az egyik legbiztonságosabb terület, amit csak ismerek. A Roxfort után, természetesen.

Reménykedtem benne, hogy van esély arra, a srác itt tartózkodik, és nem a Jupiter Táborban, vagy éppen az apjánál. Vagy akárhol máshol.

Azonban keresztül húzták a számításaimat.

- Albus Perselus Potter, szétrúgom a segged! - vágott tarkón Lily, visszarángatva a valóságba.

- Neked is szia - simogattam a fájó pontot - Mióta vagy itt?

- Jó reggelt - lépett elém. Lassan két éve nem láttam a húgom, és, szerintem, enyhén fogalmazok, ha azt mondom, megváltozott. Rora elvesztése kikupálta. És ahogy elnéztem, edzett is rendesen. A haját levágatta, így vörös fürtjei az álla alá értek nem sokkal. Izmait megnövelte, és furcsán... sugárzott belőle az életkedv - Nyár eleje óta, hivatalosan. Nem hivatalosan pedig azóta, hogy... szóval igen. Mi történt?

- Röviden leírtam a levélben - vágtam értetlen fejet - És gyors postán küldtem, tehát megkaptad.

- Al, ne idegesíts fel - emelte a kezét a halántékához - Tudod, hogy nem erre gondoltam...

- Megmentjük Rorát. Lehetőséget kaptunk rá, és élni is fogunk vele. Másra nem lehet gondolni - kötöttem az ebet a karóhoz, tovább haladva a tizenhármas felé.

- Ez nem erről szól - kapott a karom után Lily - Ki akarod hozni, mint ahogy mi mindannyian... de te ezt egyedül akarod csinálni, és csak formalitásból szólsz.

- Édes mindegy, hogy akarom. Megmentem, és ez a lényeg - zártam volna le a témát. Csak hogy a húgom ezt nem hagyta.

- Aurora is ezért halt meg! - csattant fel - Mindent egyedül akart csinálni, és pusztakézzel fojtalak meg, ha az ő útján tervezel haladni!

Az az érzés fogott el, hogy Lily haragszik Rorára. Felőlem nézhettek hülyének, de csak ezt az egy reakciót tudta belőlem kiváltani. Valamint következtetést.

Haragudott rá, mert meghalt. Holott megmentett minket.

- Ha a testvéri civakodást elhalasztjátok... - kotyogott közbe egy harmadik hang, mikor már készültem visszaszólni szeretett húgomnak -... beszélnem kell veletek... jobban mondva nektek velem.