Kliséji románcok

Kókusz és fahéj

Mary Sue

Egy pillanatra elgondolkodtam, miért is jöttem el egyáltalán erre a napra. Mármint... sejtettem már az ebédnél is, hogy ez nem csak egy baráti séta lesz, ki az a hülye, aki egy ilyen meghívást nem randinak tekint? Én legalábbis jobban belegondolva annak tekintettem, ha már ilyen csinosan felöltöztem. Még a hajamat sem a tarkóm fölött kötöttem lófarokba, hanem magasabban, és anya egyik díszesebb hajgumiját kötöttem bele. Persze, ettől még nem lettem egy álomnő, valószínűleg soha nem is tudnék az lenni, de ez van, nem születhet mindenki szépségkirálynőnek. Ám azért egy ilyen alkalomra egy kicsit nem árt próbálkozni, vagy legalább a látszatát kelteni a dolognak.

Na várjunk. Végül is... miért akartam ennyire próbálkozni? Jusztint még mindig egy szép szőke hercegnek tartottam, aki emellett egy igazi elkényeztetett ficsúr, minden pomponlány álma, főleg Zitáé. Még a vak is látta a lányon, hogy már a gyerekeik nevét is régen kitalálta. És még mindig nem értettem, miért hívott el ide egyáltalán.

Ahogy csendben bámultam a várost, elmerülve annak szépségében, a gondolataim egyre csak kattogtak. Életemben először kaptam úgy rózsát egy fiútól, hogy örültem is neki, és nem éreztem magam kellemetlenül tőle, vagy nem csak kötelező ajándék volt valami ünnepségen. Még most is attól tartottam, hogy ez az egész csak egy csapda, egy rossz tréfa, aminek a végén kiröhögnek látványosan, de a jelek hol inkább alátámasztották ezt, hol cáfolták. Mármint... ha tényleg ilyen aljas lenne, miért érezném magam olyan biztonságban a közelében? De ha tényleg nem csak egy kalandnak akarna elcsábítani, hanem komolyan érdeklődne utánam, akkor nem próbálkozna olyan gagyi csajozós szövegekkel, mint amit az előbb bevágott. Könyörgöm, ez a kilátás csodálatos, azt hittem, ilyen csak filmekben van, és tessék, itt van ez a város, gyönyörű, még a lélegzetem is eláll tőle, hogy is hihetném el, hogy szebb vagyok, mint ez a csoda? Vagy egyáltalán... hogy is érhetnék Zita nyomába? Oké, nem nagyon bámultam az asztalnál, nem szeretem a turbékolást, ha nem ettem volna épp, bizonyára hamar lelépek, de az a lány egy igazi szépség! Én akkor sem tudnék olyan lenni, ha éjjel-nappal azon dolgoznék.

Ami viszont a leginkább furcsa volt, az az, hogy amikor végre kimondtam, mi zavar, egyszerűen csak elcsitított. Pedig nem volt kedvem egész nap azt hallgatni, hogy ilyen-olyan-amolyan csodálatosan szép lány volnék, mármint ha ez a cél, mert azt hiszi, hogy ezzel majd esetleg levehet a lábamról, akkor köszönöm szépen, de indulnék is haza.

Persze, idővel próbált javítani, megmagyarázni, hogy miért is bókolt nekem, de látszik, hogy nem érti. Amikor találkoztunk a házunk előtt, akkor jól esett, hogy csinosnak nevezett, de azt igaznak is éreztem, na! Hiszen én tényleg igyekeztem is az lenni! De az ilyen megjegyzései miatt egész egyszerűen nehéz komolyan venni!

Ám ahogy elkezdett mesélni magáról és a múltjáról, akkor újabb zavar jött. Egyik oldalról úgy éreztem, kicsit közelebb kerültem hozzá, másik oldalról nem értettem, miért is nyílt meg így nekem. Harmadik oldalról pedig minden egyes új információ további kérdéseket vetett fel bennem, ám úgy éreztem, ezeket jobb is, ha azonnal felteszem. Nem tudom, mi bátorított fel ennyire. Talán az az érzés, ami megint elfogott a közelében. Biztonság. Nem eshet semmi bajom. Vajon mitől van ennek a srácnak ilyen kisugárzása? Vagy csak én érzem ezt?

Azért amikor a könyvekre kérdezett rá, igyekeztem visszafogni magam egy kissé. Ő nem egy könyvmoly, bármennyire szeretném rázúdítani az összes lelkesedésemet a könyvek iránt, nem szeretném nagyon erőltetni a dolgot. Hiszen ahogy mondta, ő maga elég lassan haladt a saját könyvével. Érthető. Végül is sportoló, edzésekre is kell járnia a suli és tanulás mellett. Én csak hazamegyek, gyorsan letudom a tanulást, ami sosem okozott komolyabb nehézséget, aztán olvasok, amíg el nem alszok, csak addig teszem le a könyveket, amíg a szüleimmel együtt megvacsorázunk. Ha én járnék edzésre, vagy nem menne ilyen könnyen a tanulás, nekem sem lenne olyan sok időm olvasni. Hát még ha lassabban is menne, hiszen már-már csak ránézek a lapra, és el is olvastam két bekezdést!