Rohadék David. Komolyan, ha még egyszer bántani meri Maggiet vagy csak csúnyán néz rá, hát én megölöm. Jó nem, azért azt nem mert kikapnék, de megérdemelné. Jóóóó, beteg valószínűleg, de attól még ezt nem Maggienek kéne intézni. Ráadásul szegényem meg azt hiszi rá vagyok mérges.
- Mags - szólítottam meg, mikor leparkoltunk a lakása előtt. - Tudom, hogy nem te tehetsz arról, hogy így alakult ez a nap. Egy percig se gondold, hogy rád haragszom, oké?
- Oké - mondta egyszerűen, majd kinyitotta a kocsi ajtaját és elindult a lépcsőház felé. Pár pillanatig csak bambán néztem utána, aztán feleszméltem és beértem még az első emelet előtt.
- Nem azt beszéltük, hogy együtt megyünk? - kérdeztem lihegve, mikor mellé értem.
- Együtt megyünk nem? - kaptam meg a rettentően ingerült választ, amitől be is fogtam azonnal.
Második emelet 6-os számú lakás. Megjöttünk. Maggie egy pillanatra megtorpant az ajtó előtt, majd vett egy nagy levegőt és belépett. Egyből megcsapott valami égett szag és mindketten a konyhába siettünk. David bacont sütött, vagyis inkább égetett. Ott állt egy szál alsóban, mikor tudta, hogy jövünk. Maggiere néztem, aki tetőtől talpig felméri a férfit és mosolyog?! Mi folyik itt?
- Maggie! Végre! Had nézzelek - mondta a mellettem álló nőnek és közelebb vonta magához.
- Semmi baja - szólaltam meg ridegen és visszahúztam Magst magam mellé.
- Oh értem. Sajnálom. Nem akartam semmi rosszat... szándékosan - mondta David miközben bűnbánóan lehajtotta a fejét. Akaratlanul is rámjött a hányinger.
- David - nézett rá Maggie, majd odalépett elé és álla alatt felemelte a fejét. - Semmi baj.
Most Mags komolyan megbolondult? Hányszor bántotta, de tényleg és még most is kedves és gyengéd vele. Ő még ezek után sem bántja... Kétségtelen, egy angyal.
De mindez nem azt jelenti, hogy vígan és dalolva átadom neki őt. Oh nem nem kedves David ezt mondhatni eléggé benézted. Rá szükségem van!
- David komolyan beszélnünk kell valamiről - szólalt meg Maggie és leült az asztalhoz. Én rögtön mellé másik oldalára pedig az a... igen tehát David.
- Iszom szavaid drágám - komolyan azt hiszi ez a gyökér, hogy hívhatja így? Vagy azzal leveszi a lábáról, ha ilyen röhejesen nyájasan beszél?
- Neked orvos kell - mondta ki egyenesen Maggie, nekem pedig akaratlanul is elterült egy mosoly az arcomon.
- Dazzy erről már beszéltünk. Nem tudnék ilyen helyekre járni. Abba bolondulnék csak bele igazán - szegény ember... brüh-hü-hü. - Dazzy esküszöm, hogy abbahagyom az ivást! Teljesen és újra lehet normális életünk - mondta miközben Maggie keze után nyúlt, aki viszont elhúzta előle és az asztal alatt megfogta az enyém!! Kissé megszorítottam, hogy lássa mellette állok. - Kicsim! Tudom, hogy szeretsz még! Nem dobtad el a gyűrűt! Próbáljuk újra és lehetne egy kis családunk. Te én és a gyerekek.
Baszki ez az ember totál megbolondult? Maggienek pont ő emlegeti a gyerekeket?
Mags hirtelen elengedte a kezem. Mi?! Most akkor ennyi volt? Visszamegy ehhez a világi balfaszhoz? Hát ezt nem hiszem el.
Felállt és David elé sétált, aki fülig érő mosollyal ült tovább. Megállt előtte és finoman rámosolygott, majd....
Felpofozta?! Mivan?!
- Ezt minden ütésért! - Ezt minden rugásért! - mondta és belerúgott David lábába. - Ezt pedig a kisfiamért - sírta és egy jól irányzott ütéssel gyomorszájon találta. Felemelte a fejét és utoljára csak ennyit mondott neki: - Szedd a cuccod és soha többé nem akarlak látni. A gyűrűt pedig - tette le elé a kis ékszert. - Feldughatod magadnak.
Ekkor tudatosult bennem, hogy megtaláltam végre a feladatra méltó nőt!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
