Régóta Szeretlek |AusHun fanfic|

5. fejezet: Találkozó

Még két hét eltelt. Roderich még mindig nem tett semmit, amiért Gilbert egyre türelmetlenebb.

A magyar lány szabadnapot vett ki, hogy beszélhessen Feliciano-val. Egy, a városban lévő fagyizó előtt beszélték meg a találkozót. Amikor Elizabeth odaért, szemével elkezdte keresni a kis barátját, viszont sajnálatos módon nem pillantotta meg azt a jellegzetes kiálló tincset. Már vagy egy perce állt ott tanácstalanul, amikor meghallot egy ismerős hangot.
-Ciao! Bocsánat a késésért!
-Semmi gond, a lényeg, hogy itt vagy-mosolygott-monjuk egy kicsit azért aggódtam.
-Vee, sajnálom...
-Tényleg semmi gond, Feli. Nem kell ennyiszer bocsánatot kérned.
-Akkor veszünk fagyit?-Elizabeth bólintott, majd a fagylaltos kocsi felé vették az irányt.

-Jó napot, miben segíthetek?-mosolygott rájuk a fagylaltos.
-Ciao! Két vanília fagyit szeretnénk kérni.
-Két vanília fagyi az ifjú párnak-nyújtotta át.
-Nem vagyunk egy pár-vigyorgott kínosan Elizabeth.
-Oh, ezer bocsánat!
-Semmi gond! Köszönjük!-fizettek, majd elkezdtek a városban barangolni.

Már fél órája sétálgattak céltalanul, amikor Feliciano egy igen fontos kérdést tett fel.
-És hogy haladsz?
-Nem túl jól. Ez az Amanda csaj folyton az útban van.
-Ez sajnálatos. De azért próbáld meg! Senki sem veheti el tőled Roderich-et.
-Örülök, hogy ezt mondod, de nagyon nehéz a dolgom.
-Meg tudsz küzdeni bármilyen akadállyal. És, ha Roderich őt választja, akkor meg sem érdemel téged.
-Igazad van. Elintézem azt a lányt, bármibe is kerüljön...
-Azért ne öldd meg!-kezdett el pánikolni Feli.
-Ez is igaz. Nem ismerem teljesen. Semmi okom őt megítélni...
-Azt mondom, hogy elég távolt tartanod Roderich-től.
-Köszönom!-nézte a földet a magyar lány.
-Mit?-nevetett az olasz.
-Hogy ilyen jó barát vagy és segítesz nekem. Tényleg nagyon köszönöm!
-Ugyan, semmiség! Ez a legkevesebb, ha már egy olyan jó barátom van, mint te-Elizabeth megölelte Feliciano-t, aztán elengedte és rámosolygott.
-Szerintem jobb lenne hazamenni. Majd valamikor máskor még beszélünk. Szia!-Elizabeth elfutott a tömegben. Feliciano még utoljára utána kiáltott.
-Ciao!

Amikor Elizabeth hazaért, egy lágy hegedű szót hallot. A hang irányába ment.
-Megjöttem!-nézett be a szoba ajtaján. Egy szemüveges férfi nézett vissza rá.
-Üdv itthon!-mosolygott. Befejezte a dallamot, majd eltette hegedűjét-Mi jót csináltál a szabadnapodon?
-Feli-vel voltam a városban. Beszélgettünk pár dologról.
-Mostanában eléggé sokszor vagy vele... nem is tudom, hogy miről szoktatok beszélni.
-Az... titok-vörösödött el.
-Mindegy is... mivel minden rendben, ezért gondolom, hogy nem találkoztál Amandával.
-Békés napom volt... és te találkoztál vele?
-Ha találkoztam volna, lehet, hogy nem itt találtál volna meg, hanem az egyik legeldugottabb szekrényben-nevetett.
-Szerencse, hogy mindkettőnket békén hagyott. Nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha rám támad.